Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-11-03 / 44. szám
198. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1935. álló istenitiszteletet megtartani. Ketten, vagy hárman a hivatalosak is vannak, m'ár pedig valahol ketten, vagy hárman egybegyülnek az Úr nevében, jelen van Ő azok között. e) Felhívja az egyházmegyéket, hogy legközelebbi közgyűlésükön rendeljék el az egyházi VII. te. 32. §-a második bekezdésében foglalt rendelkezésnek az egyházi tisztviselők által az 1937. évtől, fegyelmi eljárás terhe alatt való szigorú betartását. A párbér közvetlen szedése nem egyszer és nem egyhelyütt jár összeütközéssel az adózó és egyházi tisztviselő között, — mindig a gyülekezeti élet kárára, Ezért szükséges a VII. te. 10. §-a helyes és bölcs rendelkezésének betartása. f) A közgyűlés felhívja az esperes urakat, hogy e határozatok miként lett foganatosításáról az 1937. évi december hó 1-ig a püspöki hivatal utján a kér, közgyűlésre, felelősség mellett, jelenteni szíveskedjenek. í ! Í! ! :! ;ii : Debreceni élmény. A nyáron a tizedik Keresztyén Ifjúsági Egyesületi konferencián vettem részt. Lelkiekben, szellemiekben egyik sem volt olyan gazdag, mint a kálvinista Róma falai között eltöltött négy konferenciai nap. Imponáló volt már a résztvevők tömege is. Több mint ezer magyar fiatalember sietett oda utravalóért. Életem addigi leghosszabb kerékpár-útja 10 km. volt. Valami csodálatos ösztönzést, szomjúságot érezve gyakorlat nélkül neki vágtam a 200 km.-es útnak. Kerékpárral. Nem bántam meg. De azt hiszem, nem bánta meg az a négy lelkes pápai fiú sem, akik mégegyszer ekkora utat tettek meg Pápától Debrecenig. A konferenciai előadások mindegyike rámutatott a KIE-mozgalom létjogosultságára. Arra, hogy mig a család sok ok miatt ma sovány útravalót tud adni, s a mai korban az is kevés, amit csak az elemi iskola nyújt, az egyház sem 'tudja megadni mindenkinek külön-külön a lelki táplálékot; tehát sok a hiány, a hézag, a nélkülözés a hazulról kirepült fiatalember legkényesebb éveiben. A KIÉ azonban mindezt pótolni tudja. Napról-napra ad útravalót. Mindennap az örök Őrrel lehetünk, s már maga ez felavatás egy boldog szolgálattételre, a tiszta ifjúság megharcolására, amelynek két áldott törvénye van: csak az tud érvényesülni, aki azzal lesz különb a másiknál, hogy mindenkit többre becsül önmagánál. S aki önzetlenül, azzal a tudattal tud adni, hogjy ha adunk, nekünk mindig több marad. Istennek hála, ez a lelkiekre felépített ifjúsági mozgalom nincsen magára hagyva. Hivó szava fel-fel harsan a világ minden táján. És nem hiába. A konferencia résztvevői között volt egy feketebőrű, fiatal madagaszkári prot. lelkész (KIE-tag) is: Prosper Rajdobelina. Egy kedves határom tolmácsolta nekem Rajdobelina francianyelvű szavait, amelyek mindnyájunk számára érdekes délkeleti életet tárnak fel, halgassuk meg. — Madagaszkár szigetén a KIÉ hivatalos szerve az egyháznak! 11 éves múltja van. Tagjai az egyház munkájában is résztvesznek. Az egyház a misszionáriusok küzdelme, sok keresztyén mártír vére által sarjad és erősödik. 31/2 millió lakosa közül már egymillió keresztyén. Az egész szigeten egy állandó lelki megmozdulás van. A misszionáriusok oda sietnek, ahol még Krisztust nem ismerik. Ők igazi apostolai Istennek. 