Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-09-15 / 37. szám
166. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1935. istentiszteletet, annak emlékére, hogy 65 évvel ezelőtt, mint kis diák, átlépte a kollégium küszöbét. A múltra való visszaemlékezéshez fűzte a jövőre vonatkozó buzdító szavait. Az istentisztelet után a tornateremben volt az ünnepélyes megnyitás, ahol a Himnusz eléneklése után a gimn. igazgató jelentést tett a beiratkozások eredményéről (a megnyitás napjáig 583 tanuló iratkozott be, 40-nel több, mint a másik év hasonló időszakában), az évmegnyitó beszédet pedig Medgyasszay Vince püspök úr tartotta, gyönyörű szavakkal buzdítva az ifjúságot kitartó munkára és törhetetlen hazaszeretetre, — utalván a hazaszeretet szimbólumára, a nemzeti zászlóra! Azután az Iskolai Törvények főbb pontjainak felolvasása következett. Az ünnepély a Szózat éneklésével ért véget. — A Skót Misszió ünnepélye. A budapesti Skót Misszió szept. 11-én bensőséges szeretetvendégség keretében ünnepelte meg egykori vezetője, dr. Webster J. Macdonald Magyarországba jövetele 40-ik évfordulóját, amely alkalomból a Misszió nagytermét Webster teremnek nevezték el és a terem falába márványtáblát helyeztek el az esemény megörökítésére. — Az ünnepélyen Ravasz László püspök imádsága után dr. Nagy Sándor az igazgató-tanács ünnepi határozatát olvasta fel, majd az üdvözlések során dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok, konventi elnök úr az egyetemes konvent, a dunántúli ref. egyházkerület és a pápai főiskola köszöntését tolmácsolta. Felszólaltak még dr. Ravasz László, Farkas István és Balogh Elemér püspökök, dr. Mátyás Ernő és dr. Sebestyén. Jenő theol. igazgatók, B. Pap István nyug. theol. tanár, valamint Knight György lelkész, a Misszió jelenlegi vezetője. Dr. Webster meghatóban köszönte meg az üdvözléseket és az emléktárgyat, mely a falba helyezett márványtábla kicsinyített mása. Tea után Roda Edith igazgatónőt üdvözölték tanári működése 25 éves évfordulója alkalmából. Az ünnepélyen főiskolánk képviseletében dr. Trócsánvi Dezső főisk. igazgató és dr. Pongrácz József theol. tanár is megjelent. — A bogdásai ref. gyülekezet (Felsőbaranyai egyházmegye) egyhangú meghívással Jindra József erdőcsokonyai s. lelkészt választotta meg lelkipásztorának. Az egyhangú választáshoz szívből gratulálunk. — Bizottsági ülések. Az egyházkerületi közgyűléssel kapcsolatos bizottsági ülések a következő sorrendben lesznek: szept. 21-én, szombaton d. e. 9 órakor népiskolai tanügyi bizottság; d. e. fél 12 órakor missziói bizottság; d. u. 3 órakor esperesi értekezlet; d. u. 6 órakor a Kollégiumi Diákszövetség közgyűlése. Szept. 22-én d. u. 4 órakor egyházkerületi lelkészértekezlet, d. u. 5 órakor egyházkerületi jogügyi bizottság. — Templomi vallásos est. A pápai református nőegylet 1935 szept. 22-én — vasárnap — este 6 órakor a templomban vallásos estet rendez istentisztelet keretében, a következő programm szerint: 1. Gyülekezeti közének. 2. Imádság. 3. Szaval Eötvös Ella. 4. Előadást tart dr. Szabadi Béla. 5. Zeneszám. J. Field: Nocturne és Carl Seher: Cavatine. Hegedűn játsza Kiss Árpád ig. tanító, orgonán kiséri Gáti Samu IV. é. pn. 6. Bibliát magyaráz Pataky László kercai lelkész. 7. Záróének. — A templomi perselyek a szeretetház céljait fogják szolgálni. — Az 1935—36. évre szóló Belmissziói Útmutató az Egyetemes Konvent kiadásában 272 oldal terjedelemben megjelent és szétküldetett a lelkészi hivatalokhoz. A fennmaradó néhány példány 2 P 50 fillérért kapható a Bethlen-könyvkereskedésben Budapest, IX., Kálvin-tér 8. — Árvalányt, 15 — 16 év körülit, szívesen vállalna, mint családtagot, ki háziiparban is kiképzést nyerne s ha megtanulta, érdeme szerint javadalmazásban is részesülne, egy vidéki nyugdíjas család, hol szeretetteljes elbánásra találna s fiatalabb leány-gyermekük testvérnénjének tekintenék. Jelentkezések az ORJO-hoz küldendők. — „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket“ című, megjelenni készülő könyvről hírt adtunk a tavasszal. Ezen a címen Victor Gabriella dr bibliai történeteket ad ki gyermekek számára. Színes képekkel Biczó András illusztrálja a könyvet. A szerző-kiadó az előfizetés határidejét október 15-ig meghosszabbította. A könyv mind a szerzőnek valláspedagógiai tapasztalatánál, mind a színes képek művészi értékénél fogva, jelentékeny nyereségnek Ígérkezik a vallásos gyermekiroda’om terén. Előfizetési ára a fűzött könyveknek 3 60 P, a kötötteknek 450. Bolti ára jóval magasabb lesz, a megjelenéstől, október 15-'ől kezdve, 4-80, illetve 6-— P. Előfizetni lehet a következő címre: Dr. Victor Gabriella Kecskemét, Rákóczi-út 17—-19. ?=]! HIVATALOS RÉSZ jj=t A dunántúli ref. egyházker. püspöki hivatalától. 2570/1935. szám. Meghívók. A dunántúli református egyházkerület missziói bizottságának tagjait tisztelettel meghívom a folyó hó 21-én, szombaton d. e. fél 12 órakor a főiskola dísztermében tartandó missziói bizottsági ülésre. Tárgy: Az egyházkerületi missziói előadó jelentése és javaslatai. Pápán, 1935. évi szeptember hó 14-én. 2571/1935. szám. A dunántúli református egyházkerület lelkipásztorait tisztelettel meghívom a f. hó 22-én, vasárnap d. u. 4 órakor Pápán, a főiskola dísztermében tartandó lelkészértekezletre. T árgyak: 1. Elnöki megnyitó-beszéd. 2. Emlékbeszéd dr. Antal Géza felett. Tartja: Dr. Pongrácz József. 3. Hercegprímás javaslata a polgári házasság eltörlése tbn. Előadó: Németh Károly. 4. Az egyházi adók behajtásának biztosítása. Előadó : Bakó Lajos. 5. Műsoros estély a templomban. Bibliát magyaráz: Pataky László. Pápán, 1935. évi szeptember hó 14-én. Medgyasszay Vince püspök. Pályázat. A pusztarádóci ref. leányegyház okt. 1-től dec. 20-ig ’ terjedő időre helyettes tanítót (tanítónőt) keres. Jelentkezni az igények megjelölésével szept. 25-ig lehet a pusztarádóci ref. tanítói hivatalnál személyesen, vagy írásban. Cím : Ref. tanítói hivatal, Pusztarádóc, u. p. Egyházasrádóc, Vas m. Pápa, 1935. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.