Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-02-04 / 5. szám
18 oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. \ \ tóttá fenn, ez az összeforrt lelkű vallásosság tette elviselhetővé a múltak minden szörnyű megpróbáltatásait. Ezért tisztelettel ke\l ápolnunk a közösség tudatából fakadó vallásosságot - »Atyáink hite, atyáink szent vallása« — hangoztassuk gyakorta a prédikációban. Olyan nemes, erős és mélva\ngésü húrokat ütünk meg ezzel híveink lelkében, melvek nem fognak egyhamar elhallgatni a modern .dők eredetiséget, önálló meggyőződést hangoztató 'Töltetett reklámi zajában sem, Ez vezet rá bennünket arra a további megállapításra, hogy a falusi em >er szükségét érzi a tekintélynek. Nem demokrata g mdolkodásü. »Á felsőség — az ő szemében — Istentől rendeltetett«. Maga is szereti a rendet, szigorú, ie úgy gondolja, így kell lenni az államban is, mer különben minden felfordul. A lelkipásztor a falusi en bér szemében tekintély. Talán még abból az időből maradt ez a felfogása, amikor a lelkipásztornak nagyobi befolyása volt a világi ügyekben. »Akkor nyűgöd abban lehetett a hatóság elé menni, több értelme volt ä békételen házasok békéltetésének, jobban mentek az iskola ügyei« — sóhajtják néha híveink. Azt szúkták mondani: »A római kath. egyházban a hivatal vis;i az embert, a protestáns: egyházban pedig a pap viszi i hivatalt«. Bármennyire így van is ez, falun mégis a íivatal viszi az embert. Még az egészen fiatal emberTM k is megadják a kellő tiszteletet. Ha egy méltatlan előd eljátszotta is tekintélyét, az utód hamarosan nem érzi már az ódiumot. »Ö a nao« —■ ez falun még minőig sokat mondó kifejezés. Természetesein ennek a tekintélynek megtartására vigyázni kell. Ennyiben igaz, hogy az »ember viszi a hivatalt«. Aki a tekintély bíborából bohócruhát csinál, nem csoda ha bohócnak tekin ik. Ha valakinek jellemén sötét foltok mutatkoznak, hamarosan rongyossá lesz tekintélyének egész palástja s nyilvános botránnyá élete. Aki azonban szavait életével igazolja, az a nép embere lsz, mert a nép a papjában az igazságot keresi, mert a falusi embernek alapjelleme minden gyarlósága és elesettsége dacára is még mindig az igazságosság. Hogyan tudunk hát híveink leikéhez odaférkőzni? Látogassuk végig füveinket házról-házra, boldogot, boldogtalant. A falusi embernek nagyon finom érzéke van. Hamarosan észreveszi, hogy valaki igazán szereti-e, vagy csak kedves akar lenni s az erőltetett szeretettől ösztönszerű idegenkedéssel elfordul. Vezessen el bennünket a házakba az a szeretet, melynek semmi sem kicsiny és jelentéktelen. Ez a szeretet csillogó tekintetekkel találkozik. Látogatásra alkalmas idő vasárnap délután, téli időszakban köznaponként az este is. Az egyháztagok általában szívesen fogadják papjukat. A szívesség elfogadásában nagyon óvatosnak és tapintatosnak kell lenni. Amit igaz szeretetből adnak, azt visszautasítani nagy sértés volna, de még jobban kell vigyázni arra, hggy terhűkre ne legyünk. Aki erre az óvatosságra a legéberebb figyelmet nem fordítja, annak jobb inkább odahaza maradni, mert különben egész tekintélyét kockáztatja. A beszélgetés óvatosan indul. Kezdő papnál az első kérdés, hogyan érzi magát az új otthonban. Mindegyik község talál valami különös szépséget magán. Dicsérik talán a parókhiát — mely egyszerűbb embereink szemében akkor is szép, ha talán a valóságban rozoga és célszerűtlen. Különösen így van ez, ha a változás alkalmával nagyobb javítást végeztek rajta. »Nagyon kevés papnak van ilyen szép lakása ... Nagyáldozatot hozott az egyház«, hallhatjuk lépten-nyomon. Meggondolatlanság volna sértő kritkát gyakorolni. »Ez büszke. Semmi sem jó neki.« »Másoknak megelégedést prédikál, maga pedig semmivel meg nem elégszik« — mondanák magukban az emberek s hosszú ideig hatástalan lenne prédikálásunk, még jogos kívánságunk elől is elzárkóznának, ha egyszer az elégedetlenség ódiuma rajtunk száradna. A gyermekeket előhívják. Ne csodálkozzunk, ha nehezen lehet őket a sarokból, vagy anyjuk szoknyája mellől előcsalogatni s alig veszik le ujjúkat, vagy kötényük sarkát szájukról. A falusi udvariasság azt tartja, hogy a gyermek szemérmes legyen s minél nehezebb megszólaltatni a kicsinyeket, annál büszkébbek a szülők jól nevelt gyermekeikre. Akinek voltak már kellemetlen tapasztalatai a városi tolakodó gyermekekre vonatkozóan, az méltányolni tudja a falusi gyermekek bátortalanságát, hiszen látja előre az időt, amikor majd ezek a féléink gyermekek örömmel szaladnak eléje. Élémkebbre fordul a beszéd, ha a falusi ember napi dolgai jönnek szóba. Engedjük beszélni embereinket. Ha a gazdálkodás valamely dolgában tájékoztathatnak s többszöri kérdéssel mind jobban mélyére hatolunk a dolognak, annál jobban kinyitják szivüket s boldogok, ha megmutathatják, hogy az ő munkájuk is tudomány, melyhez világos fejre van szükség, ha valaki boldogulni akar, Az asszonynak és gyermeknek szemei csillognak az apa tudásának láttára. Figyeljünk csak jól oda, mert most tárja ki a lelkét emberünk. Micsoda okosság, élettapasztalat s józanság nyilvánul meg előadásában! Micsoda munkakedv, szívós kitartás s törhetetlen bizalom sugárzik ki szavaiból. A földmívelő élete és a kegyesség elválaszthatatlan, még a kevésbbé egyházias életét is uraló világnézet. Ha ez a kegyesség megszűnt, vége a faluinak, íme itt van egész működésünk sarkpontja: ennek az egyszerű természetes folyamatnak, myly a falusi ember leikéből fakad s alapjában véve igaz istenfélő életszemlélet, a vallásos gondozása, elmélyítése. Itt kínálkozik a nagy alkalom, ezeket az egyszerű, sokszor megbotló, de valójában jobb sorsra méltó embereket Istenhez közelebb emelni. (Folyt, köv.) A Federal Council 25 éves. Amerika protestáns egyházainak összefogó szervezete a Federal Council of the Churches of Christ in America most ünnepelte fennállásának huszonötödik évfordulóját. Ez alkalommal Washingtonban volt a közgyűlés, melyein 4000-en voltak jeliem. A beszédeket, köztük Roosevelti elnök előadását, rádión sok millió ember hallotta. Roosevelt beszédében rámutatott arra, hogy mily jelentékenyen növekedett az egyházak együttműködése a Federal Council életrehívása következtében, majd erőteljesen hangsúlyozta a keresztyénségben levő társadalmi eszményiséget. Kijelentette, hogy az Egyesült államok kormánya »társadalmi és gazdasági eszközökkel ugyanarra a célra törekszik, amelyet az egyházak társadalmi és lelki eszközökkel igyekeznek megvalósítani« és ezt a célt a mindenki számára lehetséges »bővelkedő életben« állapította meg. Azzal fejezte be előadását, hölgy »az egyházak e mi korunkban a legnagyobb befolyást gyakorolják a nyereségvágy és kapzsiság jelen irányzatának a legyőzésére«. A gyűlésen felszólalt dr. Keller Adolf is, aki az európai egyházak üdvözleteit tolmácsolta. Wallace földművelésügyi miniszter (előadásában azt
