Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-09-08 / 36. szám
Negyvenhatodik évfolyam. 36. szám. Pápa, 1935 szeptember 8. DDNÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ——--------————— FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK -----------------FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Esperesi székfoglaló. Nagyságos Egyházmegyei Gondnok Úr! Nagytiszteletü és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés ! Mélyen tisztelt Küldöttségek! Nagyérdemű Közönség! Mindannyian, Szeretett Testvérek az Urban ! Elhangzott az eskü az én ajkamról, a köszöntés az önökéről. Most nekem viszonozni illik mindkettőt, választ kell adnom kötelesség és udvariasság szempontjából egyformán. Első szavam nem lehet más, mint a hála szava és alázatosságom megvallása a nagykegyelmü jóságos Istennel szemben, aki engem gyarló szolgáját soha el nem hagyott, mindig velem és mellettem volt, bátorított és segített. Ifjúságom küzdelmes pályáján, férfi korom munkamezején, a csapások és gyász napjaiban, a megpróbáltatások és kisértések idején mindig ott éreztem mellettem és hallottam biztatását: Ne féij, csak higyj! És nem féltem, mert hittem. Hittem, hogyha az Istennek szüksége vau rám, ha fel akar használni valamire, ha el akar választani eszközéül, akkor minden emberi törekvés ellenére érvényt szerez a maga akaratának, épen ezért nyugodtan bíztam magamat, sorsomat Istenre az énekszerző szavai szerint és én sohasem csalatkoztam meg, mert mindig feltétlenül alárendeltem magamat az Isten akaratának. És ha valami nem úgy történt velem és körülem, mint emberi gyarló gondolkodással előbbre szerettem volna, csakhamar megnyugodtam abban a meggyőződésben, hogy Isten nem akarta. Ezért vagyok most is a legmélységesebb hálával és legnagyobb alázattal eltelve az én Istenem iránt, amikor egy új szolgálatra hivott el, amikor nagyobb és fontosabb feladatokat bízott rám. És én tudom és én vallom, hogy ezt az újabb megbízást is az Ő segélyével és lelkének erejével tölthetem be, amelyért imádkozni soha meg nem szűnöm, mert hallom bátorító szavát: a ti könyörgéseitek hálaadástokkal jussanak fel én elibém! És én mindig hálát adok Istennek az én életem vezetéséért és hittel fordulok hozzá most is segedelemért gyarlóságom és erőlenségem teljes tudatában. De kötelességnek és illendőségnek tartom az Önök köszöntésére is válaszolnom általánosságban és egyenként is. Éppen 35. esztendeje, amikor az egyházmegye kötelékébe léptem ; közvetlenül az iskola padjairól. Akik engemet akkor szeretettel fogadtak, ifjúságom miatt meg nem vetettek, hanem bizalommal vállaltak maguk mellé munkatársnak, az akkori vezetők, akikről jól esik megemlékeznem már mindnyájan megtértek atyáikhoz, elvették jutalmukat, sőt akiket itt találtam, azok közül a most éppen jelen levő két nyugdíjas lelkésztársat és főtiszteletü Püspök urat, akik ma már nem tartoznak az egyházmegyei közgyűlés hivatalosan vett alkotó tagjai közé — számításon kívül hagyva, mindössze két lelkésztestvér van az egyházmegye szolgálatában. íme egy emberöltő alatt teljesen megváltozott az egyházmegye akkori képe. Szomorú mementó, de való. Én nem voltam az egyházmegye szülötte, mint elődeim egész sora a tudós Horváth Mihály kivételével, én is úgy cseppentem ide, az Isten küldött Mezőföldre, kínálkozott számomra fényesebb helyzet is, de Isten igy akarta, s ha nem születtem is Mezőföldön, de mezőföldivé lettem izig-vérig. Én is elmondhatom bizonyságul erre azt a kis epizódot, amelyet ifjú lelkész koromban a nagy püspöktől, Antal Gábortól hallottam, hogy a 70-es években tervbe volt véve a vármegyék kikerekitése és Veszprém vármegyének alsó részét: az enyingi járást át akarták csatolni Fejér vármegyéhez, kárpótlásul adták volna helyette Zala megyéből a balatonfüredi járást, az akkori főispán —• Fiáth — ellenezte ezt a cserét és így nyilatkozott: mikor azt a mezőföldi kék dolmányos kálvinista magyart látom, a szivem úgy megtelik büszkeséggel, hogy egész Zala vármegyéért nem adnám. így vagyok én is, teljesen eggyé forrva a Mezőfölddel és a mezőföldiekkel, szeretem ezt a földet, szeretem a népét, erényei és bűnei, kiválóságai és fogyatkozásaival, vele érzek, „enyém jó és balsorsának fele; örülök, sírok résztvevőn vele“. Azért Isten iránti hálám és alázatosságom kifejezése után ennek a mezőföldi kálvinista nép képviselőinek, a mi presbitériumainknak fejezem ki köszönetemet ez itt levő megbízottjaik utján, kérem tolmácsolják otthon köszönetéin, szives üdvözletem és testvéri szeretetem kifejezését azzal a tiszteletteljes kérésemmel, hogy tartsanak meg továbbra is bizalmukban és jóindulatukban. Ez a válaszom arra a köszöntésre, melyet az egész egyházmegye nevében egyházmegyei gondnok úr intézett hozzám. És ha most azt kérdezik tőlem, hogy mint az egyházmegye egyik kormányzójának mi a tervem, mi a programmom ? Erre nagyon nehéz válaszolni. Akár a kül- és belpolitikai helyzetet, a nemzetközi és világeseményeket, a gazdasági és pénzügyi helyzetet, vagy a felekezetközi viszonyokat, vagy a hitélet megnyilatkozását tekintjük, sehol sem látunk és tapasztalunk nyugodt és békés állapotot, amely alkalmas volna tervek készítésére és megszabott programm adására. Én is ahelyett, hogy határozott vonalú programot adnék, kijelentem, hogy az adandó körülményekhez képest szolgálni jöttem, szolgálatot vettem az én Uramtól és szolgálni akarok első sorban az én Uramnak: a Jézus Krisztusnak, azután az ő anyaszentegyházának és ebben közelebbről egyházmegyénk egyházközségeinek és híveinek. Szolgálatom irányítója és szabályozója: A biblia
