Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-03-31 / 13. szám
Negyvenhatodik évfolyam. 13. szám. Pápa, 1935 március 31. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE-------------------------------------------- MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ...................................................... FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ A református theologia feladata a jelenkorban. Dr. Brunner Emil. Második tétel: A theologia feladata a bibliafordítás; épen ez a feladatmeghatározás a reformátort theologia jellemzője. Mint ahogy a katholikus egyház a keresztyén hívőt nem közvetlenül Jézus Krisztussal, hanem a pappal állítja szembe, ennek megfelelően, a Bibliával sem közvetlenül konfrontálja, hanem a hivő és a Biblia közé oda állítja a dogmát. Ezért a katholikus hit nem bibliahit, hanem dogmahit s ezért a katholikus theologia sem biblikus theologia, hanem dogma-theölogia. A dogmával szemben a katholikus egyháznak nincs semmiféle kritikára lehetősége; a dogmát* nem kritizálhatja, hanem egyszerűen csak magyarázhatja. Maga a dogma a- hit tárgya. Ennek rendkívül fontos következménye van. A katholikus hit ugyanis épen azért személytelen, mert az Isten személye és a hívő személye között ott áll középen a személytelen dogma. A reformátori hit pedig közvetlen személyes vonatkozás egy ma is élő személyhez: Jézus Krisztushoz. Ebből az következik, hogy a theologia kritikai tan, még a clogmákra vonatkozóan is kritikai tan, sőt azt is mondhatjuk, hogy a Bibliára vonatkozóan is kritikai munkát végez, mert azt kell kutatnia, hogy a Biblia milyen értelemben jézus Krisztus? A reformátori tan nem dogma, sőt ez a tan minden hitvallással és egyházi dogmával szembehelyezi, mint kritikai instanciát, a Bibliát. De a reformátori tan nem áll meg ezen a ponton, hanem maga is mint kritikai instancia helyezkedik szembe a Bibliával, mint emberi művel. A keresztyén ugyanis nem a Bibliában hisz, hanem hisz a Bibliában levő és megszólaló Isten igéjében, hisz Jézusban, mint az »Isten beszélő személyében«. Helyes Luthernek az a kritikai megállapítása, hogy a Bibliában az az apostoli, ami Krisztushoz hajt bennünket. Ebben a mondásban pedig ne valami olyan idegen kritikai megállapítást, idegen kritikai elvet lássunk, amit a Biblia területén kívül találtak ki és kívülről vittek bele a Bibliába, hanem amely elv megtalálható magában a Szentirásban és ott mint valami titkos, eleven belső mozgás ma is megmutatkozik és kifejeződésre jut. Harmadik tétel: Különösképen érvényes ez a feladatmeghatározás a református egyház területén, ahol a hitvallások az írásnak alárendeltek és nem kanonikus érvényűek a reformátorok iratai sem. Énnekem eszemágában sincs az, hogy szűklátókörű konfesszionális theologiát műveljek. Én nem bírom a dolgot másképen elképzelni, mint úgy, hogy Luther és Kálvin nagy egységet alkotnak; épen ez a felfogás az igazi kálvinista felfogás. A konfesszionális FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK ellentétek kiélezését a protestantizmus nagy veszedelmének, kárának és megromlásának tartom. Isten azáltal, hogy több reformátort adott nekünk, arra emlékeztet, hogy egyiknek a felfogása sem tökéletes önmagában. Ez az észrevétel azonban nem késztet arra, hogy unionista legyek. Az első, aki velem az evangéliumot megérttette, Luther volt és nem Kálvin. Azóta azonban rájöttem, hogy mégis Kálvin az, akinek átfogóbb írásismerete van. Kétségtelen tény, hogy a Bibliára vonatkozó felfogás, az íráselv a lutheránus és a kálvinista egyházban azonos. De mégis a református hitvallások jellemzője, hogy ehhez a közös íráselvhez szigorúbban ragaszkodnak s az írást jobban érvényesítik. Ezzel szemben a lutheránus egyházban lehet. olyan irányzatot találni, amely kanonizálja a hitvallásos iratokat. Mi nem akarunk semmiféle hitvallásos othodoxiát, mert a hitvallás kanonizálása a' római katholikus egyháznak a feladata és nem a mienk. Ilyen, hozzánk méltatlan kísérletekkel szemben éppen ma kell elhangoznia a reformátori jelszónak: vissza a forrásokhoz, — források alatt értve a Bibliát. Nem akarunk tehát egyetlen hitvallási tételt sem szerkeszteni Kálvinra vonatkozólag, mi nem őbenne hiszünk. Épen a mai németországi helyzet mutatja, hogy a hitvallásos frontot mennyire gyengíti s ezért milyen veszedelmes a konfesszionális ellentét oktalan kiélezése és ez az ellentétkiélezés a két protestáns egyházban az intő példák ellenére is itt is, ott is újra meg újra megnyilvánul. Azt hiszem, Schlatter Adolfnak nagyon igaza van, amikor a reformátorok kanonizálása ellen tiltakozik és az ilyen kanonizálástól, mint valami veszedelemtől óv bennünket. Minden elismerésünk a Kálviné, az útjelző exegetáé, mégis azt kell mondanunk, hogy ennél a Kálvinnál sem érvényesül a teljes Űjtestamentum. Mint ahogy az imént már a tomisztikus skolasztikát elhárítottuk, épen úgy el kell tehát hárítanunk a reformátori skolasztikát is. Ennek az okát pedig — a már tárgyalt íráselven kívül — a következő tételben fogom megformulázni. (Folyt, köv.) Hirek a kampeni 80 éves főiskoláról. Az előadásokon a professzorok rendszerint diktálják az anyagot, mégpedig oly módon, hogy vagy előre szabadelőadás formájában letárgyalnak egyrészt és azt tömören a következő órákon lediktálják, vagy fordítva, először diktálnak s aztán részletesen megmagyarázzák; ez utóbbi módszert inkább az idősebb professzorok, az előbbit a fiatalabbak használják. Az így leadott anyag több szakcsoportból vagy teljesen a letárgyalt, vagy módosított formában, könyv alakjában is megjelenik. Ennek megvan az az előnye,
