Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1935-03-17 / 11. szám

Negyvenhatodik évfolyam.

11. szám.

Pápa, 1935 március 17.

DÜBÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

• MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ

FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK

Gyülekezeti munkatársak.

Ma már túl vagyunk azon, hogy a gyülekezetben minden munkát a lelkipásztornak kellene végezni. A haladó, rohanó kor olyan sok munkát vár ma az egyházaktól, hogy azt egy ember maga nem vállalhatja. Jöjjenek hát a munkatársak! Neveljünk munkásokat!

A presbitereket neveljük rá arra, hogy hivatásuk nemcsak méltóságot, hanem szolgálatot is jelent. Tevékenységük ne merüljön ki abban, hogy eljönnek a presbiteri ülésekre és ott leadják a szavazatukat (sokan még erről is megfeledkeznek), hanem legyenek munkatársai a lelkipásztornak az egyház építő munkájában! És ne az egyháziatlan, hanem az egyházias életben legyenek elöljárók és peldaadók! De sok presbiter hullana ki, mint haszontalan polyva, ha ezzel a mértékkel mérnénk.

A bibliakör tagjaival értessük meg, hogy nem elég csak hallgatni az Igét, hanem azt meg is kell tartani. És, hogy nem »beszédben áll az Isten országa, hanem erőben!« Működtem már bibliakörben, mely megértette és helyesen követte ezt az igazságot. A bibliakör tagjai látogatták a kórházi betegeket és akadtak, akik önként vállalták egy-egy munkanélküli családnak az anyagi segélyezését. Testet öltött az Ige: »cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképen pedig a mi hitünk cselédeivel!«

Az ifjúsági egyesületeket is fel lehet használni missziói munka végzésére. Azt lehet mondani, ma már minden nagyobb gyülekezetben van legalább egy nagyobb ifjúsági egyesület. De nagyon sok helyen annyiban zajlik le minden tevékenysége, hogy előadásokat rendeznek és adományokat bevételeznek. Jó, hogy ha még ezek az előadások evangéliumi vagy kultúr-tartalmuak s így nemcsak gyönyörködtetnek, hanem építenek is.

Szerintem minden ifjúsági egyesületnek kellene valami missziói munkát vállalni. Láttam cserkészcsapatot, amely szociális munkát végzett. Házrólházra járták az egyház tagjait és élelmet, ruhát gyűjtöttek a nvomorban élő emberek számára. így nyert belső tartalmat a csapatmunka és így öltött testet a 3. cserkésztörvény: »a cserkész ahol tud^ segít!«

Láttam leányegyesületet, melynek tagjai minden hónap elején pénzadományokat gyűjtöttek a gyülekezeti szegények részére, azután kézimunkákat "készítettek, jótékonycélú vásárokat rendeztek s a templomin otthonossá tételében serénykedtek. Láttam leánykori tagokat, akik pedig úri leányok voltak és mégsem szégyelték ünnepek előtt végig törölni a templomablakokat és padokat, mert a templom tisztaságán keresztül a gyülekezet lelkét akarták látni. Nem lehetne ezt másutt is megcselekedni? Az nem szégyen, ha szegény az eklézsia, de az már nagy szégyen, {

ha tisztátalan a gyülekezet temploma. Lehet találni élőköveket az anyaszentegyházban, csak keresni kell, azután munkába állítani őket. Ne riadjunk vissza’, ha néha túlzásba ragadja őket a buzgalom, hanem szorítsuk helyes mederbe a felbuzgó erőket. Miért gátolnánk meg másokat abban, hogy gyakorolják a keresztyén jótékonyságot? Miért lenne ártalmas az egyházra nézve, ha akadnak egyháztagok, akik elmennek és kórházi betegeket látogatnak, hogy ott vigasztalást nyújtsanak azoknak^ akiknek arra szükségük van? Miért gátolnánk meg, hogy a lelkipásztoron kívül a mi felügyeletünk és irányításunk mellett mások is hirdessék az Igét alkalmas és alkalmatlan időben? Hiszen így értik meg az emberek, hogy Krisztus evangéliuma nemcsak a papok dolga, hanem »Istennek hatalma minden ember üdvösségére«. Bárcsak minél többen lennének, akik vették a prófétálás kegyelmét és azt nem rejtik véka alá, hanem lobogtatják az emberek előtt! Nálunk még szokatlan, ha valaki az utcákon és a tereken Jézus evangéliumáról beszél, nálunk rríég szokatlanul hat, ha világi ember Bibliát magyaráz, de csak azért, mert mindezideig nagyon helytelenül azt hitték az egyház fagjai, hogy a Biblia csak a papok ügye.

A református lelkipásztor ott áll a gyülekezet élén, kezében tartja a kormányt, a vezetést', előtte az útmutató, az iránytű: a Krisztus evangéliuma. Körülötte a tanítványok kisded csapata all (mert filszen még kevesen vannak, akik vállalnák ezt a munkát) és a kis csapat várja a munkát, a megbízatást, a missziót. Vannak közöttük presbiterek, diakónusok, diakonisszák, bibliás élő keresztyének, férfiak és nők, ifjak és öregek, akiknek lelkét megérintette a misszió parancsa: »elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket!« Olyan ez a társaság, mint egy mozgékony rohamcsapat: kész bármikor harcba vetni magát Krisztusért és Egyházért.

Mennyi mindent lehetne így összefoglalással elérni. Csak egy mustármagnyi hitünk lenne, már is hegyeket mozgatnánk! »Embereket halászunk az életre!« Ha csak magunk akarjuk vonni a hálót, félő, hogy eredménytelenül és csüggedten kell abbahagyni a munkát, vagy minket is magával ragad az elkárhozó embertömeg. De, ha többfen vonjuk és huzzuk a hálót, Isten segítségével sikerül embereket menteni meg az életre.

Többször megfigyeltem, amikor izmos munkásemberek hatalmas fatörzseket vagy súlyos terheket mozgattak tovább. Hogyan működnek a különböző karizmok, mintha valamennyi egy gépnek a különböző emelő karja volna, hogyan feszülnek a láncok, mikor elhangzik a vezényszó s a vállvetett, közös erő hatására kimozdul helyéről az óriás teher s mint valami tank-kolosszus vánszorog tovább a föld hátán.

Mi is csak vállvetett, közös érővel könnyíthe-