2—3 évig távol vannak otthonuktól. Pénz nélkül járják a vad vidéket. Egyedüli fegyverük a Biblia. Egy asszony hittérítő 10 évig küzdött ezzel a fegyverrel. Egyszer éjszakának idejién egy folyón kellett átkelnie, hogy beteg asszony-testvéréhez juthasson. A hid lábánál nyolc méter hosszú krokodikok úszkáltak. Egyetlen szörny egy emberi testet egyszerre képes lenyelni. Az asszony ezt látva, — mielőtt a hidra lépett volna, — Krisztustól kért tanácsot. Baj nélkül eljutott a beteghez, az Igével, a vigasztalással. Természetesen ezek a hittérítők sokat nélkülöznek és szenvednek, s nem egyszer mártiromság a sorsuk. És mégis mind több és fokozottabb erővel harcolnak Krisztus ügyéért. Ellenségük minden elvetemült vad-pogány törzs. Mi még kicsik vagyunk a hitben — mondotta Rajdobelina, — s ezért jövünk Nyugatra. Tanulni. Látni akarjuk, hogy a nyugati keresztyénség mit merített Isten igéjéből. Európát járva többször elfogott az aggódás és a keserűség: mintha régi pogány vérem lázadásra készülne, amikor hallom, hogy jobbra-balra békességet követelnek, s hangoztatják, hogy szabadságot a népnek, s ugyanakkor mindig több és több az ellenségeskedés és háborúság. Hála, hogy él bennünk a reménység szikrája. Hisszük, hogy itt is abban a Krisztusban bíznak, akiben mi keleten. Nálunk van egy kicsi piros virág, amelyet a szél homokviharja sokszor eltakar. Csak egy napig él. Reggel napkelet felé fordítja fejét. Egész nap megy a fény után, s este eltűnik a napsugárral. Ez a virág a (mi keresztyénségünket szemlélteti. A kis virágok mi vagyunk, a Nap pedig: Krisztus. Sajnos, világosság utáni vágyakozásunk csak egy fél napig tart. Dacára annak, — fejezte be szavait Rajdobelina, — hogy nyugaton jóval előbbre vannak a hitben, mint mi, (kérdés), de mégis még az ő istenszeretetük és hűségük is csak időnként való és nzakadozott. Pedig állandóan szemlélni kell az Örök Napot. Türelemmel, mindenünnen. Ahova bennünket beosztott a Gondviselés, ott kell teljes lelkiismeretességgel hivatásunkat betölteni. Szeretni kell az Urat és embertársainkat! Hisz egy Istent imádunk, s csak így lehetünk mindnyájan egyek a krisztusi szeretetben. Rajdobelina gazdag királyi család ivadéka. Nemrég aggodalmakat hallottam a külmisszióról, ime személyes bizonysága annak, hogy Krisztus apostolai kitartó katonák. Szivében királyi vér csörgedez, lelke pedig a leghatalmasabb királlyal, Krisztussal él áldott, meghitt összhangban. Ez a kis írás szűk ahhoz, hogy mindént elmondjon gazdag lelki élményeimről. Felejthetetlen volt. A konferencia új sereget toboroz: Krisztusnak. Általunk, akik tüzet kaptunk a lelkűnkbe, hogy azzal csodát műveljünk: világítsunk vele az utcákra, a korcsmákba, a Tártyabarlangokba, a büntanyákba, s vezessük a Világ Világossága felé a jobb sorsra érdemes magyar ifjúságot! Gerencsér József. Megnyitó, a Tóth Ferenc-Kör reformáció-ünnepén. Ünneplő gyülekezet! A Tóth Ferenc-Kör az idén is megrendezte szokásos ünnepségét, a szokásos keretek között. Nem azért, hogy az amúgy is elég gyakori vallásos estek számát eggyel szaporítsa; ebből a szempontból nézve, nem volna elengedhetetlenül szükséges a mi esténk. Szükségessé teszi azonban egy másik szempont: ez az egyetlen alkalom, amikor a theologia akadémia ifjúsága és professzori kara találkozik a pápai gyülekezettel; a soksok est között ez az egyetlen akadémiai est Pápán. S
