Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-07-28 / 30. szám
1935. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 135. oldal. semmit a keresztyénség gyakorlat nélkül. A mozgalom azt kívánja az embertől, hogy életét, múltját, jelenét, jövőjét, időt, pénzt, személyes törekvéseket, egyszóval mindent teljes egészében rendeljen alá Isten akaratának. Dr. Henri Mentha mondja: »A lemondás azt jelenti, hogy eldobjuk kezünkből életünk gyeplőjét és azt kérdezzük Istentől, mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?« Teljes átváltozást jelent ez. A félénkek határozottá, a kételkedők hívőkké, a gőgösök alázatossá, a szeretetlenek szívesekké, az önzők felajánlják életüket mások szolgálatára. Békételen házaspárok kibékülnek, kereskedők megtérítik a kárt mit másnak okoztak. Az atheista klub elnöke misszionárius lesz. Zajos életű földbirtokosok maguk is »életátváltoztató kká “ válnak. Egy magasrangú egyházi előkelőség élete nagy lelki forrongás után új fordulatot vesz. Egy üzletvezető levelet ír egy ügyfelének és bevallja, hogy egy számlán 50 fonttal károsította meg, melyet csekken vissza is leüld. Egy lelkibeteg idegei rendbejönnek. íme néhány kiragadott példa a mozgalom életéből. Aki többet a?<ar tudni, olvassa el végig a »Csak bűnösöknek« című könyvet. A csoport életében sokakat megragad az őszinteség. Azért lehetséges igazi testvériség, mert a csoport tagjai minden hátsó gondolat nélkül közelítenek egymáshoz. Az igazmondás minden újonnan érkezőt megragad, mert másutt soha nem tapasztalt légkört talál a csoportban. Nagyon fontosnak tartják Buchmannék az úgynevezett jóvátételt, melyet a IV. Móz. 5: 6—7-re alapítanak. Ennek alapján mondja TL Mentha: »Talán be kell vallanunk valami csalást, vissza kell fizetnünk valami adósságot, vissza kell térítenünk valami eltulajdonított összeget. Talán hozzátartozóinkkal, vagy az alkalmazottainkkal szemben be kell ismernünk a hibánkat. Ezek a jóvátevések sokszor elkerülhetetlenek Istennel való közösségünk helyreállítása előtt és felbecsülhetetlenek ezeknek következményei. Ahol az ember beismerte és jóvátette a maga hibáját, ott megtisztul a légkör, eloszlanak a félreértések és minden rendbe jön«. Ha átadta az ember magát mindenestül Istennek, akkor jó sáfárrá válik. Hivatásunkat csak úgy tölthetjük be igazán, ha Istennek foglalkozásunkkal, időnkkel és minden képességünkkel szolgálatába állunk. (Folyt, köv.) Mezőlak. E sorok olvasói a napilapokból tudomást szereztek már róla, hogy milyen borzalmas tűzvész pusztított Mezőlak községben folyó hó 20-án és 21-én. Aki nem látta, nem tudja elképzelni annak a tüzkatasztrofának a méreteit, ha itt méretekről egyáltalán lehet beszélni. Valahol a községben kigyulladt egy ház és a következő pillanatban már egy másik utcában is égnek a házak, ötével, tizével, húszával. Égnek a pajták, istállók, ólak, szénakazlak és asztagok. Égnek a fák is, mint magasbanyúló fáklyák, égnek a kerítések és ég a föld is. A hatalmas orkánban úgy látszott, mintha a levegő is kigyulladt és lánggal égett volna, mert az utcákon égő kévék röpködtek a levegőben. Nem volt segítség, nem volt mentség. Ez volt szombaton délelőtt 11 órától délután 5 óráig. Ekkor egyik oldalt a református paróchiánál, másik oldalt az uradalomnál megállt a tűz és nem tudott tovább harapózni. Mindenki azt hitte, hogy a falu többi része meg van mentve. Szombaton éjjel 11 órakor azonban ismét