Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1934-04-22 / 16. szám

68. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. Péter föld-míves titkár beszélt. Ebéd előtt az ifjúság a főiskola gyűjteményeit tekintette meg, a szertárőrök magyarázata mellett. A főiskolai köztartáson rendezett közebéden 41 (Ken vettek részt, ebéd alatt Tóth Sándor kollégiumi tanár gondoskodott a lelki felfrissülésről. A délutáni templomi ünnepélyen dr. Tóth Endre theol. igazgató előadást, Ólé Sándor lelkész záróáhítatot tar­tott, voltak szavalatok, magán- és karének- és zeneszá­mok. Összesen 15 gyülekezetből jöttek ifjak, hétből lelkészeik vezetése mellett. A helyi rendezésben dr. Merétey Károly orvos, KIE-elnök és Hatvani Lajoá s.-lelkész, KIÉ ügyvezető alelnök buzgólkodtak leg­többet. A konferencián megjelent Pógyor István, a KIÉ nemzeti titkára is. Mindenért Istent illeti a dicsőség. — A győri református egyházban az 1933. évben egyházi adóból befolyt 10.003-26 P. Önkéntes adományokból 110759 P, szegények segélyezésére 1456 03 P, iskolás gyermekek felruházására 815-20 P, perselypénz volt 844 35 P. Jóváhagyta a közgyűlés az 1934. évi költségvetési előirányzatot, mely szerint az egyházközségi pénztar szükséglete 20.371 P, az isko­lai pénztár szükséglete 7750 P. Fedezet az egyház­község állandó jellegű bevételein kívül az állami adó­nak 15%-a, melyből 10% az egyházi szükségletek, 5% az iskolai szükségletek fedezésére szolgál. — Szeretetvendégség. Szépen sikerült szeretet­­vendégséget rendezett múlt vasárnap, április 15-én este fél 8 órai kezdettel a körmendi református jótékony nőegylet, mely Fülöp Józsefné, esperes-lelkész nejének vezetése alatt már 38 év óta folytat áldásos tevékeny­séget nemcsak a szegények segélyezésével, hanem a gyülekezet egyes szükségleteinek támogatásával is. A szeretetvendégség, mint ilyen, első kísérlet volt a gyülekezetben, mert bár vallásos estélyek már 1892 óta tartatnak élénk érdeklődés mellett és az újabban be­vezetett iskolánkivüli népművelési előadásokat is töme­gesen látogatják, de szeretetvendégség még nem volt s így érthető az a nagy érdeklődés, mely iránta meg­nyilvánult, de egyúttal biztató is a jövő számára. A szeretetvendégség műsora a következő volt: 1. Közének : 90 zsoltár 1 verse. 2. Megnyitó ima. Tartotta : Fülöp József esperes. 3. Legyen meg a te akaratod. Irta: Korompai Viola. Szavalta: Maár Juliska leányegyleti tag. 4. Előadás. Tartotta: Vörös Lajos őriszentpéteri lelkész, egyházmegyei belmissziói előadó, aki a női lélek problémáit fejtegette magasan szárnyaló gondola­tokkal, kimutatva, hogy milyennek kell lennie az igazi nőnek. 5. A szeretet dala. Szügyi Józseftől. Énekelték : Szabados Margit leányegyleti és Kerecsényi Kálmán ifj. egyleti tagok. 6. Az első ibolya. Csengey Gusztáv­tól Szavalta: Hodossy Katus polg. isk. növendék. Ezután leányegyleti tagok teát szolgáltak fel díszesen megterített és süteményekkel megrakott asztalokra, melye­ket nőegyleti tagok ajándékoztak. 7. Grieg: Solveig dala. Hegedűn játszotta : Papp Zoltán hegedűművész, harmo­­niumon kisérte: Tantó Isiván ig.-tanító. 8. Szabolcska Mihály verseiből szavalt: gicei Diószeghy Lázár adó­hivatali tiszt. 9. Beethoven: Isten dicsősége. Énekelték: Szabados Margit és Kerecsényi Kálmán. 