Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-27 / 4. szám
18. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1935. képes magába felszívni, nem lesz képes a múltat abszolút jelenné tenni. A ma embere a tegnap tör- | ténetével szemben szemlélő. Hatást, ösztönzést kap- ; hat a tegnapból a ma számára is, de a ma embere nem állhat bent a tegnap folyamában. Már pedig ahhoz, hogy az én számára valami jelen legyen, szükséges, hogy az én kilépjen szemlélődéséből és beleálljon a történésbe. Márkus Jenő. (Folyt, köv.) Antal Gésza emlélténelt. — A Jókai-kör gyászünnepére. — Még friss a huni ott künn a temetőben, Még friss a seb, mit vágott a halál, Még vérzik a szív és a hang erőtlen, Vigasztalásra szót alig talál, S mi itt vagyunk, hol annyiszor velünk volt, Velünk: előttünk, fennen ragyogott, Meghozta közzénk az estéli égbolt, Mint teljesfényü álló csillagot. Derűt sugárzott lényének nyugalma, Mit szült a bölcseség s táplált a hit, Ügy lengett ajkán lágy mosoly favalma, Mint hószegélyesen tavasz ha nyit. S a délceg termet, izmos férfi-válla Példázta azt a büszke őserőt, Mely rendületlen mindig gáton álla És nem hátrált meg semmi vész előtt. így láttuk öt a régi szebb napokban, Munkában égve későn és korán, S a munkatér kitágult egyre jobban, Túlnőtt a pályatársuk táborán. Édes teher nevelni ifjúságot: Honér harcolni kínos, drága gond! Ott minden lépten lelsz nyitó virágot, Itt átadat megfúrja rút vakond. S így láttuk öt a véres 'förgetegben, Lecsillapítva ezrek jajszavát, S hogy elbuktunk az ágyurengetegben, Népének adta énje legjavát, S megy hírvivőiéként halott avarnak, Jár messze jöldön tíj apostolát, S halvány arcocskáján sok kis magyarnak Megint az élet rózsapírja gyúl. Ki szedhetné nem hervadó csokorba Föpásztorsága minden érdemét? Szegényekért aláhajolt a porba, Hirdette a megértés szellemét, Népét vezette árva sivatagban, Forrást fakasztott, mannát csalt elő, Hol pusztulás kísértett száz alakban, Ő volt az elszánt alkotó erő! S így láttuk öt körünkben is vezérül, Még most is visszacsengik e falak, Midőn beszélt kedves Széchényijérül, S életre kelt a glóriás alak. S Aranyt idézve, lelkesedve rajta, Becsülte azt, mi törzsökös magyar, Mit nem fertőzött meg külföldi fajta, Ködös homályba füló képzavar. Hitt ő a költészetnek erejében, Mely átrepülje bár a végtelent, Érzésvilágok zengő erdejében Nekünk mindég csak egy érzést jelent: Hazád szeretni! Úgy mint ö ölelte Magához azt is, mit sors elrabolt, Mert élte célja, szívének szerelme Egyetlen egy: a nemzet üdve volt. Ó nemzet üdve! Hajnalpír jaképen Elötündöklö fény, te szent, csodás! Mért vagy csak ábránd a jóknak szívében, Mért vagy ma is csak álomlátomás? Ki élte kincsét áldozatnak adta, Mért nem láthatta érkezésedet? Agg Simeonként mért nem szoríthatta Keblére a megváltó Kisdedet? Ne kérdjed titkát égi rendelésnek! Nem éri azt fel gyarló ember ész! Hisz fogytán végső, lankadt szívverésnek, Midőn, mi por bed vétetett, enyész, A lélek hódító iájára indái És bontja, ontja dús áldásait, S fájó könnyekkel áztatott síron túl Remélni, bízni, tenni megtanít. Pápa, 1935 január 20. Körös Entire. így is lehet. Deák József etei lelkésztársam egy levéllel keresett fel a napokban, melyben többek között ezt írja: »Első dolgom volt, hogy Pápára értem, megnézni az új templomot. Gyönyörű!... De félek, hogy össze fog téged roppantam s meg fogja ölni lelkedet a gond. Én lelkiismeretfurdatást érzek. Ete is összeírt annak idején 480 P-t, melyből a készpénz csak 70 pengő volt akkor, azóta szintén ennyi formát beküldtem, a nyugtáim megvannak róla. Ha nem folynék be a többi, kötelességemnek tartom, ' hogy két-három év alatt a sajátomból fedezzem. Né- I pem koldussá lett az áldatlan viszonyok miatt, én magam öt gyermekemet temettem el áldottlelkü feleségemmel együtt. Patika, doktor, sirkő, ahol ezek előjönnek, nem kell mondani, hogy mi a baj! Ne rójj meg tehát, hogy eddig nem teljesítettem kötelességemet. De az etei előírt pénznek oda kell érni Pápára!... Én a magam részéről rajta leszek, hogy ne sokáig nyomja sem az anyagi, sem a lelki gond a te lelkedet.« Varga Kálmán simontornyai lelkésztársam egy jegyzőkönyvi kivonatot küldött hozzám, melyben arról értesít, hogy a simontornyai egyház hittestvéri szeretettel siet a pápai ref. egyház temploma felépítésére. Egyet akaró szeretettel és szolgálni Livánc készséggel határozta el a presbitérium, hogy 90, azaz kilencven pengő adományt küld a pápai református templom építésének költségeire azzal a szándékkal, hogy ez összegből egy kisebb méretű ablak vagy ajtó előállítási költsége fedeztessék. A lelkész kisérő levelében még restelkedik, hogy csak ennyit tud küldeni. »Nem így gondoltam én ezt a múltban!« — írja. De amit földi szegénységünk mellett küldhetünk, azt jó szívvel küldjük. »Fogadjátok Isten nevében!« — A 90 P adományt egyidejűleg be is küldötte.
