Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-12-23 / 51. szám
1934. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 223. oldal középbogárdi lelkipásztor imája s gyülekezeti közének zárta be az egyházközség tagjaira nézve feledhetetlen emlékű, alapos munkával előkészített kedves ünnepélyt. A begyült 10 P perselypénzt az egyházmegyei árvaházalap gyarapítására fordítják. — Lelkészképesítő-vizsgák. Főt. és mélt. dr. Antal Géza püspök úr megbízásából értesítem azokat a segédlelkész és lelkészjelölt urakat, akik javítóvizsgára utasíttattak, vagy teljes vizsgát akarnak tenni, hogy az 1935 február 5-én tartandó lelkészképesítő-vizsgákra haladéktalanul jelentkezzenek. Pápa, 1934 dec. 20. Dr. Tóth Endre theol. igazgató. — A papkeszi ref. egyházban 1934 őszén alakult meg a Ref. Nőegylet, hogy a női szivek odaadó szolgálókészségét összefogva: építsen, hasson és gyarapítson a leik] téren — Isten dicsőségére. Minden héten kétszer kézimunka órára jön össze a lelkes asszonysereg, amelyet Bibliaolvasással, imával és énekléssel nyitnak meg, hasznos felolvasásokkal, vallásos előadásokkal tesznek nemcsak anyagi, de lelki értelemben is hasznossá. December 16-án a templomi villanyvilágítás és csillár céljára 20 filléres részvételi díjjal műsoros tea-estélyt rendezett a Nőegylet, amelyre négy nagy véka süteményt adtak össze a megértő lelkek. Az estély énekkel, imával, bibliamagyarázattal kezdődött és egy egyfelvonásos színdarab, több szavalat és monológ hangzott el közben. A bevétel 52.28 P volt a fenti nemes célra. Istené a dicsőség! — A mencshelyi ref. egyház nov. 25-én ünnepelte önállóságának 100 éves évfordulóját. 1834 november 17-én hozott az akkori Curátor a saját költségén és kocsiján tanítót a pápai kollégiumból, aki nov. 23-án kezdette el hirdetni a kiárendált iskolában Isten Igéjét és tanítani a gyermekeket református szellemben. Őseink ettől fogva tanítót tartanak és vasárnaponként a ref. egyház tanítása szerint dicsérik az Istent. Nov. 25-én Kovács János szent- . antalfai lelkész lélek mélyéről fakadó imádsággal vezette a hívek áhítatos imádságát az Úr trónusa elé a kis templom csendjében. A szentigét Szilassy Sándor magyarbarnagi lelkész hirdette LXXXIV. zs. 2—3. v. alapján. Rámutatott az akkor élő ősök Istenben bizó hitére és áldozatkészségére. Milyen csodálatosan megsegíti Isten az egyházépítőket, akiknek egyik kezében csákány, a másikban Biblia van és zsoltárének az ajkukon. — A mencshelyi ifjúság dec. 9-én d. u. 6 órai kezdettel az Olvasókör helyiségében ünnepélyt rendezett, melynek műsorából a következőket említjük fel: Hazafias-verses élőképek, karénekkel. Dr. Somogyi Károly: Horthy M. Szavalja Lampérth Károly. Horthy Miklós névünnepe. Előadja Szász András ev. tanító. Horthy-dal. Énekli a gyermekkar. Az ajándékozó szeretet. Előadja Szabó József ref. s.-lelkész. A tiszta jövödelmet az iskolás gyermekek karácsonyi megajándékozására fordítják. — Gyermek-felruházási ünnepély Tatabányán. Folyó hó 16-án szép ünnepség keretében osztotta ki a tatabányai ref. egyház a hívek önkéntes adományából készíttetett ruhákat és cipőket az arra rászoruló 146 szegény iskolás gyermeknek. Az ünnepély középpontjában dr. Tóth Endre theol. akad. igazgató beszéde volt, aki az ellentét kidomborító erejével mutatta ki a szeretetlenség átkos rombolásával szemben a szeretet melegének áldását a családban, a