10. Biblia­magyarázat. Tartotta: Bódás János szombathelyi hitok­tató-lelkész, aki Jézus megkisértésének történetével kapcsolatban fejtegette az élet különböző kisértéseit. 11. Közének: 135. zsoltár 1. verse. A szeretetvendégség a város II. kerületi óvodájának két egymásba nyíló nagy­termében folyt le, melyek mindegyike megtelt érdeklődő közönséggel. Az ifjúság most buzgólkodik egy meg­felelő előadó-helyiség létesítése ügyében. — Felvétel a pápai áll. tanítóképző intézetbe. A vallás-, és közoktatásügyi miniszter úrhoz címzett kér­vény április hó folyamán a képző-intézet igazgatójá­hoz nyújtandó be. Mellékletek: 1. Születési anyakönyvi kivonat; 2. újkeletű hatósági orvosi bizonyítvány; 3. IV. oszt. félévi értesítő és III. oszt. évvégi bizonyítvány (a félévi értesítőben csak legfeljebb egy elégséges fordulhat elő!); 4. újkeletű hiteles községi bizonyít­vány a családfő foglalkozásáról, vagyoni körülményei­ről és a családtagok számáról. — A kérvényre 2 P-s5 minden mellékletre 30 filléres okmány bélyeg ragasz­tandó. Kimondottan szegénységi bizonyítvány alap­ján a kérvény és mellékletei bélyegmentesek. A kér­vényben kifejezetten megjelölendő, hogy a folyamodó bennlakó vagy bejáró növendék óhajt-e lenni. Az in­tézettel kapcsolatos internátusbán a tartásdíj évi 500 P, mely összeg havi előleges (50 P-s) részletekben fizetendő. Akik bentlakók lesznek, a felvételnél elsőbb­ségben részesülnek. Határidő: április vége. — Pünkösd és áldozócsütörtök a misszió napja imádságában és adakozásában minden keresz­tyén gondoljon e napon azokra, akik még nem ismerik Krisztust és azokra, akik odakint a munkamezőkön hir­detik az evangéliumot! A gyülekezetek rendezzenek e napok egyikén missziói napot. — Molnár Mária számára most készül a Misz­­sziói Szövetség nagyobb ládában karácsonyi ajándékot küldeni. Akik misszionárius nőnknek örömet akarnak szerezni s küldeni akarnak valamit, azokat kérjük, hogy küldjék be adományaikat a Missziói Szövetség (Gyulai Pál utca 9.) címére, hogy még az április végén induló ládában helyet kapjon. Akinek módjában van, azt kér­jük, hogy a tetemes szállítási költségekhez is járuljon hozzá pénzbeli adományával. — Uj Missziói Füzetek. A Külmissziói Füzetek és a Csendes Esték egyesüléséből keletkezett Missziói Füzetek sorozatában e hónap folyamán két igen érdekes füzet jelent meg. Az egyik: Kelemen Gyula: „Nem vagyunk a meghátrálás emberei.“ A bukovinai Isten­segíts magyar falu településének a történetét írja le, kapcsolatban vértanú lelkipásztorának, Szilvás-Ujfalvi Imrének szomorú és mégis felemelő élettörténetével. A A mai traktátus irodalomban ritkán találhatni szebb és felemelőbb Írást e füzetnél. — A másik füzetet Virágh Sándorné irta: „Nők a misszióban“ címen s benne érdekes és megkapó képekben mutatja be először a női misszió szükségességét, majd ugyancsak érdekes történetek keretében ismerteti a pogány nők között folyó missziói munkát és különböző módszereit. Minkét füzet megrendelhető a Magyar Ref Külmissziói Szövetségnél Budapest, VIII., Gyulai Pál utca 9., II. 21. alatt példá­­nyonkint 10 filléres árban. Konfirmációi Emléklapok kaphatók a Főiskolai nyomdában Pápa, Petőfi-utca 13. Újonnan megállapított ára darabonként 20 fil­lér. — 10 darabtól kezdve portómentes szállítás. Pápa, 1934. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom