Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-27 / 4. szám
Negyvenhatodik évfolyam. 4. szám Pápa, 1935 január 27. DDNÁKTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE •----------------------------------------- MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. -----------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. FONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Történelem és hit. Jézus történeti élete felette áll előadásom1 tárgyának. Nem foglalkozom ezzel a kérdéssel: élt-e Jézus. Ezt a kérdést eldöntött kérdésnek veszem: Jézus élt, Ő épen annyira valóságos történeti személy, mint a múlt akármelyik élő alakja. A kérdés, amivel foglalkozom, így fogalmazható: adhat-e a történelem (a történt dolgokról való tudás, rendszerezett ismeret) hitet, mutathat-e fel a történelem olyan eredményeket, amelyek hitet követelnek, hitet hívnak életre. Hitet hívnak életre, nem pedig elismerést, nem tények, események, jellemek, gondolatok, koreszmék elfogadását és igaznaktartását jézus személyére vonatkoztatva az elmondottakat, így is kérdezhetjük: adhat-e a történelem olyan Jézust, aki előtt megnémul az ember, mert Isten kezét érzi a szájára tapadni, aki előtt térdre borul, mert az örök Ige, a Szentháromság Isten második személye lépett eléje, eltakarja az embervolta, ruhája szolgai, de mégis az Ige? Nem a filozófiai abszolút, a semleges legmagasabb idea, ahogy a racionalizmus gondolta, ahogy sokszor Schleiermacher is vélte az őskép történetivé léteiében. Adhat-e a történelem Krisztust, — még határozottabban tegyük fel a kérdést, — Krisztust, Megváltót, Közbenjárót, aki a transcendens világból lép bele az immanens világba, ebbe az elmúló, megromlott, fékevesztett, Isten ellen lázongó aeonba, hogy itt Istent képviselje, mint aki egy Istennel. Ahogy a chalcedoni hitvallás mondja, Jéztjsr, »aki tökéletes az istenségben, s ugyanő tökéletes az emberi létében; valósággal Isten és valósággal ember, aki okos lélekből és testből való; az istenségre nézve egylényegű az Atyával és ugyanő emberi 1 Ez előadás elkészítéséhez felhasználtam a következő munkákat, ill. a vonatkozó fejezeteket: Wobberrnin: Geschichte und Historie in der Religionswissenschaft. 1911. Troeltsch : Die Bedeutung der Geschichtlichkeit Jesu für den Glauben. 1911. Troeltsch: Gesammelte Schriften. II. 1913. Gogärten: Historismus. Zwischen den Zeiten. 1924. VIII. f. Heinrich Barth: Geschichtliche und idealistische Deutung der Geschichte. Zwischen den Zeiten 1925. II. f. Dibelius: Geschichtliche und übergeschichtliche Religion im Christentum. 1925. Traub: Glaube und Geschichte. 1926. Gogärten: Ich glaube an den Dreieinigen Gott. 1926. Karl Barth: Die christliche Dogmatik. I. 1927. Brunner: Der Mittler. 1927. Tillich : Religiöse Verwirklichung. 1930. Torrn : Die geschichtliche Wirklichkeit und der Glaube. Zeitschrift für syst. Theologie. 1930. III. f. Künneth : Zur Frage der Geschichtsgebundenheit des christlichen Glaubens. Zeitschrift für syst. Theologie. 1930. IV. f. Hóman: A magyar történetírás új utjai. 1931. c kötetből Hóman Bálint, Révész Imre és Szekfü Gyula cikkeit. Vasady: A hit misztériuma. 1931. Tavaszy: Református keresztyén dogmatika. 1932. Büchsel: Geschichtliche und religiöse Gewissheit der Geschichte Jesu. Neue Kirchliche Zeitschrift. 1932. XI. f. Wehrung: Geschichte und Glaube. Eine Besinnung auf die Grundsätze theologischen Denkens. 1933. Schütz: Isten a történelemben. 1934. — Elsőrangú útmutatást kaptam a kérdést illetőleg Heinzelmann : Das Kreuz Christi c. szemináriumában, mely Halle Saale-ban, az 1930/31. téli félévben tartatott. j létére nézve egylényegű velünk, minden tekintetben í hasonló hozzánk, a bűnt kivéve« ... A történelem adja-e Krisztust, aki felől a keresztyénség első szá| zadai életre-halálra menő hitvitákkal foglalják el ma- gukat, vagy a hit adja ezt a Krisztust? Kíséreljük meg a feleletadást. I. A történelem tárgya a történet. A történet az örökös változások szintere; folyó, hol minden parányi csepp mozgásban van, hol minden folyik. A történet nem ismétlődik. Hasonló esemény, gondolat újra és újra feltünhetik, de egy esemény, egy gondolat csak egyszer jelentkezik. Olyan színpad a történet, amelyen a szereplők csak egyszer jelennek meg ugyanabban az öltözetben, ugyanabban a szerepben, ugyanazon díszletek között. A történelem épen a változásoknál fogva a múltról szóló tudomány. Ahol változás van, ott a jelen csak mint gondolat existálhat, ott csak a mult a reális létező. A történelem anyaga a múlt. Természetesen nem minden esemény. Az események milliói hullanak ki a történelemből, mint jelentéktelen, jelentőségnélküli történések. Azok az események érdeklik a történelmet, amelyek a természetszerű történés kategóriáiban nem férnek el, amelyek a természetes élet- I folyamatokon túl személyszerű akarati cselekvésre (Künneth, 734. 1.), magasabb szellemiségre mutatnak és amelyek magasabb szellemi összefüggésbe illeszthetők be. A történelem ezt a múltat idézi és hozza a jelen felé. Minél elevenebb a múlt és minél elevenebb a múlt rajza, amit a történetíró ad, annál közelebb kerül a mult a jelenhez. Óriási a történetíró feladata. Az időt kell legyőznie és szellemével élővé, jelenné tennie azt, ami a múltban élet volt. Személyeket úgy kell bemutatnia, hogy azok hús- és vérmivoltukban is ideák hcrrdozóiként álljanak elénk; eseményeket úgy kell megrajzolnia, hogy a csaták robaját hallhassuk, a tárgyaló termek zöld asztalterítőit láthassuk, a tömegek ordítása a fülünkben csendüljön vissza és a tömegordítás és csatazaj mögött érezhető legyen az az építő vagy romboló gondolat, ami az ordításban, diplomáciában, nyomorúságban kifejezést keres. Abszolút értékben a múlt megjelenítése azonban nem sikerülhet, már csak azért sem, mert ember az, aki a múltat 'idézi. Tehet élvezetes a történeti múlt felidézése, az író és az olvasó azonban kívülről szemléli az eseményeket, kívülről bírálja és értékeli a személyeket; a történelem ezért csak kísérlet a múlt megjelenítése érdekében. Jobban vagy rosszabban végződő kísérlet, de mindig csak kísérlet. író és olvasó, bármennyire odaadja magát tárgyának, 'bármennyire kitárja lelkét, énjét, a múltból feléje özönlő személyek és események, általában a történet előtt, .ami kívüle van, mindazt nem lehet