Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1935-01-13 / 2. szám

Negyvenhatodik évfolyam.

2. szám.

Pápa, 1935 január 13.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYEMEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ..— FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK

Az ideges ember ielkigondozása.

Előadás, tartotta Maller Kálmán soproni lelkész a pápai lelkészértekezleten

Előadásom cíijie után sokan feltehetnék a kérdést, nem volna elégséges, ha így fogalmaznánk a címet: a beteg ember lelki gondozása? Felelet: nem! Ennek különböző okai vannak. Elsőben is az, hogy minden betegségnek egészen különös lelki velejárója van. A tuberkulotikus beteg például mindent könynyebbnek lát, mint az egészséges ember. A tuberkulózis lelki vetülete az optimizmus. A gyomorbajokkal meg a sötétenlátás van összekötve. Ám egészen különös, minden bajnál mélyebben ható és állandóbban érezhető lelki vetülete van a zavart idegállapotnak.

De más ok is van. Bármilyen betegséget veszünk fel. a legtöbbnél valamely szervhez kötve jelentkezik a baj, így a beteg önmagát, környezete az illetőt ügy tekinti, mint beteget, akinek lelki magatartását, — mint betegsége következményét, — több-kevesebb megértéssel élhordozni iparkodnak. Ám a zavart idegállapotnál nem így van. Ahogy Schaffer »Idegkórtan«-ában mondja: »Psyches jelenségek ma nem és nyilván soha sem lesznek lokalizálhatok, mert hiszen sem az ép, sem a kóros gondolatnak, képzetnek, vagy érzésnek anyagi substrátumát nem fog sikerülni megtalálnunk« (78. o.). Mivel a baj lelki jelenségekben ütközik ki, a beteg környezete ezt a »rossz, kiállhatat lan természet« rovására írja és szegény beteg ok nélkül sok korholásban részesül. Ilyen panaszok legelőbb és legkönnyebben a lelkipásztorhoz jutnak, azért neki kell megfelelő látással rendelkeznie a baj felismerésére.

Van még egy ok^ amit »egyházi«, helyesebben »keresztyéni érdeknek« ‘ nevezhetnénk. A zavart idegállapotu ember minden módon orvossághoz akar jutni, ez természetes. Nézzük, hova mennek? Tessék egyszer átfutni valamelyik újság, vagy szépirodalmi folyóirat szerkesztői üzeneteit s az ott olvasható válaszokból rekonstruálni a feltett kérdéseket. Ki fog derülni, hogy tisztán lelki kérdésekkel már nem hozzánk, hanem újságok szerkesztőségeibe, grafológusok, gondolatolvasók, jósok szobáikba kopogtatnak be az emberek. És pedig — amint az vásáron megfigyelhető megdöbbentő nagy számban. Vájjon nem keresztyéni érdek-e tehát, hogy az ideges embereknek a háború utáni idők rohanó lüktetése, túlzott követelményei, anyagi nehézségei miatt megnövekedett tábora Hozzánk jöjjön? Vájjon nem kötelességünk-e, hogy az új idők magát boncoló, lelkisége titkait sejtő, megoldásokat kereső ember felé minden módon hidat verjünk, bebizonyítva, hogy az evangélium örök igazságai minden esetben gyógyító erejűek? Nem új igazságok, csak új utak kellenek! Tárgyalásunk menetét megelőzve, itt kell megemlítenünk azt is, hogy ideggyógyászok, psychoanalitikusok nagy tábora kezd foglalkozni a lélekkel, mint komoly valósággal, de azokat a jelenségeket, amiket mi a megtérés szempontjából Isten akarata szerinti eszközöknek tartunk, azokat ők »lebontani« akarják. (Gartner Pál: Lelki bajok gyógyítása. 32. o.) Felfogásunkhoz ’legközelebb álló Stekel a »bűntudat ördögéről« beszél, amit »egy egész világ tagadásával szemben eliminálnunk kell«. (Stekel: Das liebe Ich.) Mit értsünk »egész világ« alatt? Nem mást, mint a keresztyén egyház felfogását. Ha ezekkel a kérdésekkel mi nem foglalkozunk, majd foglalkoznak vele mások, de abban nem sok köszönet lesz!

Ha munkánkba bevonjuk a lélektani kutatások újabb eredményeit, nem teszünk semmi újszerűt. Hyperius, a XVI. század nagy gyakorlati theologusa a legszélesebb területet jelölte meg a gyakorlati theologia segédtudományainak megszerzésére. Ha a magyar Tóth Ferencre hivatkozom, vagy a német Schleiermacherre, ugyanezt mondhatom. Tóth Ferenc igen okos tanácsot adott lelki betegekkel való bánásra vonatkozóan! Németországban, Hollandiában, Amerikában állandó munkaközösséget tartanak fent lelkészei-: és ideggyógyászok.

De tisztáznunk kell mindenekelőtt azt, hogy milyen fajta idegesség az, amivel nekünk lelkipásztoroknak nemcsak lehet, de kell is foglalkoznunk. Az idegbántalmakat három csoportra osztják fel: 1. endogén, 2. exogén és 3. psychogén eredetű idegbántalmakra. Az első alatt örökölt, a második alatt szerzett, a harmadik alatt tisztán lelki okokra visszavezethető idegzavarokat értenek. Ez az a csoport, amivel nekünk foglalkoznunk kell. Egy híres berlini orvos, egyetemi tanár, Schultz Harald Hencke írt ilyen című könyvet: Schiksal und Neurose s a könyv alcíme így hangzik: Versuch einer Neurosenlehre vom Bewusstsein her.

Itt következzék rövid leírása azon jelenségeknek, amiket ilyen természetű idegesség legjellemzőbb vonásainak tartanak. Három csoportba sorozzuk, u. m.

1. túlzott aggódásérzet, 2. kisebbértékűség érzet, 3. rapszódikus hangulatváltozások. Vegyük ezeket sorra.

I. Az aggódás természetes emberi vonás. Az egészséges, gátlások nélküli embereknél az aggodalmat keltő ok és a nyomában járó aggódás egyenes arányban szokott állani. A beteges aggódást a normálistól az különbözteti meg, hogy a) elégtelen, sokszor csak képzelt okok igen erős aggódást, b) reflexszerű gyorsasággal váltanak ki. Azt mondhatjuk, hogy a zavart lelkiállapotú ember minden új történésre az aggódás reflexével reagál. A beteges aggódás es a nyomában járó kényszerképzetek okát kutatva különböző elméleteket állítottak fel. Freud, bécsi orvos, az analitikus iskola megteremtője, a gyermekkorban elfojtott sexuális vágyakat, elfojtásuk körüli küzdelmeket, a rosszul sikerült elfojtás következtében tu-