Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-03-08 / 10. szám
40, oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1936. vagy rejtett bűnök viszont azok, amelyeknek vannak ugyan tanúi, de azért nem nyilvánosak.« (Inst. IV. k. XII. fej. 6. p.) Kálvin a magánbűnöknél teljesen Jézus tanítását fogadja el és azt vitatja, hogy ez a tanítás csakis ezekre a rejtett bűnökre vonatkozik, azért használja Jézus az »ellened« szót, mert ezzel azt akarja mondani, hogy a vétkezésnek csak te' vagy magad a tanúja, vagyis ezzel téged botránkoztatott meg, a te erkölcsi érzésedet sértette meg s így ellened vétkezett az atyádfia. Ellenben a nyilvános bűnök esetében a bűnöst azonnal az egyház elé citáltatja és általa megbüntetted a bűn nagyságához képest. Utal arra, hogy Pál a vétkező Péter apostolt sem részesítette intésben sem négyszemközt, sem tanuk előtt^ mikor nyilvánosan vétkezett hanem nyomban az egyház színe elé vezette '(Gál. 2:14). A cégéres bűnösökre az úrvacsorától való eltiltást javasolja, utalva arra, hogy ezt az eljárást gyakorolta a régi és tisztább egyház is. A nyilvános bűnösökkel szemben alkalmazandó büntetés kiszabását Ítéletre tartja fenn, vagyis nem engedi, hogy azt, pl. az úrvacsorától eltiltást a lelkész maga alkaljmazhassa. Kemény szavakkal kiemeli ugyan, hogy ’»gondot kell fordítani az úrvacsorára is, nehogy a különbség nélkül való kiszolgáltatása megfertőztesse azt, ■mert ha az, akire az osztogatás bízatott, tudva és akarva méltatlant bocsátott ahhoz, akit joggal visszautasíthatott volna, épen olyan szentségtörő, mintha az Ür testét a kutyáknak dobta volna oda«, de nyomban és aláhuzottan kiemeli, hogy »az úrvacsorától való eltiltás azonban csak az egyházi Ítélet segélyével eszközölhető (Inst. id. helye). (Folyt, köv.) Barth küzdelme az evangéliumi szabadságért, röpiratai (Theologische Existenz heute) alapján. 4. /Íz egyház föladata a prófétai-apostoli bizonyságtétel szerint — igehirdetés és sákramentumok által — Isten országát hozzánk közel hozni és elhirdetni, hogy Isten, a Teremtő a teremtményt, Isten, a Megbocsátó a bűnöst, Isten, a Megváltó az ő szeretett gyermekeit magához fogadta szabad kegyelméből. E Kegyelem Természetesen nem erkölcsi, vagy vallási tökéletesség, hanem annak a tudata, hogy az Úr Jézus Krisztus, aki érettünk szolgává lett, a hit csodája által megszentel bennünket. Ez a hitben és engedelmességben való élet nem lezárt, önmagával megelégedett élet, hanem az Úr eljövetelére vár, várja a halottak föltámadását és az ítélet után — az örök életet. 5. Az egyház alkata és lényege. Az egyház az Úrtól elhívott gyülekezetek láthatólag és időileg alkotott valósága. Az egyház formája azáltal van meghatározva, hogy mind külső rendje, mind belső élete az egyház egyetlen Urának, Jézus Krisztusnak ígérete és parancsa alatt áll. Lényege a szolgálat, éppen e miatt szó sem lehet egyházi »vezérség«-ről. Az egyház küldetését és alkatát tekintve, minden korban, fajnál, népnél, államban és kultúrában ugyanaz. Elismeri ugyan az államot, mint amely isteni rendelésen alapszik, de tudja jól, hogy feladataik nem cserélhetők össze. Az egyház hirdetése és formája fölött az állam nem rendelkezhetik, mert ragaszkodnia kell megbízatásához: szabadnak kell maradnia a maga területén éppen olyan szabad államban s ezzel megdől a német keresztyének tanításának egyik legfőbb pontja, mely szerint az állam a legmagasabb, sőt egyetlen »totális«: láthatóan és időileg kialakult történelmi valóság. Az államnak nincs joga az egyház küldetése és alkata felől határozni.18 Mindebből tisztán látható, hogy Barth teljesen tudatában van annak, hogy az egyház, annak szervezete és minden tanítása csak abban az esetben életképes, ha Isten Igéjén alapul. Minden, ami Isten országával valamilyen kapcsolatban van, életnedvét a kijelentésből nyeri. E nélkül legfeljebb tengődés van, de nem virágzás és élet, legfeljebb sorvadás, nem pedig Isten dicsőségének a várása. A theologia jellemvonásai és föladata. Ugyancsak Isten kijelentése az a fundamentum, amelyen felépül a legszebb, a szávet és észt egyaránt megmozgató tudomány: a theologia is. Nem volna az theologus, aki ennek a mélységei láttára még sohse döbbent volna meg, vagy már megszűnt volna megrémülni. A theologia a legszabadabb, de egyben a leglegkötöttebb is az összes tudományok között. Létezésének előfeltétele az isteni kijelentés, amit azonban nem tud úgy fölmutatni, mint a természetbúvár a jelenségeket, a hisztorikus a tényeket, a filozófus és matematikus az axiómákat, a jogász és szociológus a társadalmi lehetőségeket és szükségességeket. Előfeltételét nem tudja láthatóvá tenni, hiszen a kijelentés nem egyéb, mint magának Istennek a cselekvése az ő Igéjében és az ő Szentlelke által. Nem szabad szem elől tévesztenünk azt sem, hogy amikor a theologiáról beszélünk, akkor azonnal szükségessé válik néhány elhatárolás a tudományokkal szemben. A theologiát a legélesebben elválasztja a többi tudománytól az, hogy azt az igazságot, melyet az egyházban érvényre kell juttatnia, nem maga választja: Istentől kapja azt, mint olyat, melynek az igazsága felől már döntve van. A theologia szabadsága — Isten szabadsága, mely azonban Isten Igéjéhez van kötve. Ezen a kötöttségen kívül a legnemesebb értelemben vett szabadság is csak libertinizmus, nem pedig theologiai szabadság. Ezért igaz az az állítás, hogy a theologia a legszabadabb, de egyben a legkötöttebb is az összes tudományok közül. Az Igéhez való kötöttségéből következik, hogy nem tekinthető úgy, mintha a történelemtudomány ága, vagy alkalmazása volna, mely ma az ideálizmus, holnap a pozitivizmus, holnapután meg a szkepticizmus jegyében mutatkozik. Bizonyos, hogy a kijelentés dokumentumai beletartoznak az emberi történelembe, éppen ezért kell, hogy vizsgálódása is történelmi-kritikai legyen. Ebben megegyezik a theologia a tudományokkal. De különbözik is tőlük. Mégpedig abban, hogy a hívő szemmel kutató theologus nem históriai igazságot keres, hanem a történelmi dokumentumokból Isten Igéjének a kicsendülését várja. Bár a históriai methódus mindkét esetben azonos, de a kérdések és szempontok nem. A theologus tudja, hogy az ő saját világnézete által meghatározott »históriai igazság« sohasem lehet abszolút, sohasem lehet Isten igazságával identikus. Nem jelenhetik meg a theologia úgy sem, mint igazságkutatás, vagy igazság-tan. Midőn meghajol a kijelentés igazsága előtt, azt, amit a különböző világ18 Barth: Gottes Wille und unsere Wunsche 9—14.
