Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1935-07-28 / 30. szám

134. oldal

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1935.

amiből szemmel látható és kézzel fogható haszna van. A városi ember gépemberré lett, ki a maga érdekeltségi körén kívül nem törődik semmivel. Á falusi ember — a jobbmódu gazda ép ügy, mint a földhöz ragadt szegény — arra törekszik, hogy vasárnap is végezzen valami hasznot hajtó munkát, ha a mezőn nem lehet, legalább a ház körül. Ekkor hozza rendbe a szerszámait, köti a szerződéseket, fizeti, illetve veszi fel a napszámot, vasárnapra maradnak a határjárások és a rokonlátogatások stb. A vasárnapnak nem egy óráját foglalja le a heti elmulasztott alvások pótlása. Mig egyrészt vannak falvak — régi jobbágy községek telkes gazdákkal és jómódú zsellérekkel —, hol becstelenség számba megy a vasárnapi istentisztelet elmulasztása, de másrészt és nagyrészt vannak falvak, hol teljesen elszoktak a templombajárástól és az istenházát szorgalmasan látogató öregasszonyokat »kálvinista rózsafüzéreknek« nevezik. Amaz az ősi tradíciók emlőin nevelkedett bibliás, zsoltáros nép, emez a modern áramlatok által megrontott úrhatnám nép. Amott vegyes házasság egyáltalán nincs, itt alig fordul elő tiszta házasság. A tiszta házasságok számának csökkenése első sorban a család vallásos életében, de a gyülekezeti életben is, még a vasárnap megszentelésében, a templombajárásban is érezteti káros hatását.

(Folyt, köv.) Győry Elemér.

Az oxfordi csoportmozgalom.

1935 június 20-án Dunaalmáson a tatai egyházmegyei lelkészértekezleten tartott előadás. Készítette és előadta Mikos Lajos dadi református lelkipásztor.

Joó Sándor s. lelkész írja a Református Figyelőben, 1933-ban: »Itt éreztem először életemben a maga mélységében az őszinte keresztyén felebaráti szeretetek«. Kovács J. István írja a _gurnigeli gyűlésről: »Lépten-nyomon éreznünk lehetett, hogy a szeretetnek valami magasabb légárama vesz 'itt minket körül, mint másutt«. Barnát István így nyilatkozik a Református Élet 1934. 38. számában a Thunban tartott összejövetelekről: »Soha nem tapasztalt élményeken mentünk át Thunban. Az angol, holland, sőt francia arisztokrácia tagjai és a paraszt és polgári elemek vetélkedtek a buzgalomban, a társadalmi ellentétek eltüntetésében. Mindenfelé sugárzó, örömtelt, csillogó szemek, a jóakarat értékes jelei, a jobb jövő ígéretei. A boldogság szigete, a materiálizmus és önzés által teremtett óceánban, mit ma Európa közéletének neveznek. Figyelmes hallgatóság, melynek női tagjai is, sokszor órákon át a padlón ülve áhítattal jegyzik a nagy gondolatokat s a vallomásoknak sokszor megindító részleteit«.

Egy Russel nevű angol újságíró szenzációs cikket akarva írni a mozgalomról, találkozást keres a mozgalom barátaival egy előkelő hotelbeli lakásukon. Az arcukról sugárzó öröm, a szavaikban való közvetlen kedvesség annyira megragadja, hogy ő is csatlakozik a mozgalomhoz és egy könyvet ír, »Csak bűnösöknek« címmel. Ez a 388 oldalas könyv ma már magyarul is megjelent. Több kiadást ért ez a könyv és sok nyelvre le van fordítva.

Ebből a lyönyvből megismerhetjük az oxfordi mozgalmat. A mozgalom összejöveteleit nem tartja az istentiszteletek idején. Nincs szervezetük. Egyetlen szervezetüket a nagy történelmi egyházak képezik. Azt mondják, hogy ezek elég tágasak arra, hogy istentiszteleteiken befogadják a csoportot. Itt találják meg theologiájukat is. Dogmatikájuk nincs. Semmi

újat sem hoz tulajdonképen a csoportmozgalom. Csak meghatározott módszerük van és tagjaiktól feltétlen önátadást követelnek. A mozgalom anglikán és nonkonformista egyházi méltóságok rokonszenvező érdeklődését bírja. Nem akarnak új vallásos rend, kultusz, szekta vagy szervezet lenni. A mozgalom belső egyház akar lenni minden egyházban.

