Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-02-03 / 5. szám
22. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1935. tiszteletreméltó a történetírók az a törekvése, hogy a múltat a maga valóságában, előítélet nélkül interpretálják, de mivel az »én« áll szemben egy alapjában véve halott (a múlt halál) anyaggal, lehetetlen, hogy az én a maga szellemiségét szóhoz ne engedje jutni. Sőt egy-egy történelmi munka annál értékesebb és érdekesebb tudományos szempontból, minél jobban kiérezhető belőle a szerző felfogása. A történetírásban ma uralkodó szellemtörténeti irány elég példát nyújt erre. (Gondolok Szekfü Gy. és Rugonfalvi Kiss I. Bethlen Gáborára.) A száz vagy csak ötven évvel ezelőtt megírt történelem történelemtörténeti szempontból érdekes, de a múltat a ma 'embere a ma szempontjából kívánja látni. A múlt képe mindig olyan lesz, amilyen a múltat megjelenítők gondolkozása, általában világnézete. A múlt felett a történetíró dönt. Az már nem lehet tudományos szempontból fontos, hogy egy ember vagy ezer ember döntésével találkozunk. Ez legfeljebb az én biztosságát, lehető objektivitását erősíti meg, de abszolút objektivitást nem ad. Ha ezrek döntöttek is, mégis emberek azok, akik döntöttek s ha egy ember nem adhat abszolút tárgyilagosságot, ezer sem adhatja ugyanezt, legfeljebb a viszonylagosan nagyobb biztosságot. Az én döntése a történetírás első lépésénél, a forráskutatásnál megkezdődik. Hogy melyik forrás az értékesebb, általában mennyi a forrásnak az értéke, azt a történetíró dönti el és ennél a döntésnél a történetíró énjének szubjektivitása, a történetíró minden igyekezete és jószándéka ellenére is, szóhoz jut. Ahol pedig az ember dönt s ahol az ember többféleképen dönthet, ott nem beszélhetünk abszolút biztosságról, csak relatív biztosságról. S az a biztosság, az a bizonyosság, amit az én ad, relatív bizonyosság, épen azért, mert több lehetőség között kellett előbb választani. Összefoglaljuk röviden a történelemről mondottakat. A történelem a múltra néz s a múltat nem tudja merőben jelenné tenni, nem tud maradék nélkül a múlt történetébe beleállni. A múltat nem is tudja maradék nélkül megérteni, mert csak az immanens világon belül tud eligazítani, a transcendens világból jövő eszméket vagy nem érti, vagy nem úgy érti, ahogy kellene. Ha ezeknek az eszméknek a megoldását megkísérli, viszonylagosítja azokat. ‘A múlt felett a történetíró dönt s ebben a döntésben az énje, tehát világnézete is szóhoz jut. Az alany a tárgy felett áll, ezért a szubjektivizmus túltengő s a viszonylagos bizonyosság meghaladhatatlan. A történelem az egyidejűséget nélkülöző, az immanens világra vonatkozó, szubjektív és relativ bizonyosságét, tudat. 11. Amíg a történelemben kívülről nézem a történést és a személyt, a hitben beleálltam, beleállíttattam a történésbe. Nem helyezkedhetem a tárgyilagos szemlélő álláspontjára, nem tarthatom magam bizonyos magaslaton, hogy az eseményeket onnan bíráljam meg. • A hit maradék nélkül összekapcsol a történéssel, nem hagy egy percet sem, amelyikben kívülállónak tudhatnám magam. Az a távolság, amely a történelem és tárgya között mindig fennáll, a hit és ennek tárgya között idöileg mindig a nullával egyenlő. A történelem a múlttal foglalkozik, számára a múlt egy bizonyos fokig múlt marad, a hitnél a múlt egészen eltűnik. A hit a Szentháromság Istennel való találkozás. A Szentháromság Isten a múltban, az idő egy pontján jelentette ki magát. A Fiú az időben jött el, az idői-voltot vette magára, amikor emberré lett. Az időben, számunkra a múltban, hajtotta végre a megbékéltetés tényét. A hit mégis a jelenben való találkozás. A megtestesülés, kereszthalál stb. csak a múlt eseménye, amíg azoktól s magától Krisztustól elválaszt engem az idő; amíg Krisztus tegnapi és én mai vagyok, addig a hitről nem beszélhetek. A hitnek az a tulajdonsága, Istentől ajándékozott immanens tulajdonsága, hogy számára nincs idő: nincs múlt és jövő. A hit az örök ma, a szakadatlan együttélés (véletlenül sem a misztika eggyélevése, csak egyidejűség). Az a fontos a hit számára, kicsoda isten. Nem az: ki volt az'apámnak, a tanítványoknak Jézus, mit müveit velük, honnan hozta ki őket és mit ajándékozott nekik, hanem: kicsoda nekem, Megváltóm és Királyom-é? A hívő ember érdeklődhetik és érdeklődnie is kell a hit tegnapi bizonyságai iránt, de a hit tegnapi csodái akkor válnak jelentőssé, ha ezek a tegnapi csodák maiakká lesznek azáltal, hogy hogy az azokat létrehívó hit bennem is dolgozik, bennem most, a jelenben, mindig a jelenben dolgozik. A hit az örök jelen, mert maga is az örökkévalóságból jött, az örök kévedóságban él, az örökkévalóságból él. Áki adta a hitet, felette áll az időnek, felette az immanens világnak, a transcendens világ légkörében él. A hittel kapcsolta magához az immanens világban, az elmúlás szomorúságában nyögő embert. Ezért van, hogy amíg a transcendens világból veszi az ember életerőit, amíg benne a hit munkálkodik és amilyen mértékben a hit megvalósul benne, addig és olyan mértékben maga is a transcendens világ földi követének tudja magát, az örökkévalóság birtokosának és várományosának. Ezt az immanens világot sohasem tekinti élete céljának, csak feladata, felülről kapott feladata megvalósítási területének, alkalomnak- arra, hogy a túlsó oldal, a másik világ gondolatát, szépségét és akaratát hirdesse és felmutassa. Ebből a világból, az innenső világból, nem vár és nem kér semmit, ezt a világot mindenestől odaáldozza a másik világért; annyiban értékeli és szereti ezt a világot, amennyiben benne a transcendens világ képét veszi észre, isteni jóságot, szépséget és igazságot lát meg benne. A hit felfelé néz és mindent felülről vár és amit kap, ha e világ formáiban kapta is, felülről adott ajándéknak számítja. A hit tehát a transcendens világra vonatkozik, a transcendens világra vonatkozó tudat. Márkus Jenő. (Folyt, köv.) Egyházkerületi közgyűlés. Egyházkerületünk február 1-én, Pápán, a főiskolai díszteremben rendkívüli közgyűlést tartott dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok és Medgyasszay Vince mezőföldi esperes, egyházkerületi lelkészi főjegyző, püspökhelyettes együttes elnöklete alatt. A közgyűlésre az alkotótagok nagy számmal jelentek meg. Ott láttuk a megjelentek között Fülöp József m. kir. kormányfőtanácsos, Halka Sándor, Lőke Károly felsőházi tag, Szűcs József espereseket, Csajághy Károly, Hodossy Lajos, Huszár Aladár, dr. Jókay-Ihász Miklós,' Lipcsey Lajos, Thaly Dezső egyházmegyei gondnokokat, Vargha Kálmán főiskolai gondnok, lelkész és dr. Matolcsy Sándor világi aljegyzőket, Győry Elemér, Győry János, Izsák Aladár, Kovács Lajos, Miklós Géza, Ólé Sándor, dr. Pongrácz
