Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-08-04 / 31. szám
Negyvenhatodik évfolyam. 31. szám. Pápa, 1935 augusztus 4. DONÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.____________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A vasárnap megünneplésének akadályai. Hogyan változhatott így meg a református nép arculata? Sok rajtunk kívül álló okot elhallgatva, meg kell vallanunk, hogy jelentős tényező benne az új iskolapolitika. Öregjeink, akik lassanként idegenné válnak az egyházban, buzgó iskolarektorok vezetése alatt a biblián és a zsoltáron tanultak meg olvasni, más tankönyvük úgyszólván nem is volt, mig a széles ismereteket felölelő modern iskolapolitika lassanként kiszorítja a vallástant az iskolából, majdnem még a református felekezeti iskolából is. Ma már vannak tanítók, kiket figyelmeztetni kell arra, hogy heti két vallástani órán öntudatos reformátusokat nevelni nem lehet. Remélhetőleg nem szorul bővebb igazolásra, hogy az így növekedett és növekvő nemzedék gondolatvilágában utolsó helyre szorul a vallás és a templom, ha ugyan akad «számára ott is egy talpalattnyi hely. Ezekből önként következnek azok az akadályok, melyek átlalános jellegű, vagy talán inkább elvi akadályoknak volnának nevezhetők. Első helyen említjük meg az újabb kor gazdasági törekvését, melynek jelszava lett a végsőkig fokozott munka. Világtendencia az indusztriálódás és a többtermelés. A mai embernek nincs ideje a vasárnapra, pedig igazán elmondhatjuk, hogy az ember egyetlen korszakban sem szolgált rá úgy a vasárnapi pihenés jogára, mint épen a maiban. Csak nézzük meg azt a munkást, aki idegőrlő gépek kerekeinek süketítő zajában emészti életét hat napon át; nézzük meg azt a tisztviselőt és hivatalnokot, ki leépített létszám mellett kora reggeltől késő estig rosszul szellőztethető hivatali helyiségben görnyed; nézzük meg azt a földművest, aki nem parancsolhat az időjárásnak és nem háríthatja el ennek mostohaságait, nem siettetheti és nem késleltetheti a jó időt és nyáron hajnali 2—3 órától este 9—10 óráig dolgozik, mert neki folyton munkálkodnia kell! Ez a lázas munka és az új korral járó technikai élet elkövetelte az embertől az egész nap mellett az éjszakai pihenőt is és végül elkövetelte tőle a hetedik nap pihenését, mely évezredek óta a munka életrendjében a megpihenés, a lelki erőgyűjtés és a hétköznapok fölé emelkedés ideje volt. Ezzel együttjár a mai kor szétesettsége. Ma el sem tudjuk képzelni, milyenek voltak azok a régi jó idők, amikor az őskeresztyének órákhosszat kitartottak és minden veszélynek kitették magukat az Ige hallgatásáért. El sem tudjuk képzelni, hogy milyen lelki éhség és szomjúság gyötörte azokat az ősöket, akik a rekatholizáció idején, Mária Terézia uralkodása alatt, midőn sok helyütt felfüggesztetett a vallás szabad gyakorlata, 20—30 km.-nyi távolságra mentek, hogy részt vehessenek istentiszteleten és részesülhessenek az Ige áldásában. Az az ember, akinek elaprózódik az ideje, ha egy kis lélekzetvételhez jut és van egy olyan napja, melyen úgy érzi, hogy rendelkezhetik önmagával, igyekszik szétesettségeit összeabrincsolni, hogy újabb hat napon át tovább húzhassa az igát. Az ipari központok és városok körül fekvő falvak lakosai vasárnap viszik áruikat piaci központjukba. A nehéz gazdasági viszonyok miatt még a jobbmóduak is, kiknek atyáik a háború előtti jó időkben lealacsonyítónak tartották a piaci kosarazást, a kofálkodást, eladásra kerülő holmijaikat hetivásáron, vagy a falvakat járó tyukászoknál értékesítették, ma szorgalmasan járják a vasárnapi piacot. Baromfit, tejterméket, gyümölcsöt, sertés- és baromfi eleséget detaileban, 50 kg.-os, vagy még ennél is kisebb csomagokban kimérve maguk árusítják. Ezek a piacozók hónapszámra nem jutnak hozzá, hogy templomba menjenek. De nemcsak saját magukat fosztják meg az istentisztelet gyakorlásától, hanem egész háznépüket is, mert a házi munkák elvégzése azokra marad, akik templomba mehetnének. A városok és az ipari gócpontok körül meg lehetne állapítani rayonokat, minek következtében, minden valószínűség szerint, arra a sajnálatos tapasztalatra jöhetnénk, hogy ezek a rayonek egymással annyira összefüggenek, hogy az egész ország önkénytelen beszervezettsége völna megállapítható. A piacozások mellett vasárnap történnek az a'fkaimi szállítások. Ügy az eladó, mint a vevő szállításra alkalmas napnak a vasárnapot tartja. Az eladó kiköti, hogy vasárnap szállíthassa az árut (szénát, szalmát, sertéseket stb.), hogy munkanapon a gazdaságban ne mulasszon. Erre a vevő megjegyzi, hogy ezt ő is épen meg akarta említeni, mert hétköznap más dolga van és nem érne rá a szállítmányt átvenni. Vannak községek, hol vasárnap reggel egész hosszú kocsisor indul a város felé, úgy, hogy a piacozókat is beleértve, vasárnap délelőtt az egész falu bent van a városban. Csak gyermekek, fiatal leányok és néhány, a házi munka végzésére már alkalmatlan öreg vesznek részt az istentiszteleten. A férfji nemen levő ifjúságot leköti és a vasárnapi istentisztelettől elvonja a levente-foglalkoztatás. A helyzet valamivel jobb ott, ahol a leventék foglalkoztatása nem az istentisztelet idejére esik. Bár ezt sem mondhatjuk ideális állapotnak, mert a lekötöttség elvonja az ifjúságot a templomtól: ünneplő ruhába öltözni nincs se ideje, se kedve. Legsúlyosabb a helyzet azokon a helyeken, ahol a leventék vezetői a vallástól és az egyháztól elfordultak, vagy közönyös emberek és így a foglalkoztatást az istentisztelet idejére teszik. Ennek az a káros következménye, hogy az ifjúság elszokik a templomtól és elidegenedik az egyháztól. Igen bajos dolog, különösen olyan helyeken, ahol vallásra nézve megoszlanak az ifjak, az egyes
