Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-08-04 / 31. szám
138. oiöai. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1935. felekezetek istentiszteleti idejének különbözősége miatt a levente-ifjakat gyülekezeti, istentiszteletre ' vinni. Nincs más mód, mint a leventéknek külön istentiszteletet tartani. De a vasárnapi munkaszünetre vonatkozó különféle törvényes rendelkezések eltérései és hibái ■még e tekintetben is nehézséget gördítenek az egyház, illetve a lelkipásztor elé. PL Győrött a következő helyzet állott elő. Évek óta minden vasárnap reggel 1/28 órakor tartunk külön levente-istentiszteletet. Két éve az egyik külvárosi levente csapat vezetője fölvetette az a gondotlatot, hogy valamivel később, úgy 9 óra tájban, a foglalkoztatást megelőzően az ő körzetükben — hol külön r. kath. plébánia van — egy külön levente-istentiszteletet kéllene tartani a földműves ifjak részére, hogy legyen idejük a házi-, gazdasági munkákat elvégezni és még foglalkoztatás előtt részt vehessenek istentiszteleten rs. A múlt évben pedig az egyik főoktató azt vetette 'fel, lévén öt-hat református vallást! kereskedősegéd levente-ifjú, hogy mivel ezek a törvényes rendelkezések szerint az üzletek nyitva létele miatt 10 óráig az üzletben vannak elfoglalva, az ő számukra a levente-foglalkozás befejezte után 11, vagy %\2 órakor tartsunk külön levente-istentiszteletet. Ilyenformán egy vasárnap délelőtt három levente-istentiszteletet kellene tartanunk, ami úgy kitöltené a délelőttöt, hogy nem maradna idő sem a kórházi istentiszteletek, sem a gyermek-istentiszteletek, de talán még a gyülekezeti istentisztelet számára sem. (Folyt, köv.) Győry Elemér. Az oxfordi csoportmozgalom. 1935 június 20-án Dunaalmáson a tatai egyházmegyei lelkészértekezleten tartott előadás. Készítette és előadta Mikos Lajos dadi református lelkipásztor. Hogy visszaesés, közöny, önérdek és megszokás állapota ne következzék, a csoport tagjai mindennap csendes időt tartanak. Ilyenkor Bibliát olvasnak, imádkoznak és cselekedeteiket a négy alapelv szerint megvizsgálják. A csendes idő alatt a legfőbb az arra hallgatás, amit Isten mondhat az embernek. Azután az engedelmeskedés. Ez nemcsak a reggeli órákra szorítkozhatik, hanem minden fontos elhatározás, megbeszélés vagy hivatalos cselekedet előtt le kell mondania az embernek a saját vágyairól, hogy teljes odaadással kereshesse Isten akaratát. Korunk nyelvén kifejezve, régi igazságok ezek. Még egy látogatás, konferenciai programm is úgy születik meg, hogy Isten vezetését kérik. Kovács J. István mondja: »Igeolvasás, imádkozás után a Lélek csendjében Isten Szentlelke megmutatná nekünk is jóváteendő bűneinket, elmulasztott kötelességeinket, követendő utunkat. Nekünk is oda kellene adnunk egészen Krisztusnak magunkat bűneinkkel^ küzdelmeinkkel, akaratunkkal, lelki és anyagi javainkkal együtt. Nekünk is le kellene mondanunk arról, nogy nehézségeinket saját gyarló Énünkkel próbáljuk megoldani. Nekünk is oda kellene azokat mind vinnünk Krisztushoz. Nekünk is tudakoznunk kellene Isten akaratát és életünknek nemcsak minden nagy, - de minden legkisebb kérdésében is Isten Szent Leikétől kellene vezettetnünk magunkat«. A csendes idő alatt mindennap jegyzeteket készítenek, hogy az indíttatások maradandók legyenek. Ezeket az indíttatásokat azután testvéri körökben összehasonlítják és megbeszélik. A csoportmozgalom munkacsoportokkal