Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-05-20 / 20. szám
1934 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 83. oldal. mélye és anyagi viszonyai is garanciát nyújtsanak az egyháznak. A presbiteri tisztség nagy jelentőségénél és az ezt terhelő felelősségénél fogva szükséges volt törvénybe iktatni a presbiterek fegyelmi felelősségét is. Az egyházalkotmányi törvény 45. §-a értelmében a súlyos kötelességmulasztást elkövető, vagy az egyház érdekei ellen vétő presbiter ellen fegyelmi eljárást kell indítani. Természetes, hogy e mellett fennmarad a presbiterek anyagi felelőssége is az anyagi természetű ügyekben. Ugyancsak ez a törvényszakasz tartalmazza azt a rendelkezést, hogy aki a presbiteriumjnak három egymásután következő gyűlésén nem jelenik meg és elmaradását nem igazolja, presbiteri tisztségéről lemondottnak tekintetik. Hisszük, hogy e rendelkezések alkalmazására nagyon ritkán fog sor kerülni, mert gyülekezeteink már eleve nem fognak olyan presbitereket választani, akiktől kötelességeik pontos és lelkiismeretes teljesítése nem várható és akik magukviseletével később érdemetleinekké válhatnának. Az emberiség sorsát ía földön a Mindenható bölcs elhatározása szabja meg, az Ő kifürkészhetetlen akarata kormányozza és vezeti azt az ismeretlen jövő felé. Az Ő akarata és bölcsesége folytán mindenek változásnak és megújhodásnak Vannak kitéve és örökös a világ és az emberiség fejlődése. Ehhez a fejlődéshez igazodnia kell minden emberi közösségnek, intézménynek, államnak, társadalomnak egyaránt, részt kell abban Vennie annak a legfontosabb és legmagasabb rendű emberi közösségnek is, amely nem földi eredetű, a Jézus Krisztus anydszentegyházának és ezen belül református egyházunknak is. A fejlődő és haladó élet mindig újabb és újabb életviszonyokat és szükségleteket vet felszínre, amelyek rendezést és megfelelő kielégítést igényelnek. Ebből a munkából a többi keresztyén egyházak mellett ki kell venni részét a mi református egyházunknak is. Ez a munka mind több, nagyobb és fontosabb kötelezettségeket ró az egyházra és annak tagjaira, de főképpen annak vezetőire. Ezt a több munkát és kötelességet vállalni kell egyházunk munkásainak az egyházi élet minden fokán és viszonylatában, így vállalni kell a presbitereknek is, akiknek munka- és hatáskörét, kötelességeit egyházi törvényeink a változott viszonyoknak megfelelőleg kibővítették és szabályozták, Á haladás és fejlődés szellemének át kell hatnia az egyház munkásait, át kell hatnia a presbitereket is, de úgy, hogy megingathatatlan fundamentom gyanánt mindig megmjaradjon a szentírás, a mindenek kútfeje, amelyből kell kiindulni minden lépésünknek, azoknak a teendőknek is, amelyek a modern fejlődő élet szükségleteinek kielégítésére szolgálnak. És kell, hogy megmlaradjon az ősi kálvinista erkölcs, a törhetetlen hithűség, a nyílt és egyenes református lelkűiét, az önfeláldozásig menő kitartás és bátorság, amely sokat szenvedett magyar református egyházunkat évszázadok viharaiban a Mindenható segítségével megtartotta. Hisszük és valljuk, hogy amint apáink megtették kötelességeiket a múltban hazájuk és egyházuk iránt, úgy a késő utódok, akikben a dicső ősök vére lobog, szintén meg fogják tenni azt, hisszük, hogy )a magyar református egyház alapvető szerveinek, a presbiteriumokíníak az egyház és a hívek érdekében kifejtendő, a kor követelményeihez igazodó, megújuló szellemben n,agy lendülettel meginduló önzetlen munkája biztosítani