Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1935-01-27 / 4. szám

Negyvenhatodik évfolyam. 4. szám Pápa, 1935 január 27. DDNÁKTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE •----------------------------------------- MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. -----------------------------­FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. FONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Történelem és hit. Jézus történeti élete felette áll előadásom1 tár­gyának. Nem foglalkozom ezzel a kérdéssel: élt-e Jézus. Ezt a kérdést eldöntött kérdésnek veszem: Jézus élt, Ő épen annyira valóságos történeti személy, mint a múlt akármelyik élő alakja. A kérdés, amivel foglalkozom, így fogalmazható: adhat-e a történelem (a történt dolgokról való tudás, rendszerezett ismeret) hitet, mutathat-e fel a törté­nelem olyan eredményeket, amelyek hitet követelnek, hitet hívnak életre. Hitet hívnak életre, nem pedig elismerést, nem tények, események, jellemek, gon­dolatok, koreszmék elfogadását és igaznaktartását jézus személyére vonatkoztatva az elmondottakat, így is kérdezhetjük: adhat-e a történelem olyan Jézust, aki előtt megnémul az ember, mert Isten kezét érzi a szájára tapadni, aki előtt térdre borul, mert az örök Ige, a Szentháromság Isten második személye lépett eléje, eltakarja az embervolta, ruhája szolgai, de mégis az Ige? Nem a filozófiai abszolút, a sem­leges legmagasabb idea, ahogy a racionalizmus gon­dolta, ahogy sokszor Schleiermacher is vélte az őskép történetivé léteiében. Adhat-e a történelem Krisz­tust, — még határozottabban tegyük fel a kérdést, — Krisztust, Megváltót, Közbenjárót, aki a transcen­­dens világból lép bele az immanens világba, ebbe az elmúló, megromlott, fékevesztett, Isten ellen lázongó aeonba, hogy itt Istent képviselje, mint aki egy Istennel. Ahogy a chalcedoni hitvallás mondja, Jé­­ztjsr, »aki tökéletes az istenségben, s ugyanő tökéle­tes az emberi létében; valósággal Isten és valósággal ember, aki okos lélekből és testből való; az isten­ségre nézve egylényegű az Atyával és ugyanő emberi 1 Ez előadás elkészítéséhez felhasználtam a következő munkákat, ill. a vonatkozó fejezeteket: Wobberrnin: Geschichte und Historie in der Religionswissenschaft. 1911. Troeltsch : Die Bedeutung der Geschichtlichkeit Jesu für den Glauben. 1911. Troeltsch: Gesammelte Schriften. II. 1913. Gogärten: Historis­mus. Zwischen den Zeiten. 1924. VIII. f. Heinrich Barth: Geschichtliche und idealistische Deutung der Geschichte. Zwischen den Zeiten 1925. II. f. Dibelius: Geschichtliche und übergeschicht­liche Religion im Christentum. 1925. Traub: Glaube und Ge­schichte. 1926. Gogärten: Ich glaube an den Dreieinigen Gott. 1926. Karl Barth: Die christliche Dogmatik. I. 1927. Brunner: Der Mittler. 1927. Tillich : Religiöse Verwirklichung. 1930. Torrn : Die geschichtliche Wirklichkeit und der Glaube. Zeitschrift für syst. Theologie. 1930. III. f. Künneth : Zur Frage der Geschichts­gebundenheit des christlichen Glaubens. Zeitschrift für syst. Theologie. 1930. IV. f. Hóman: A magyar történetírás új utjai. 1931. c kötetből Hóman Bálint, Révész Imre és Szekfü Gyula cikkeit. Vasady: A hit misztériuma. 1931. Tavaszy: Református keresztyén dogmatika. 1932. Büchsel: Geschichtliche und religiöse Gewissheit der Geschichte Jesu. Neue Kirchliche Zeitschrift. 1932. XI. f. Wehrung: Geschichte und Glaube. Eine Besinnung auf die Grundsätze theologischen Denkens. 1933. Schütz: Isten a törté­nelemben. 1934. — Elsőrangú útmutatást kaptam a kérdést ille­tőleg Heinzelmann : Das Kreuz Christi c. szemináriumában, mely Halle Saale-ban, az 1930/31. téli félévben tartatott. j létére nézve egylényegű velünk, minden tekintetben í hasonló hozzánk, a bűnt kivéve« ... A történelem adja-e Krisztust, aki felől a keresztyénség első szá­­| zadai életre-halálra menő hitvitákkal foglalják el ma­­- gukat, vagy a hit adja ezt a Krisztust? Kíséreljük meg a feleletadást. I. A történelem tárgya a történet. A történet az örökös változások szintere; folyó, hol minden parányi csepp mozgásban van, hol minden folyik. A történet nem ismétlődik. Hasonló esemény, gondolat újra és újra feltünhetik, de egy esemény, egy gondolat csak egyszer jelentkezik. Olyan színpad a történet, ame­lyen a szereplők csak egyszer jelennek meg ugyan­abban az öltözetben, ugyanabban a szerepben, ugyan­azon díszletek között. A történelem épen a változásoknál fogva a múlt­ról szóló tudomány. Ahol változás van, ott a jelen csak mint gondolat existálhat, ott csak a mult a reális létező. A történelem anyaga a múlt. Természetesen nem minden esemény. Az események milliói hulla­nak ki a történelemből, mint jelentéktelen, jelentőség­nélküli történések. Azok az események érdeklik a történelmet, amelyek a természetszerű történés kate­góriáiban nem férnek el, amelyek a természetes élet- I folyamatokon túl személyszerű akarati cselekvésre (Künneth, 734. 1.), magasabb szellemiségre mutat­nak és amelyek magasabb szellemi összefüggésbe illeszthetők be. A történelem ezt a múltat idézi és hozza a jelen felé. Minél elevenebb a múlt és minél elevenebb a múlt rajza, amit a történetíró ad, annál közelebb kerül a mult a jelenhez. Óriási a történetíró feladata. Az időt kell legyőznie és szellemével élővé, jelenné tennie azt, ami a múltban élet volt. Személye­ket úgy kell bemutatnia, hogy azok hús- és vér­­mivoltukban is ideák hcrrdozóiként álljanak elénk; eseményeket úgy kell megrajzolnia, hogy a csaták robaját hallhassuk, a tárgyaló termek zöld asztalterí­tőit láthassuk, a tömegek ordítása a fülünkben csen­düljön vissza és a tömegordítás és csatazaj mögött érezhető legyen az az építő vagy romboló gondolat, ami az ordításban, diplomáciában, nyomorúságban ki­fejezést keres. Abszolút értékben a múlt megjelení­tése azonban nem sikerülhet, már csak azért sem, mert ember az, aki a múltat 'idézi. Tehet élvezetes a történeti múlt felidézése, az író és az olvasó azon­ban kívülről szemléli az eseményeket, kívülről bí­rálja és értékeli a személyeket; a történelem ezért csak kísérlet a múlt megjelenítése érdekében. Jobban vagy rosszabban végződő kísérlet, de mindig csak kísérlet. író és olvasó, bármennyire odaadja magát tárgyának, 'bármennyire kitárja lelkét, énjét, a múlt­ból feléje özönlő személyek és események, általában a történet előtt, .ami kívüle van, mindazt nem lehet

Next

/
Oldalképek
Tartalom