dolgozik. Jézus ama példáját követik, miszerint tanítványcsoportot választott, akiket a munkára kettesben és hármasban küldött ki. A Szentlélek a baráti kör feje. Buchmann nem akar mindenütt az első lenni. Sokszor egész ifjú emberekre bízza a házi összejövetel vezetését, maga pedig leghátul foglal helyet. Azt mondják, hogy aki másokat nem tud a Krisztus* számára megnyerni, annak a hitélete nem lehet egészen rendben. Minél töbD embertársunknak segítünk, annál közelebb jutunk magunk is a kegyelem örök forrásához. Házi összejövetelt tartanak magánházakban, gyárakban, nagy áruházakban, hotelekben, klubhelyiségekben, amint azok erre alkalmasaknak kínálkoznak. Az átváltozott életű emberek maguk is életátváltoztatókká lesznek. Krisztus hadserege, mellyel minden járművet felhasználva, sokszor észrevétlenül szállnak meg elkészített terv szerint egy várost, ahol nemsokára minden ember megtudja, hogy ott vannak. Egymásután viszi a posta a meghívó levelező-lapokat és szívesen keresik fel a világ legkedvesebb és legvidámabb embereit. Az élő hit terjed, mint a ragály. Az egyetemes papság elve érvényesül itt a mai kor modern embereinek életében. Életté válik az oxfordi mozgalomban a nagy reformátorok sokszor hangoztatott elve: »communicatio omnium bonorum«, azaz a szentek közössége. A bizonyságtételek hangja élettől és természetes egyszerűségtől eleven. Inkább baráti beszélgetések ezek. Szerintük az igehirdetésnek valami személyesen érzett tapasztalat kell, hogy az alapjául szolgáljon. Az egész azonnal holttá válik, amint hivatalnokoskodássá lesz. Személyes tapasztalás nélkül élettelen a theologpa. Nagyon téves* az a gondolat, hogy az ember életében eljöhet az az idő, amikor valaki teljesen ismeri és hirdetni kész az evangélium titkát. Hamar elkerüli az ember a vallásos tapasztatok elemeit tudálékoskodása miatt. Az oxfordi mozgalom átalakító hatást gyakorol az angol igehirdetsére. A bizonyságtevések azelőtt üres dogmatikával voltak tele, ma gyakran megszólalnak a prédikációkban a személyes tapasztalatok. Péter János mondja a R. É. 1935. 20-ban, ezen összejöveteleken szerzett meggyőződéseképen: »A vallásos életet az ember személyes lelki kincsévé teszik. Hideg tanokba meleg, lüktető életet öntenek. A mozgalomnak szüksége van az egyházra, hogy a felfakadt forrásokat medrek befogadják. Az egyháznak szüksége van a mozgalomra, hogy az elernyedt tömlőket új borral töltse meg«. Brunner Emil, a zürichi egyetem világhírű theol. professzora, ki szigorú kálvini irányzat hive, nemrégiben hazánkban is járt. Az oxfordi mozgalommal állandó kapcsolatot tart fenn, maga is életváltoztató hivatást teljesít. Az összejöveteleken bizonyságot tesz arról, hogy sokat nyert az oxfordi mozgalomtól. Az egyik helyen ezt olvastam tőle: »Elismerem, hogy magamra, valamint theologiámra jó hatással volt az oxfordi csoportmozgalom. Theologiámmal még támogatnom kell a csoportot, mert szüksége van rá, de megfordítva, nekem is sokat kell tanulnom ezektől a laikusoktól. Továbbra is összeköttetésben maradok hát velük, de nem azért, mert én is »oxfordista« akarok lenni, hanem jobb pásztor«. A mozgalomnak tehát kétségtelenül sok előnye van. Amikor csak így távolról foglalkozik vele az ember, nem nyerhet róla valódi képet. Ha azoknak a nyilatkozatait nézzük, akik közelről szemlélték a mozgalom életét, vágy támad bennünk arra, hogy mi is hasonló lelki tapasztalatokon épülhessünk.
