Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-11-25 / 47. szám
Negyvenötödik évfolyam. 47. szám. Pápa, 1934 november 25. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE-----------------------------------—MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. -----------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPAj FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ' TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A kicsiny gyülekezetek egyházkerületéről. Ezzel a lélekszámmal és annak ezzel a megoszlásával, ilyen anyagi erővel és annak ilyen túlterhelésével, ilyen társadalmi bajok és nehézségek között az a kicsiny gyülekezetek egyházkerülete mindeddig nem roskadt össze, fenntartotta, sőt nem egy helyütt fejlesztette intézményeit. A mi egyházkerületünkben még nincs bezárt, vagy elidegenített református templom, s lakatlanná vált, üres paróchia. Még a legkisebb egyházközségek is görcsösen ragaszkodnak lelkipásztori állásaik fenntartásához. Egyik egyházmegyében egy eltávozás folytán lelkipásztorát vesztett kicsiny gyülekezetét az egyházi hatóság mindenáron társítani akart a vele szomszédos, majdnem összeépült egyházközséggel. Maga az esperes, a gyülekezet régebbi lelkésze szállt ki, s tartott e tárgyban értekezletet a nagy számban összegyűlt egyháztagokkal. Minden lehető érvet felhozott a társulás mellett, s a további külön állás ellen. A gyűlés tagjait, úgylátszott, hogy meggyőzte az esperes érvelése, csak másnapig kértek még gondolkodási időt. S a másnap majd az egész gyülekezet jelenlétében megtartott döntő gyűlés egyhangulag kimondotta, hogy: »Nem megyünk férjhez az x... i eklézsiához«. És ez a kicsiny gyülekezet lelkészt választott, néhány év alatt tetemes költséggel .templomot javíttatott, abba orgonát szerzett, villanyt vezettetett, nagy adóssággal új iskolát épített, adósságát évről évre törlesztgeti, minden főhatósági nagyobb segély nélkül. Ez az egyházközség bátran nevezhető a dunántúli kicsiny gyülekezetek tipikus megszemélyesítőjének. Nem pusztít Dunántúl az elemi iskolától való megszabadulás kívánságának forgószele sem. Sehol az országban nem váltott ki akkora ellenállást a törpe iskolák megszüntetése szerencsésnek épen nem mondható kérdésének felvetése, mint itt. Mondhatni, "késhegyig menő harcot folytattak és folytatnak ma is egyes kicsiny egyházközségek a közoktatásügyi hatóságokkal a maguk évszázados, de lélekszámban megfogyott törpe iskoláik fenntartásáért, azok nyilvánossági jogának megőrzéséért. Egyházkerületi jegyzőkönyveink ide vonatkozó pontjai és határozatai bizonyságot tesznek ennek a küzdelemnek és az azt irányító és megvívó lelkületnek szép voltáról és dicsőségéről. Nem akarok rekriminálni, még kevésbbé vádolni e helyen, de igazán, szinte lehetetlen megérteni a közoktatásügyi kormányzat ezen a téren eddig nem egyszer tanúsított magatartását. így alig lehet kultúrfölényt csinálni, vagy a meglevőt fenntartani. Minden kultúránaak igazi fundamentumát az elemi népoktatás képezi. Sem elhinni, sem elképzelni nem tudom, hogy a tanítás és nevelés 80—100 lélekszámú tömegiskolákban lehetne csak eredményes. Minden 15—20 magyar gyermek mellé egy kiváló tanerőt szeretnék állítani. Ezt akarják a mi kicsiny gyülekezeteink is. Nem kérnek fizetéskiegészítő, vagy dologi államsegélyt, egy fillérrel sem akarják megterhelni az államkincstárt, okleveles tanerőket alkalmaznának, igaz, hogy csak ideiglenesen, mert a fokozatos javadalomemelkedést sem biztosítani, sem elbírni nem tudják, de tisztességes és elégséges kenyeret adnának egy-egy tanerőnek a közül a sok száz közül, akiknek az sincs. Be kell immár látni, hogy ez a törekvés becsületes és méltánylandó nemzetnevelési szempontból is, a tanerők szempontjából is. Ez az egyházkerület azonban nemcsak a kicsiny anyaegyházközségek, hanem a leány-, fiókegyházközségek és szórványok egyházkerülete is. S miért tagadnánk, hogy a mi magyar református egyházunk testének ezek a legsebezhetőbb pontjai. Ahol nincs meg, mert nem is lehetne meg a lelkipásztorral való, úgyszólván naponkénti érintkezés, a lelkipásztori lelkigondozás erőteljesebb gyakorlása. Ha valahol, a Dunántúl egyes vidékein van szükség igazán szórványgondozó missziói lelkészi állomások felállítására, fenntartására, s ezen állomáshelyek rátermett, lelkes, mozgékony lelkipásztorokkal való betöltésére. Hogy ne hallattassék többé a lelkünket eleven parázsként égető kijelentés szegény magárahagyott hittestvérünk ajkáról: Nem ismerem a hitemet, de nem is ismerhetem, mert soha arról és annak igazságairól nem hallottam, református lelkésszel nem beszéltem, református templomban nem voltam. Mert most ilyeneket is hallani, — kitérés alkalmával. Jobb a helyzet a leány- és fiókegyházközségekben, de azért itt is meg kell ragadnunk minden lehetőséget a hittestvéreknek minél erősebb kötelékekkel egyházunkhoz való szorosabb csatolására. Önként kínálkozó alkalom erre nézve az egyházi I. te. 17. §-ának meggondolt alkalí mazása, okos egyességek megkötése,- részben a gya! korlat, részben a kerületi szabályrendelet alapján, ! bölcs figyelembe vételével különösebben a lelkipász! tor választási jog az új egyházi törvények által de- J mokraíikus irányban lett szélesebb kiterjesztésének. ! A magyar református egyháztag egyik legértékesebb és legféltettebb joga a lelkipásztor választás. Nagyon természetesen ezen jog gyakorolhatásának alapfeltétele a teherviselésben a leány- és fiókegyházközségek * tagjainak az anyaegyházközség terheinek hordozásához, vagy a lelkipásztori javadalomhoz hozzájárulás által való közvetlen személyi, vagy az egyházközség útján közvetett részvétel. Ilyen teherviselés nélkül a lelkipásztorválasztás joga nem gyakorolható, mert a választók névjegyzékébe az egyházi I. te. 29. § j 3. pontjának rendelkezése szerint enélkiil felvenni i senkit nem lehet. Már az 1904—7. évi egyházi tör! vények II. te. 7. §-a is, de az új egyházi törvényeid j II. te. 30. §-a is, a változott viszonyok helyes fel- i ismerésével, hatályon kívül helyezte, mert nem vette DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP
