Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-02-04 / 5. szám
1934 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 19. oldal. mondotta, hogy »gazdasági helyzetünk egyetlen végső gyógyulása a megváltozott szívektől várható«. Felhívta a lelkészeket és neveléssel foglalkozókat, hogy minden erejüket arra szenteljék, hogy minél több önzetlen szívet nyerjenek, akik készek és hajlandók a köznek a javáért dolgozni. Cserkészlányok ünnepe. ' Vasárnap délután 5 órakor tartotta meg a 112. Szondy Zsuzsánna cserkészleánycsapat vetítettképes előadását a Levente-Otthonban. A szép számmal megjelent közönség előtt először Pongrácz Etelka s. v. j. szavalta el a „Mi a cserkészet?“ cimü költeményt, mely híven kifejezi a cserkészleánymozgalom lényegét és célját: „Ki önlelkén épít, mélyít, nemesít, Az már a hegycsúcs útját megtalálta.“ Ezután a csapat legifjabb tagjai, a „tündérkék“ mutattak be két tornajátékot ügyes, kedves mozdulatokkal. Lindenmeyer Antónia, a M. Csl. Szöv. országos elnöke lépett most az emelvényre. Előadásában ismertette a leánycserkészet célkitűzéseit, munkásságát külföldön és itthon. Kiemelte azt a fáradságot és akadályt nem ismerő munkát, amelyet a cserkészleányok Jegfensöbb védőasszonya Anna kir. hercegasszony Őfensége, férjével József Ferenc kir. herceggel együtt a mozgalom érdekében végez. Majd Fejes Zsigmond gimn. igazgató szives közreműködésével vetítettképeken mutatta be a magyar cserkészleányokat külföldi tanulmányútjaikon és itthoni táborozások alkalmával. A leánycserkészet célja: jellemnevelés, gyakorlati életre való nevelés, testedzés és az ezeket egybefoglaló magyarság és nőiesség. Akik nem ismerték ezt a mozgalmat és azt hitték, hogy azért, mert „cserkész“, fiús mozgalom, csalódnak és ha látták ezeket a képeket, hallották az előadást, biztosan megváltoztatták véleményüket felőle. Hogy lenne fiús az a mozgalom, ahol varrás, főzés, mosogatás, a „próbák“ fő pontjai közé tartoznak? — Horváth Katóka tündérke szavalt egy kis költeményt tiszta, csengő hangon, a tündérkék pedig nagyanyónak öltözve, rossz szemüveggel, esernyővel, nagy kendővel, régimódi fejkötővel, kis kutyussal énekelték: „Hadd essék, hadd essék már az eső . . A hatás nem maradt el: meg kellett ismételni. A Szervező Bizottság tagjait és egy kis újoncot is avatott most az országos elnök, s a szép kis ünnepélyt a Himnusz zárta be, meghajtott zászló előtt. Reméljük, hogy a kis csapat sok barátot szerzett a cserkészleánymozgalomnak ez alkalommal is. fa)@®@®®®@®®®®®®®@®®®®®®®®®®®@®®®®@®@©3@® ® @ | VEGYESEK | ©®®®®®@®®®©®@®@®®®@®®®@®®®®®@®®®®®®®@®® — Ref. lelkészbeiktatás. Egész Vörösberénynek és a hozzá tartozó fiókegyházaknak nagy ünnepe volt január 7-én. A meghívott új lelkipásztort, Koszorús László volt vörösberényi adminisíztrátort iktatta be szülőfaluja rendes lelkipás'z.tori szolgálatába Vámos Géza balatonfüredi lelkész, egyházmegyei tanácsbíró. A templom zsúfolásig megtelt a különböző felekeze1- tekhez tartozó ünneplő közönséggel. A beiktatási beszéd után az új lelkész Máté ev. V:13—14. verslei' alapján magas szárnyaláséi beszéddel köszöntött be. Utána a vörösberényi anyaegyház, balatonalmádi és fiizfőgyártelepi fiókegyházak presbitériumai nevében a díszgyűlésien Báthory Józsiéi, a község főjegyzője köszöntötte az új lelkészt, majd azután a ref. olvasókörben 200 terítékes ünnepi ebéd volt, ahol a