társadalomban és a nemzetek életében. A nagyhatású beszéd, mellett az Ifj. Egyesület két ügyesen előadott színdarabbal, jól betanult karénekkel, két hatásos zeneszámmal és két szavalattal szórakoztatta a Népház hatalmas termében összegyűlt, mintegy 1200 főnyi közönséget. Az ünnepélyt Vargha Károly lelkész nyitotta meg felemelő beszéddel és Perpéth Ferenc hit* oktató zárta be a tevékeny szeretetre való utalással. — Ifjúsági munkásképző konferenciát rendezett a pápai Református K1E dec. 13-án, melyen 15 környéki gyülekezetből mintegy 100 ifjú, tanító és lelkipásztor vett részt. A konferencia főelőadója Dobos Károly országos titkár volt, egy előadást tartott Prosch Károly világszövetségi titkár is. Hisszük, hogy a magvetésnek áldott eredménye lesz a gyülekezetek életében. — A pápai theologusok dec. 14-én vendégül látták a Leányegyesület helyiségében a pápai református gyülekezet szegénysorsú híveit. A theologusok a családok legnagyobb részét előzőleg személyesen felkeresték és így hívták meg a híveket a szeretetvendégségre, melynek költségeit áldozatos adományok és a theologusok fedezték. Bibliát magyarázott dr. Tóth Endre theol. akad. igazgató, énekelt a theologusok kisénekkara, szavalat, ima, felolvasás tették gazdaggá lelkileg is ezt a kedves estét. Bár minél több gyülekezetben megvalósulhatna a szeretetvendégség ilyen formája. — Erdős Károly debreceni egyetemi tanár A magyar református presbiter fogai, kötelességei és felelőssége címmel igen hasznos füzetet írt, melyet minden presbiternek a kezébe kell adnunk. Sorra veszi az Egyházi Törvénykönyv alapján a presbiterek jogait, kötelességeit és felelősségét. Részletesen kifejti, mi a presbiteri eskü jelentése. Ára 10 fillér. Megrendelhető az Egyházkerületi Iratterjesztésnél is. Melegen ajánljuk. — Református Közélet címen új, negyedéves folyóirat indult meg Gönczy Béla vésztői lelkész szerkesztésében. Olyan sajtóorgánum kíván lenni, amely a gyakorlati egyházi közélet problémáival foglalkozik s őszintén és nyíltan tárgyalja az egyház közérdekét érintő kérdéseket. Belemarkol az életbe., hozzányúl, ha kell, a sebekhez is, nemhogy elfekélyesítse, hanem hogy sterilen kezelje. Előfizetési ára egész évre 3.20 P. Áz új laptársat bizalommal köszöntjük az egyházi sajtó porondján és kívánunk neki hosszú életet. Előfizetést a kiadó csak egyházi tisztviselőktől vagy egvházmegyei és kerületi tisztséget viselő nem lelkészjellegü egyénektől fogad el. — Karácsonyi ajándékaihoz feltétlenül tegye hozzá a Magyar Keresztyének Naptára leszakítós bibliai tömbnaptárt. Nincs annál nagyobb ajándék a küzködő emberi szív számára, mintha az Isten igéje tiszta forrásából meríthet és annak világossága hinti fényét az útjára. A bibliai tömbnaptár ezt a munkát végzi ezrek életében. Könyvalakban is kapható. Maga a tömb 1.20 P, a könyv alakú és a hátlappal ellátott 1.60 P. Megrendelhető az egyházi iratterjesztésnél vagy a Bethánia könyvkereskedésnél Budapest, VIII., Gyulai Pál utca 9. Terjesztőknek 10 példányon felül 25o/o engedmény. — A családi istentiszteletek végzéséhez igen használható segédeszköz jelent meg Török Imre esperes tollából és kiadásában. A mű címe: 365 rövid ima, szentige és ének az 1935. év mindenik napjára. A Kisújszálláson, ízléses külsőben megjelent hézagpótló (192 lap terjedelemben) mű 1 P-ért kapható. Szívesen ajánljuk. Iskolákban is eredményesen hasz-