Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-05-20 / 20. szám
84. oldal. DUNÁNTÚL! PROTESTÁNS LAP. 1934. ilődött meg benpem ezek után az a meggyőződés, hogy azok, akik ezt az eredeti ritmust leiryakazták, kiszorították & zsoltárokból a zenei lelket. Úgylátszik, mintha egyesek tagadnák ennek a régi ritmusnak a létezését. Hibás kottaolvasást emlegetnek. Kár, hogy tabban az időben, amikor mdg a zsoltárokat a régi ritmusban énekelték, nem voltak rádió-lemezek. Egy áruló mégis maradt nálunk. Csallóközben Izsap községben van egy kis ház, annak falán egy régi Kálvin kép, a kép mögé rejtve egy öreg, évszázados zenélő ejra. Ha felhúzzák az órát, elmuzsikál egy kálvinista zsoltárt \a régi menzurás ritmusban. Hogy mosolyoghat az a Kálvin kép a nagy ritmus-vitán. A múlt nyáron volt egy vendégem felső Morvából. Cseh testvérgyülekezet küldötteként jött hozzám. Ő vallotta, hogy la zsoltárokat régi ritmusban éneklik. Meg is mutatta. Arra a kérdésemre, hogy hogyan került hozzájuk ez a ritmus, azt vallotta, hogy a szomorú idők elmultáv|al az 1700-as évek végén Sárospatakról kaptak egy magyar papot, az tanította őket így énekelni. Arra a kérdésre, hogy ki volt iákkor a pataki énektanár, nem tudott felelni. Ami a magyar ritmust illeti, arról legyen szabad annyit elmondanom, hogy többször végig hallgattam a Rádióban nagy figyelemmel Kodály: Psalmus hung'aricus-át. Hát ha ebben magyar a .ritmus, akkor akárhová tegyen engem Hodossy professzor úr, de az eredeti francia zsoltárdallamokban több a ma,gy(ar ritmus, mint a mi megmagyarosított zsoltájra iákban. Sók, 1934 április 25. Rácz Elemér. Gondolatok a székesfehérvári falukonferenciáról. A konferencián 400 falusi legény és leány hullámzik a fehérvári templom és iskola udvarán már reggel. Zúgva, zengve száll az ének istentiszteleten fel az ég felé. A sok ifjú arc között mintha az idős presbiterek is fiatalabbak lennének! A környék 19 halvából itt van a jövő református férfiaknak és asszonyainak jó része. Ma még fiatal ifjak, de holnap már egyházak vezetői, presbiterei, szavazó tagjai. Amint nézem a tömeget, sok-sok gondolat vágtat végig agyamon. Néhányat kiemelve közülök, hadd említsek meg. Először is felötlik a kérdés: Miért kell ennyi ifjút ide összehívni? Van valami értelme az örökös gyüléskezéseknek, konferenciázgatásoknak? Éppen éleget beszélnek az emberek, nem jobb volna, ha mi hallgatnánk és helyette engednénk mindenkinek tenni a maga dolgát? Bizony egy konferenciának nem sok értelme van, ha az megmarad konferenciának. Ha nem származik belőle semmi új. H(a csak beszéd és nem épülés* munka válik belőle. Ennek a konferenciának a célja Volna felébreszteni és erősíteni a falusi ifjúságban a református ifjúsági munka szeretetét. De vájjon eléri-e ezt a célt? Ha az ifjúság magára marad, a legtöbb esetben nem éri el a célt. Akármennyire meghatja i s a sok szép előadás, intés, buzdítás a tömeget, amikor szétoszlik, inkább csak a külsőségek emléke marad meg benne. Ha nincs, aki vehesse, aki tovább is buzdítja otthon a falujában ezt az ifjú népet, akkor nem sokat ér a konferenciázás. Világosan megmutatja ezt a beszámoló. Egymás után állanak fel különböző faluból valók és mondják, hogy náluk nincs semmi. Pedig tavaly is itt voltak a konferencián, sókian fogadkoztak is a munkára. A mag azonban rossz helyre esett és a gaz elnyomta. Feltör a nagy