fölcsaptak a lángnyelvek és egyszerre két utca égett úgy, hogy az emberek alig tudták a puszta életüket megmenteni. A gyermekeket a biztonságosnak hitt házhoz hordták össze az édesanyák harmincával, negyvenével. Aztán egy pillanatban csak azt veszik észre, hogy ég fölöttük a ház. Akkor más . helyre viszik kétségbeesetten a gyermekeiket. Egyszer csak az is ég felettük. Aztán megint másik helyre, amit abszolút biztosnak véltek az édesanyák. Egyszer csak az is égett. r így ment ez egész éjjel, vasárnapra virradó éjszaka. És még vasárnap is egész délelőtt dúlt a szörnyű viharban a tűzvész. Sőt még délután is volt mit oltani a tűzoltóságnak, persze csak a már leroskadt házak, pajták és kazlak vagy asztagok alatt izzó zsarátnokot. Pedig azt elgondolhatjuk, hogy ebben a nagy szárazságban elég tápláléka volt a tűzvésznek és a rettenetes szélorkánban elég gyorsan terjedhetett. Vasárnap délután ott voltam Mezőlakon. Majdnem kővé meredten a rémítő látványtól. Nagy, nagy embercsoportok feketéiének az utcákon, a földdel egyenlővé lett házak puszta helyein. Nemcsak az üszkös házromok mutatták a tűz pusztításának nyomait, hanem az emberi arcok is. Több a kétségbeesésnél, ami Mezőlak népének az arcán ül. Mindenik arc a leégett ember arca volt. Mint akinek mindene leégett: háza, kenyere, hite, reménye, mindene ! Ott járok a romok felett Bujáky Miklós kedves barátommal, a leégett falu papjával. Elmutogatja a ház-, istálló-, pajta-, kazal- és aszíagromokat. Ez a ház ezé a presbiteremé volt, meg ez a pajta, meg ez az asztag, az meg azé a presbiteremé volt. Megyünk tovább: ez megint egy presbiteremé volt. Kitűnt, hogy minden presbiteré leégett. Kitűnt, hogy alig maradt református ember Mezőlakon, aki le ne égett volna. Alig maradt, akinek maradt valamije. Szép lakóházak, csöndes, nyugodt magyar kálvinista emberek meghitt boldogságának csöndes tanyái: mind oda! Por és hamu. Szép asztagok, dolgos kálvinista kezek fáradságos munkájának, egy évi vesződségének látható eredményei, amelyekben ott rejtőzött és aludt a jövő kenyere: mind oda ! Por és hamu. Egyházi épületekben nem esett kár. A nappali tűzvész ép a paróchiánál torpant meg. Pedig a szép cseréptetős paróchia eresze alatt közvetlenül ott húzódik meg egy zsupfedeles rozoga ház, amelynek le nem égése csodaszámba megy. És ott van asztagokban rakva Bujáky Miklós barátom termése is a paróchia szérűjén, holott a közvetlen szomszédságban is leégtek az asztagok, tehát a papi asztagok megmaradása is csodaszámba megy. Megmentették a derék nyárádi református emberek, akiknél nem produkál különbet a föld, olyan csodát müveitek. Az egyik tanítólakás gazdasági épületrésze leégett ugyan, de hát ez kiheverhető kár. A templom és az iskola a másik tanítólakással együtt — Istennek legyen hála — megmaradt. De azért mégis kimondhatatlan nagy a kár. Leégett Mezőlak népe és abban leégtek a mi református véreink. Semmijük sem maradt. Ahova a tűzvész odaért, ott teljes munkát végzett, ott nem maradt meg egy tü sem. Azért majd egyházkerületünk bizonyára generális gyűjtést fog elrendelni. Álljunk oda mindnyájan szívvel-lélekkel gyülekezetünk elé és legyünk rajta, hogy ebben a mostani lehetetlen sanyarú helyzetben is küldjön mindenik gyülekezet segítséget Mezőlaknak. így munkálhatjuk valamennyien, hogy ennek a szegény, földresújtott népnek a megrendült hite helyreálljon, reménysége visszatérjen és el ne vesszen. Ólé Sándor.