levente, énekkar Csonka Ferenc róm. kath. kántortanító vezetésével szép énekszámokkal gyönyörködtette az ünneplő közönséget és Belkovits János köszöntötte az énekkar és az ifjúság nevében az új lelkészt szép beszédével. Még kedvesebbé tette az ünnepet Szüle Géza (nyug. máv. tisztviselő saját alkalmi költeményének előadásával. Balatonalmádi község nevében Hily Sándor főjegyző üdvözölte az új lelkészt bensőséges szavakkal. Délutál pedig az istentiszteleten Molnár Gyula balatonkenesei lelkipásztor emelte a lelkeket Istenhez. Egyházaink közvéleményét a múlt hetekben két hitvita bírói tárgyalása foglalkoztatta. Az egyik 'vádlottat, Pezenhoffer Antal budapesti r. kath. hitoktatót az elsőfokú bíróság felmentette, a másikat* Szabó István ref. vallástanító lelkészt, Debrecenben, elsőtökön egy hónapi fogságra ítélték. Az ítéleteket mindkét esetben megfellebbezték, végleges döntés tehát nem történt. Kívánatos, hogy az ilyen viták megszűnjenek, mert ezek csak a helyzetet mérgesítik el. — Gyülekezeti nap Szomódon. A tatavidéki belmissziói kiskör Szomódon, január hó 28-án gyülekezeti napot tartott, melyen délelőtt Bibliát olvasott és imádkozott Lőke Károly esperes, prédikált Szőnyi József naszályi lelkész. A délután 2 órakor fartott vallásos délutánom imádkozott Győrffy Lajos segédlelkész, szavalt Sebestyén Mária tanítónő, előadást tartott Gaál Endre tatai lelkész, bibliamagyarázatot tartott és bezáró imát mondott Vargha Károly tatabányai lelkész. Az énekkar úgy délelőtt, mint délután egvegy énekszámmal szerepelt. — A szerecsenyi ref. leányegyház január 28-án szépen sikerült gyülekezeti szeretetvendégséget rendezett a következő műsorral: A XXV. zs. elétieklései után dr. Tóth Endre főisk. igazgató imádkozott és tartott bibliamagyarázatot a szeretetvendégségről. Szavalt Makker Jolán. Nagy Gyula IV. é. pn. hegedüjátéka és Böröczky Béla III. é. pn. szavalata után Gáti Samu tanító mondott beszédet a nevelésről. Ezt követte Zámbó I. I. é. pn. énekszáma, Nagy Gy. újabb játéka és Makker Sándor szavalata. Ezután dr. Tóth Endre mondott beszédet, melyben a szerecsenyi gyülekezet elé állította példaképül (annak őseit, kik a töröktől és az ellenreformációtól sokat szenvedtek, de a hitet, a reménységet mégsem hagyták el. Takácsf Lajos szavalata után hegedű- és énekszámok váltakoztak a tea alatt is. Tea közben Makker Sándor indítványozta, hogy üdvözölje a gyülekezet szeretett főgondnokát, dr. Debreczeni Sándort, aki ezt a kedves és bensőséges szeretetvendégséget is lehetővé tette, maga lazomban nem jelenhetett meg. (Az ének- és zeneszámokat Gáti S. II. é. pn. kísérte harmóniumon.) A szeretetveindégség a XXIII. zs. éneklésével ért véget. Itt említjük meg, hogy dr. Debreczeni Sándor főgondmok a szeretetvendégség céljaira egy malacot ajándékozott. A szeretetvendégségből megmaradt ételneműeket a gyülekezeti szegényeknek osztották ki. — A Külmissziói Füzetek 26. száma most jelent meg. Czakó Jenő írta és címe Morrissan, az úttörő. Az érdekes füzetből alapos bepillantást nyerhetünk a Kínában működött nagy misszionárius életébe, akinek épp ez eszteindőbem, aug. 1-én lesz halála századik évfordulója. A Külmissziói Főietek Virág Sándor szerkesztésiében jelennek meg. Előfizetési ár: egész évre (12 füzet) 2 P. Megrendelhető: Magyar Református Külmissziói Szövetség Budapest, VIII., Gyulai Pál utca 9, 11/21. Melegen ajánljuk a terjesztésre.'