kérdés. Hát nincs vehető? Hát a falvakban senki sem törődik fezekkel az ifjakkal és leányokkal? Ha ők maguk akarnának is jót és szépet alkotni, nincs aki mutassa az utat? Nincs összefogó erő? Szétzilálva, magára hagyottan ődöng a református ifjúság? Nem! Vannak már vezetők! Igaz, hogy a legutóbbi időkig nagyon mostoha elbánásban részesült a ref. ifjúság. Amint az elemi, vagy esetleg az ismétlő iskolából kikerült, nem igen törődött azután vele senki az egyháza részéről. Ma már mind többen látják be a frázissá csépelt mondás igazságát: »Amilyen az ifjúság, olyan a jövő!« és »Akié az ifjúság, azé a jövő!« Ma már mind több lelkész és tanító jut annak tudatára, hogy egyházának pangó életét, az alvó református öntudatot és vallásosságot csak az ifjúság meghódításával lehet felfrissíteni. Elölről kell kezdeni mindent! Új nemzedéket kell nevelni. Ez a tudat sok lelkészt és tanítót arra serkent, hogy komolyan foglalkozzék az ifjúsággal. Egymás után állanak elő az új vezetők. De még mindig vannak árva és mostoha gyerekek. Nem hívja és nem vezeti őket senki. És akiket vezetnek, hova jutnak? A tizenkilenc flalunak több mint felében van ifjúsági munka. De nagyon valószinű, hogy a négyszáz jelenlevő közül kétszáznak a kezében még nem volt Biblia. Az meg biztos, hogy harmadának sincs saját Bibliája. Hányán ismerhetik a Bibliát? Az egésznek 10o/0-a, azaz negyven sem. Templomok százaiban zeng a prédikáció a Biblia szépségeit dicsérve. Minden református ember tudja, hogy vallásunk álapja a Biblia. De annak olvasása, ismerete divatját múlta régi szokás. Nagy áldozatokkal fenntartja az egyház az iskoláit. Ezeknek különös célja lenne a ref. vallás alapjainak megismertetése, megszerettetése. Legtöbbször azonban odáig sem jutnak el, hogy a Bibliát minden tanulónak a kezébe adnák. Vallásunk principiális ismerete pedig — tisztelet a kivételnek — nagyon sok tanítónál is hiányzik. A hittan csak tantárgy. Örül a gyerek, ha túl van rajt. Vallásos értékelő tudat nem fejlődhetik rideg tanórákon megragadó élmény nélkül. Sőt a hétköznapi iskola módszerével vezetett vasárnapi iskolában sem, amely nyűg a tanítónak is, meg a gyereknek is. Az iskolából kikerült ilyen Biblia nélkül felnőtt, református öntudatot nélkülöző, felszínes vallású massza az ifjúsági egyesületek anyaga. Van már vezető! De ugyancsak sok energiával, türelemmel, szeretettel, hittel kell rendelkeznie, hogy az ifjúsági egyesületből református egyesületet tudjon csinálni. Hja színdarab előadásról, kultúrest rendezésről van szó, akkor egyszerre ott terem a falu apraja-nagyja. De ha a Biblia közeledését érzik, úgy eltisztulnak egy-két összejövetel után, mintha kénköves villám csapkodott volna szét, vagy pusztító vihar zúgott volna át közöttük. Magam is láttam ilyen egyesületet. Nyugodtan biliárdoztak, sakkoztak az otthonban a tagok. Mikor az egyik beszaladt, hogy a lelkész jön ^ Bibliával, otthagytak mindent s a hátsó ajtón elosontak. Az ilyen lehet munkás-, iparos-, Természetbarát-, legény-egyesület, de a református név viselésére méltatlan. Meg kell kérdezni azokat, akik vezetők akarnak lenni, hogy mennyit küzdenek ifjúsági egyesületükkel azért, hogy viruljon is és református is legyen? Ha van bizalmuk, majd ők el fogják mondani panaszaikat. Mi lesz^, ha nem sikerül ezt a viruló arcú, erőtől duzzadó ifjú népet összefogni? Ha nem sikerül az