Kovács J. István írja, hogy a mozgalom hívei között nagyon sókan vannak, akik évekig, évtizedekig távoltartották magukat egyházuktól, most pedig buzgó, templombajáró tagjai, munkásai annak.

Buchmannék gyakorlatias keresztyének. Munkamódszerük tisztán személyes. Kerülnek minden tömeg-* hatást és bármiféle mesterkedést. Frank nem hajlandó elfogadni az embereknek két osztályba sorozását: a megtért és meg nem tért lelkek csoportjának elkülönítését. Szerinte bölcs dolog az, ha senkit sem tartunk tökéletesnek, legyen az lelkész, misszionárius, egyháztanácsos, mégis szüksége van tárgyilagos erkölcsi beavatkozásra. A vallás ellen való gyűlölet szerinte sokszor a hit kezdete. Az emberek rendszerint azt gyűlölik, ami leginkább rájuk tartozik. Önfeláldozó készség kell ahhoz, hogy egy órát,i egy évet, vagy egy életet is képes legyen a bizonyságtevő megtérítésre szentelni.

Mindenekelőtt megragadó a bűnről való felfogásuk. »Minden, ami engem Istentől és más emberektől távoltart, bűn.« Minden bűn benne foglaltatik abban az egyben, hogy függetlenek akarunk lenni Istentől. A bűn két dolgon fordul meg: a látáson és a gondolaton. A látás megelőzi a gondolatot, vagyis az elbűvölés megelőzi a bukást. A bukás gondolatban is végbe mehet. A bűn olyasvalami, ami az én életemhez tartozik, nem máséhoz. Sokkal szívesebben valljuk be a mások bűnét, mint a magunkét. Azonban a munkát önmagunkon kell kezdenünk, nem másokon. Nem tudjuk addig embertársainkat átváltoztatni, mig magunk át nem változunk. Kis- és nagybűnök egyaránt szigorúan elítélendők magunkban. Nem mentegethetjük magunkat azzal sem, hogy ritkán követünk el bűnt. A csoport a hegyi beszéd követelményeit négy alapelvben foglalja össze: feltétlen becsületesség, tisztaság, önzetlenség és szeretet. Ezek Jézuson .kívül, akiben a hegyi beszéd testet öltött, senkiben sincsenek meg. De ahol az emberek teret engednek Neki, ott Ő az Ő Lelke által ezeket megvalósítja.

Az összejöveteleken, vagy a magánbeszélgetésekben sohasem annak a bűneiről beszélnek, akinek a szivéhez akarnak férkőzni. Saját életükből veszik a példát és elbeszélik, hogy hogyan küzdöttek azok ellen a bűnök ellen és hogyan diadalmaskodtak azokon a Krisztus erejével.

Ha, valaki meglátta bűnös voltát és szabadulást kíván, mert megkívánta a keresztyén élet boldogságát, akkor felszólítják, hogy először vallja meg a bűneit. Az összejöveteleken megrázó vallomások hangzanak el. A felszólalók őszintén és természetesen beszélnek és eredeti módon tárgyalnak meg kis emberi gyarlóságokat. S minthogy mindegyik saját magát leplezi le és olyan dolgokat mond el, amelyikhez nagy bátorságra van szükség, sohasem merül ki a hallgatóság érdeklődése.

Az úgynevezett »közlés« tehát két részből áll: bünvallomásból és bizonyságtételből. A bűnbevallásban minden álarc lehull. A csoport tagjai nagyon ismerik egymást. A csoportösszejövetelen, vagy baráti beszélgetésben ellátják egymást lelki tanácsokkal.

A bűnbevallást önátadásnak kell követni. Nem ér