fogja a magyar reformátusság jövendőjét és újabb felvirágoztatáshoz fogja vinni magyar református egyházunkat. (Vége.) Magyar ritmust. A Dunántúli Protestáns Lap utóbbi számaiban néhány cikk jelent meg a zsoltárok ritmusáról. Ezen cikkek egyikében olyan kijelentés van, ami megszállja a szivünket. Olyanféle állítás, hogy valakik idegen ritmusokkal akarják megszállani a magyar lelkeket s a zsoltárok jó magyar ritmusát s ezzel a lelkét akarják megölni a zsoltároknak. Az én nevem is ott szerepel1 a lélekölők között, ezért írok. Meg akarom magyarázni, hogy hogyan kerültem ide. Nem akarok vitázni Hodossy és Árokháty professzor urakkal, mert ők szaktudósak a zenében, én pedig füzfasipos falusi kontár vagyok. Nem kedves olasz hegedűmet illeti a leszólás, mert ő habos jávorfából van, hanem az én zenei tudományomat. A komáromi lelkész úr több ízben fölkért, hogy a nagy és szép komáromi templomban egy-egy vallásos estéin hegedüljek. Úgy gondoltam, hogy akármit játszom is, illendő ezt földiszíteni valami keínetes zsoltár-dallammal az elején vagy a végén. Zsoltáraink dallamát azonban sehogy se találtam alkalmatosaknak hegedű-szólóra, hanem arra vetemedtem, hogy a lejátszandó zsoltárba élénkebb ritmust adok, s így talán kellemesebb lesz a dolog. A 79. zsoltárt is kiválasztottam s átdolgoztam erre a célra. Később eljátszottam ezt a zsoltárt egy olyan muzsikus előtt, aki ismeri a zsoltárok eredeti genfi ritmusát, s szóvá tette a dolgot olyképpen, hogy miért nem az eredeti ritmust játszom. Hol vegyem én ezt az eredeti ritmust? Hát a régi öreg zsoltárokban — kaptam vissza a választ. Van nekem egy 1704-ből való öreg bibliám, a végén a zsoltárok igen szép tiszta nyomású kótákkal, egész- és fél hangjegyekkel, persze ütem vonalak nélkül. A kulcsa C vagy viola kulcs. Elő vele hamar a brácsát Eljátszottam Valamennyit. Az egyikben megtaláltam a Gotterhalte dallamát. Nini — mondom — Haydn mester is járt errefelé. A vége az lett, hogy belemerültem az öreg zsoltárok ritmusába, s kerestem az összefüggést a zsoltárszövegek tartalma és a dallamok ritmusa között. Most vegyünk egy kis zenei lélekzetet. Kérdést intézek a fentemlített professzor urakhoz, hogy vájjon a ritmusban van-e a zenében jelentkező lélek ereje, vagy a dallamban? (Az összhangot most hagyjuk ki a játékból.) Én a ritmus mellett szavazok. A ritmusban nem az a kifejező erő, mely a zenemű jellemét megszabja. Erről tartottam én előadást Komáromban egy ifjúsági estén. Zenéről ugyan nem sok szó esett itt, a zsoltárokról is csak a legvégén. Prór bjáltam kimutatni a ritmusnak a fontosságát az Isten szép világában. Rámutattam nagyon sok példában arra, hogy a fecskét, a varjut, a fácánt, a harkályt legbiztosabban megismerem repülésének a ritmusáról. Az őzet, a macskát, a sánta kutyát biztosan elárulja mozgásának a ritmusa. S ha a látás gazdag vitágábfan ez így van, akkor így kell lenni a hallás világában is. Hogy egy dal szomorú ének vagy vidám bokázó, a ritmusa árulja el. Ugyanazt a dallamot ritmizálhatom így is, úgy is. Ilyen alapon kereskedtem la zsoltárok régi ritmusai között. Valószínűnek tartottam, hogy az egész (4/4) kottát hosszan, a fél (2/á) kottát rövidebben kell játszianom, s így jutottam odáig, hogy zsoltárjaink régi ritmusa és a szövegbeli tartalom között komoly összefüggés van. Kiválasztottam lennek illusztrálásához 12 zsoltárt s ezeken mutattam be azt a gyönyörű párhuzamot, amelyen a zeneköltő és a versköltő halad. Természetesen érle-
