Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1935-02-03 / 5. szám

1935. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 23. oldal. József, Szabó Bálint lelkészi, Akóts János világi ta­­nácsbirákat, Faragó János középiskolai felügyelőt, Eötvös Sándor számvevőt. A felső és középfokú tan­intézeteket dr. Tóth Lajos, Fejes Zsigmond és dr. Bene Kálmán képviselte. A gyűlést Medgyasszay Vince püspökhelyettes szívből jövő és szívhez szóló buzgó imádsággal nyi­totta meg, majd dr. Balogh Jenő főgondnok úr boldog emlékű dr. Antal Qéza püspök úrról emlékezett meg megnyitó beszédében, kegyeletes szavakkal méltatva az elhunyt kiváló egyéniségét. A szavazatbontó bizottság jegyzőkönyvének fel­olvasásával kapcsolatban főgondnok úr meleg szere­tettel üdvözölte a megválasztott új egyházkerületi tisztviselőket és képviselőket, akik közül Labancz László tanácsbíró és dr. Tornyos György aljegyző azonnal le is tették a hivatalos esküt, akiket a gyűlés alkotó tagjai bizalommal köszöntöttek. A püspöki szék megüresedését közgyűlés kimon­dotta, a halálozás és temetéssel kapcsolatban fogana­tosított intézkedéseket jóváhagyta, meleg köszönetét szavazott dr. Ravasz László dunamelléki püspök úr­nak, aki a gyászbeszédet mondotta. A püspöki állásra közgyűlés a szavazást elren­delte és a február 23-ig, illetve február 27-ig beérke­zendő szavazatok felbontására dr. Balogh Jenő fő­gondnok úr elnöklete alatt Miklós Géza, Nagy István, dr. Hegedűs Lóránt és dr. Szász Károly tagokból álló bizottságot küldötte ki, felhatalmazván e bizottságot minden szükséges intézkedés, esetleg új szavazás el­rendelésére. Dr. Balogh Jenő főgondnok úr melegen üdvö­zölte az egyházkerület nevében dr. Darányi Kálmán főiskolai gondnokot földmívelésügyi miniszterré tör­tént kinevezése alkalmából, aki hivatalos elfoglaltsága miatt ez alkalommal nem jelenhetett meg körünkben. A Kőrössy Flóra hagyaték ügyében a közgyűlés visszautasította az egyezkedésre való felhívást. Még több apróbb ügy letárgyalása után a köz­gyűlés Medgyasszay Vince püspökhelyettes áhítatos imádságával véget ért. A közgyűlés tárgyait Vargha Kálmán és dr. Ma­­tolcsy Sándor kerületi jegyzők készítették elő és re­ferálták.-----------------------------------------------------------•T’ííj É KÖNYVISMERTETÉS 3 ^......... — A dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerület Bel­­missziói Munkaprogrammja az 1934—35. évre. XI. év­folyam. Kiadja a Dunántúli Luther-Szövetség, Győr, 1934. 332 lap. Immár évek óta recenzeáljuk e lap hasábjain Kapi Béla evangélikus püspök áldásokban egyre gaz­dagabb vállalkozását, amely évről-évre pompásabb tar­talommal és nagyobb terjedelemben jelenik meg. Vá­logatott erőkből álló munkatársai nagyszerű érzékkel azt válogatják ki az élet téma-rengetegéből, amire leg­inkább szükség van és amire mindenkinek egyaránt szüksége van az evangélikus (és talán mondhatnánk: református is!) belmissziói munkatereken. A célnak meglátása mellett az utak megrajzolása és az eszközök kézbeadása páratlan ügyességgel és immár tíz évre visszatekintő tapasztalattal történik. Luther kis kátéja magyarázása mellett, ahol a Tízparancsolat és az Apostoli Hitforma tételeit fejte­geti, mindenikhez frappáns illusztráló történetet kap­csolván (kár, hogy egy helyen, ahol Napóleon a Kö­zéptengeren hajózik át Egyiptomba (35. lap), a gvors fordítás