Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-12-23 / 51. szám
222. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. a legkimerítőbben, széleskörű kutatások alapján, friss szempontokból és sok érdekes eredményre jutva dolgozta fel. Teljesen eredeti Tóth műveinek a külföldi forrásokkal való összevetése, a kéziratos prédikációk feldolgozása. Az életrajzi vázlat igen pompás összefoglalás. Tóth Ferenc gyakorlati theologiai méltatását úgy végzi, hogy nemcsak mindent beleállít a tárgyalt korba, de a mai kor szemüvegével is megbirálja. Mindenütt érdekes és tanulságos. A tanulmány egyik örvendetes megállapítása, hogy Tóth Ferenc Car a pastor alisa a külföldi irodalom mértékével mérve is, jelentős mű, mely a tudomány történetében határkőnek tekinthető. Szerzőtől még sokat várunk. Két, Hollandiában tanult lelkészünk, Bakos Lajos és Fejes Sándor a gyakorlati lelkipásztori munkára szövetkezett és a balatonarácsi gyülekezetben az urvacsoraosztást megelőző héten minden este prédikációs istentiszteletet tartott, fűivel ez az előkészület áldott hatásúnak bizonyult úgy a lelkipásztorokra, mint a gyülekezeti tagokra, egy évvel később ismét együtt szolgáltak egy bűnbánati héten közösen készített terv szerint. A jó barátok Isten szolgálatában edzik meg barátságukat és segítenek egymásnak a munka terhének hordozásában. A Jer, lássak az Úr keresztjét kötet (Balatonfüred, 1934, 8-r. 82 1.) két hétre tartalmaz bűnbánati imádságokat és elmélkedéseket. Úgy az imádságok, mint az elmélkedések erőteljes, határozott református szellemet lehelnek. Szerzők mondanivalójukat mindig világosan fogalmazzák, a használt képek találók és megkapok. Hogy falusi gyülekezetek sok áldást nyerhetnek e beszédekből, afelől már több oldalról hallottunk bizonyságtételt. Hézagpótló könyv, mert az úrvacsorával való élésre nagyon szükséges a gyülekezeti tagokat előkészíteni. Megrendelhető az Egyházkerületi Iratterjesztésnél. CB®»®®®®®®«®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®® ® 69 I VEGYESEK § @®®®®®@@®®®®®®®®@®®®®®®®®®@®®@®®®®®®®@@ Lapunk T. olvasóinak és munkatársainak áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk. — Dr. Antal Géza püspök úrról meleg ünnepléssel emlékezett meg Veszprém vármegye közgyűlése december 19-én. Dr. Kenessey Pongrác főispán lelkes beszédben méltatta Püspök úr tíz éves püspöki működését és fejezte ki a megye jókivánatait. Az indítványt a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel fogadta el. — Halálozás. Mély részvéttel értesültünk, hogy egyházkerületünknek évtizedeken át egyik vezéregyénisége, id. Szűcs Dezső nyug. ref. lelkész, a mezőföldi egyházmegye volt tényleges és örökös tiszteletbeli esperese, több egyházmegyei és egyházkerületi tisztség évek során át buzgó hordozója, a III. oszt. magyar érdemkereszt tulajdonosa, folyó hó 15-én, élete 84-ik, boldog házassága 55. évében Csajágon csendesen elhunyt. Temetése 18-án folyt le nagy részvét mellett. A templomban Medgyasszay Vince esperes, egyházkerületi főjegyző, m. kir. kormányfőtanácsos, a sírnál Bakó Lajos balatonfőkajári lelkipásztor, Pöör József csajági helyettes lelkész hirdették a feltámadás vigasztaló igéit, a gyülekezet nevében pedig Gueth Gyula kántortanító búcsúzott a szeretett lelkipásztortól. Az elhunytban Szűcs Dezső, kollégiumunk tanára, v. nemzetgyűlési képviselő édesapját gyászolja. Az igazak emlékezete áldott! — Lelkészbeiktatás. A szombathelyi ref. gyülekezet első lelkipásztorának, Bódás Jánosnak ünnepélyes beiktatása december 9-én volt. Isten gazdag áldása legyen az új lelkipásztoron és gyülekezetén. — Kinevezés. Főt. dr. Antal Géza püspök úr a szombathelyi ref. hitoktató-lelkészi állásra 1935 január 1-i hatállyal Barsi Miklós körmendi s. lelkészt nevezte ki. — Üj segédlelkészek. A hajmáskéri ref. egyházba h. lelkészi minőségben dr. Antal Géza püspök úr Antal Gábor okleveles lelkészt, a körmendi egyházba Papp István oki. s. lelkészt rendelte ki, mindeniket 1935 január 1-i hatállyal. — Adomány. Welti Henriimé svájci úrhölgy a főiskolai könyvtárnak értékes német theologiai munkát és tudományos folyóiratot küldött karácsonyi ajándékul. A nemeslelkű ajándékért fogadja e helyen is a Főiskola hálás köszönetét. — Lelkészköri értekezlet Lajoskomáromban. A mezőföldi egyházmegye V. sz. lelkészi kisköre nov. 28-án tartotta őszi rendes értekezletét Lajoskomáromban, az összes kebelbeli lelkészek részvételével. Megjelent az értekezleten Medgyasszay Vince esperes, egyházker. főjegyző is, mint vendég. Értekezlet a téli belmissziói teendőket beszélte meg, majd foglalkozott a kisköri ifjúsági konferencia és presbiteri gyűlés kérdésével. Előbbiben úgy döntött, hogy mivel formálisan megalakított ifj. egyesület még nincs egyik gyülekezetben sem, ezidő szerint konferenciát még nem tarthat a kör, de a tél folyamán ott, ahol alkalom és lehetőség kínálkozik az ifjúság ily módon való összetartására, minden lehetőt megtesz református ifjaink érdekében. Presbiteri koferenciát a kiskör Enyingen rendez február hó első felében. A konferencia programmját illetően az az egyöntetű nézet jutott kifejezésre, hogy az ne merüljön ki a presbiterek számára bármilyen szépen is kidolgozott beszédek tartásában, hanem egy rövid áhítat után adassék alkalom presbitereinknek az egyházi élet kérdéseihez való hozzászólásra, esetleg egyszerű előadásra, főleg pedig eszmecserére. Ebédre helyi lelkipásztor látta vendégül a vidéki megjelenteket. Délután a vendég lelkipásztorok és tanítók közreműködésével a kiskör szépen sikerült vallásos délutánt rendezett a helyi gyülekezet számára a zsúfolásig megtelt templomiban a következő műsorral: Közének. Imádkozott Dávid Lajos siómarosi lelkész. Bibliát magyarázott Pécsvárady Béla kisköri elnök, mezőkomáromi lelkipásztor. Ä nyilvános istentisztelet és templomlátogatás szükségességéről Mészáros János balatonszabadi lelkipásztor tartott szemléltető előadást. Bakó Béla szabadhidvégi lelkész verseiből adott elő. Érdeklődéssel kísérte a gyülekezet mindvégig Monori Kovács Ferenc enyingi lelkipásztor Ünnepeink és az Úrvacsora c. előadását. Balatonfüredi Vargha Jenő enyingi igazgatótanító saját költeményeiből adott elő mély átérzéssel. Ugyancsak ő látta el a kántori teendőket. Eötvös Sándor mezőszentgyörgyi lelkipásztor buzdította a híveket a szeretetmunkák gyakorlására s hívta fel a figyelmet a közeli napokban eszközlendő szeretetszövetségi gyűjtési akcióra. Ifj. Csúzy Sándor