Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-02-02 / 5. szám
20. oldal. DUNÁNTÚL! PROTESTÁNS LAP. 1936. örök szava, nem pedig csak ideiglenes és idői. Isten parancsának engedelmeskedve, mely őt létrehozta, szabadnak keli lennie minden emberi hatalommal és intézménnyel szemben. Szabad pedig csak úgy lehet, ha az Evangéliomnak meghagyja a maga szabadságát. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az egyháznak nincs más feladata, mint hogy Isten Igéjét hirdesse a nép számára a Szentírás szerint. Az Evangéliom szabadságának az a föltétele, hogy a Szentírásoj.n kívül semmi más forrása ne legyen. Nem lehet hát a szentirásmagyarázás alapjává tenni sem a sorsot, sem a történelmet, sem a tapasztalatot, sem az észt, sem pedig a ma oly gyakran emlegetett »történelmi órát«. Az egyháznak Istent, mint Urat kell hirdetnie: Istent a maga szigorúságában és kegyelmében. Csak Őt kell hirdetnie és senki mást, sem nacionális, sem internacionális morált. Bár az egyház a térben és időben, bizonyos népek és országok körén belül áll fönn, bár e földi hazához hűséget kell is tanúsítania, mégis a maga útján kell járnia, a maga külön életét kell élnie, mert hiszen tagjait nem a fajiság és vér fűzi össze: egyedül csak a Szentlélek és keresztség teszi az embert az egyház tagjává. Ha az egyház a Szentírás mellett más könyvet is választ igehirdetése alapjául, ha morált hirdet Isten Igéje helyett, vagy mellett, ha látható rendjéért nem mer síkra szállani akár az állammal is, akkor az egyházban oda van az Evangéliom szabadsága. Ne- áltassuk magunkat: akkor az Evangéliom, mint Evangéliom már nem létezik, sőt az egyház sem evangéliumi egyház többé. Itt nincs: »így is, úgy is«; itt csak »vagy — vagy« van.10 Az Evangélium szabadságát éppen az egyház fenyegeti. Luther, mint a Ma igehirdetöjének típusa. Határozottan állíthatjuk, hogy ma az Evangéliumnak a szabadsága, szempontoktól-mentes hirdetése veszélyeztetve van, mégpedig nem az állam részéről, — hivatkozhatunk magas, sőt legmagasább helyekről elhangzott ünnepélyes kijelentésekre, — hanem belülről. Mert ha az egyháznak meg van az akarata és bátorsága ahhoz, hogy a szabad Evangéliom egyháza legyen, — az lehet és maradhat ma is. Ott van azonban a legnagyobb baj, hogy ma az Evangéliom szabadsága magától az egyháztól van megtámadva: hit áll szemben hittel az egyházon belül. S ha az Evangéliom szabadsága s vele együtt maga az Evangéliom is elvész, — tehát az egyház is megszűnik egyház lenni, — az nem a nemzeti szociálista állam bűne lesz, hanem magáé az egyházé. Mert miről is van szó tulajdonképen? Arról, hogy hitmozgalmak keletkeznek, melyek úgy tüntetik föl magukat, mint az evangéliomi megújhodás hordozóit.- E mozgalmak fennen hirdetik, hogy reformációra van szükség. Igen, ebben teljesen egyetértünk velük. Sőt: határozottan állítjuk, hogy már évtizedek — ha ugyan nem évszázadok — óta szükség lett volna erre a reformációra. Mert hiszen mi a reformáció egyháza vagyunk. A reformációt pedig nem úgy értjük, mint amelyet 400 évvel ezelőtt szerencsésen végrehajtottak, hanem mint olyat, amely állandóan, egyre tovaterjed, szünet nélkül folyamatban van, mindig időszerű, minden évtizedben újra várjuk és végre is kell hajtanunk. 10 Barth : Für die Freiheit des Evangeliums 8. (Folyt, köv.) Kiss Sándor. Dr. Hoekstra T. i. A kampeni teológiai főiskolát s egyben a hollandiai gereformeerd egyházakat súlyos veszteség érte: Dr. T. Hoekstra a kiváló szónoktanár s a külföldön is elismert professzor 55 éves korában, ez év január 20-án örök álomra szenderült. Mert Hoekstra professzor nagy magyar barát volt s a magyar reformátussággal szemben sokszor és sokféleképen éreztette rokonszenvét, de meg ezenkívül a mi pápai főiskolánknak is tiszteletbeli tanára volt, — szívügyünk róla megemlékezni. Az Ijselmeer kicsinyke szigetéről, Örkről (Urk) indult el ez a lelki-szellemi képzettségekkel gazdagon megáldott élet. 1880 dec. 20-án született. Gimnáziumi és teológiai tanulmányait Kampenben végezte s mert a filozófiával nagyon megbarátkozott, mint 23 éves, tudományszornjas ifjú ment a heidelbergi egyetemre, ahol két és fél évig tanult. Itt 1906-ban »magna cum laude«-vei doktorált s értekezését »Immanente Kritik Zur kantische Religionsphilosophie« — külföldi körökben is nagy méltánylással olvasták. Még ez évben, miközben prof. L. Lindenboom lányával házasságra lépett, Hazerswout nevű községben kezdte meg lelkészi szolgálatát. 1908-ban került 7s Hartogenbesch városába, ahol különösen széleskörű evangélizációval tette áldásossá szolgálatát. Tudományos képzettsége mellett a szónoklás terén is hamar felfedezték kiválóságát, úgyhogy 1912-ben az arnhemi zsinat ki is nevezte őt a kampeni teológiai főiskola egyik megüresedett tanszékére. 1913 jan. 16-án kezdte meg tanári működését, ezzel a székfoglalóval mutatkozva be: »A valláslélektan és a gyakorlati teológiai szakok«. — Itt Hollandiában ő volt egyik legelső úttörője annak a törekvésnek, mely a gyakorlati teológiát (mint itt mondják: »hivatali szakokat«) a lélektan tudományos művelésével összhangba hozta. Egyébként Hoekstra tárgyai: homiletika, katechetika, liturgika, külmisszió, poimenika, evangélizáció, filozófia, logika és lélektan voltak. Rendkívül nagy munkásságot fejtett ki tudományos és gyakorlati vonatkozásban egyaránt. Különösen két munkájával tett nagy szolgálatot a református teológiai irodalomnak, s e műveket több főiskolán használják ma is: Református Homiletika az egyik, s a Bölcsészet története a másik. Ezenkívül sok más munkája jelent meg, melyekből csak a kiválóbbakat említjük: Lélektan és Katechézis, Hivatal és szeretet, Hit és tudomány, Kételkedés, Református prédikációk, Doktorálás a kampeni főiskolán (t. i. Kämpen professzorai nem akarnak nyugodni addig, míg a doktorálás jogát meg nem kapja az akadémia). Ezenkívül cikksorozatokban különféle lapokban fejtegetett állandóan aktuális kérdéseket, — különös tekintettel lelkészekre, presbiterekre, diakónusokra. Bár benne élt mélyen a tudományok világában, mégis ugyanakkor a legnagyobb lendülettel tudott vezető és útmutató lenni gyakorlati téren is. Jellemző, hogy a mester kezenyoma úgy megtetszik tanítványai igehirdetŐi fellépésén, hogy ma is sok gyülekezet csak Hoekstra-tanítványt akar lelkipásztorának. (Az állásba került ifjú lelkészeket meg szokta hívni prédikálni s ilyenkor még alapos útbaigazításokat adott.) 1923—1930-ig elnöke volt a holland-magyar ref. főiskolai szövetségnek s a másik elhunyt jóbaráttal, Bouwmannal együtt többször felkereste Magyarországot. Nehéz lenne elsorolni azokat a különböző