elárulja a német származást, mert magyarul Földközi tengerről írnánk). Az Ijjusági Egyesületek Munkaterve bátran felveti a nagybirtok, gyáripar, a haza, város,, falú, az intelligencia, és a család problé­máját, az Evang. Diákszövetség Munkatervé-ben sze­mébe néz a kérdésnek, hogy mi is tulajdonképen a művelt ember számára a Biblia? Régi könyv, törvény­­kódex, szent irat, szépirodalmi remek, történelmi em­lék-e és mi az evang, embernek helyes viszonya ehhez a legelterjedtebb könyvhöz. Külön ciklus beszél az emberi élet nagy ellenmondásairól (pl. sok munka, ke­vés jutalom) arról, hogy kóros jelenség, ha a mai em­ber mindent a nagy közösségektől vár. A felnőtt egy­háztagok gondozásában -is a Biblia kérdése foglalja el a főhelyet most a Luther-Bibliára emlékezés eszten­dejében. Tágabbra szélesíti a látkört az az előadás­­sorozat, amely a reformáció sorsáról beszél Európa egyes országaiban, nagyszerű vázlatot nyújtván világ­részünk minden szegeletében az evangélium ügyének, hódító útjának, vagy zsákutcába kerülésének. Áz Úr­vacsora szentségéről szóló nyolc előadás és a nagyheti vázlat-sorozat arról, hogy az isteni áldozat körül mi­lyen emberi áldozatok sorakoztak fel (virágot, ruhát, kincset, hajlékot, csókot, ecetet, sírt nyújtottak Jé­zusnak) ellenállhatatlan erejű és szépségű anvagot nyújt vallásos estékre az evangélikus sajtó propagá­lása és külmissziói életrajzok megszerettetése mellett. A presbiterek öntudatossá és tanulttá tételét szol­gálja a könyv utolsó része, amelyben a német egyházi forradalmat ismerteti és felvilágosítást arról a hely­zetről isamelyben a szomszédos államok ( Ausztria,­­Jugoszlávia, Lengyelország) evang. keresztyén egy­házai élnek. Fontos adatokat szolgáltat végül a rom. kath. egyház erősödéséről, szociális munkájáról és katholikus akciójáról szóló fejezet. Amit dióhéjban össze lehet foglalni az evangé­likus lélek számára szükséges tudnivalókból, mindazt magába foglalja ez a kötet, amelyet szívesen ajánlunk tanulmányozásra a dunántúli református egyházkerü­let lelkipásztorainak is. Dr. I. G. (®®®@®®®@®®®®®®®@®®®®®©®®®@®®®®®@©®Cei®®(í!!© I VEGYESEK 1 ® ® @®®®@®8®®®®®@®®®®®®®®©:e)®®®@®:e)®@®@©g®®S® v — Dr. Szlávik Mátyás nyug. ág. hitv. ev. theo­­logiai dékán meleghangú megemlékezést küldött la­punknak boldog emlékű püspökünkről, dr. Antal Gé­záról, melyből közöljük a következő részletet: »Közel ötévtizedes barátság és sűrű levélváltás fűzött ben­nünket egymáshoz. Bennünket evangélikusokat nagyon szeretett. Gyurátz püspökkel való meleg és benső ba­rátsága köztudomású. Egyházpolitikájában különben is belül és kívül egyaránt öntudatos és erős szemé­lyes meggyőződése mellett is a mérsékletnek, a val­lási türelemnek és a kiegyenlítésnek volt a híve. Le­vélváltásunk csak betegségével szakadt meg. Ha Bu­dapesten találkoztunk, vagy alkalmi üzenetet küldött, mindig »örök ifjú«-nak szólított.« Majd rámutat arra, hogy Antal Géza több volt, mint a kultúrprotestantiz­­mus terméke és hordozója: »Hívő ember is volt«. — Szavazatfelbontás. Az őszi egyházkerületi köz­gyűlés által elrendelt egyházkerületi tisztségekre be­érkezett szavazatokat január 31-én bontotta fel Pápán a Medgyasszay Vince egyházkerületi főjegyző, püspök­helyettes elnökletével működő bizottság. A szavazás eredményekép lelkészi egyházkerületi tanácsbíró lett

Next

/
Oldalképek
Tartalom