Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-02-04 / 5. szám
Negyvenötödik évfolyam. 5. szám. Pápa, 1934 február 4. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZJÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ A debreceni példa. Nem arról a Debrecenben a múlt héten kihirdetett és még nem jogerős bírói Ítéletről akarok szólni, bár az is nagyon érdekel bennünket, hanem arról a másik, szintén Debrecenben történt fontos eseményről, amely minden komoly református ember szívét őszinte örömmel tölti el. A napilapok közölték a szürke újdonságot a Hírrovatban, hogy a nagy debreceni református egyház január 24-én, szavazás mellőzésével, egyhangú lelkesedéssíel meghívta lelkészének Makláry Károly kun hegyes i lelkipásztort, a tiszántúli egyházkerület lelkészi főjegyzőjét. A debreceni református egyház ezzel az egyhangú meghívás útján való választással bebizonyította a magyar református közvélemény előtt, hogy azok a bírói megsemmisítésre jutott »hírhedt« lelkészválasztások távol állottak a gyülekezet tagjai zömének a leikétől és most, amikor új választásra került a sor, a régieket elfeledvén, oly nemes és méltóságos magatartást tanúsított, amely egyedül méltó a komoly gyülekezeti taghoz és ékes bizonyság arra, hogy népünk helyesen tud élni a jogaival. Kívánatos, hogy ez a debreceni példa buzdító hatással legyen az ország minden református gyülekezetére, mert a fejlődő egyházi élet munkálásának egyik legbiztosabb eszköze a gyülekezet egyező akarata. Az egyházi közéletben is ragályszerüleg hat egyik gyülekezet eljárása, élete a másikra, különösen nagy a felelősségük a népes, tekintélyes gyülekezeteknek, mert ezekre tekintenek vezetésért, irányításért a kisebb, falusi gyülekezetek. Debrecen most nagyszerű példát adott a gyülekezeti egységre. Ha máskor talán nem oly fontos, de most égetően szükséges az egység; ez az egység hassa át gyülekezeteink minden egyes tagját, hogy az erőket ne szétforgácsolják, hanem inkább tömörítsék azzal, hogy egy emberként állnak a lelkész körül és támogatják azt minden munkájában. Hisszük, hogy az a gyülekezet, amely az éles harcokra vezethető lelkészválasztásinál ily fegyelmezett egységet tanúsított, a mindennapi munka részében Is méltóan részt fog venni és Debrecen világítani fog az egész ország reformátussága előtt isten dicsőségére. P. J. FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A lelkipásztor magatartása a falusi gyülekezetek lelki gondozása szempontjából. Irta és a Belsősomogyi Lelkészek Önképző Társaságának szigetvári ülésén felolvasta: Szabó Bálint hedrehelyi lelkész. Nyilvánvaló* hogy ez a személytelenség mennyire megnehezíti a lelkigondozás munkáját. Ott jó a helyzet, ahol a gyülekezet egy házias. Itt megvannak a mi embereink. De ha az egyháziatlanság elhatalmasodott s ma sajnos, a legtöbb helyen így van, a hitélet is pusztulásnak indult, ott rendkívül nehéz feladat előtt áll a lelkipásztor, amikor a sivatagban utat kell törnie s belső világukat gondosan elrejtő egyénekből bátor, bizonyságot tevő és a többsíég közönyével szembeszállni kész hadsereget nevelnie. Még ahol az egyháziasság tekintetében nincs is ok panaszra, bajos felismerni, hogy igazi meggyőződéses, a szokás talajából felnőtt, de erőssé kifejlődött hithűségről van-e szq, vagy pedig csak szokásról? Mert bármennyire személytelennek mutatkozik is kifelé a falu, helytelen volna minden önállóságot elvitatni tőle. Aki a falusi emberekkel szorosabb viszonyba jut, elcsodálkozik rajta, hogy az önálló gondolkodásnak, észjárásnak és ötletességnek mekkora gazdagsága található náluk, csakhogy ezt az önálló gondolkodást sokáig óvatosan elrejtik előlünk. Ez az óvatosság kínai falat emel a parókhia és híveink háza közé. Belső egyéniségüket előttünk kitárni, rájuk nézve szinte elviselhetetlen. Ennek a jelenségnek türelemmel kell szemébe néznünk. Gyakran töprenghetünk rajta: milyen gondolatok rejtőznek ezek mögött a kemény koponyák mögött, melyekből annyira kiváncsi tekintetek merednek a szószék felé? Hogy erre a kérdésre megfelelhessünk, sokat kell kutatnunk s nem egyszer kemény csalódásokon keresztül esnünk. A falusi ember nem szeret magáról beszélni s nagyszerűen érti a módját, miként lehet egy rövid mondattal annyit mondani, mint néha egy könyvben olvashatunk. Csak tudnunk kell ezeket a rövid, közmondásszerű mondásokat értelmezni. Öntudatlan félelem tartja vissza a lelkésztől, a tanult embertől, hogy magát valamiképen le ne álcázza előtte, bár döntő pillanatokban vele született ötletessége nem retten vissza a tanult ember minden okosságától sem. Nagy hiba volna az egyesek önálló gondolkodását zaklató kérdésekkel tudakolnunk. Ez még zárkózottabbakká tenné őket. Komoly, igazán vallásos egyenek, talán inkább nők, megfelelő pillanatban kitárják magukat előttünk, ha türelmesek s megértők vagyunk a keresés, a kételkedés, még a tévelygés iránt is. Másfelől hálásain kell elismernünk, mily nagy értéket képvisel a falusi kegyesíségnek ez a »személytelen« vonása. Az egyház a falun valóban a vallásos élet erőforrása. Ezt a levegőt szívta magába, ez a lélek tar-
