Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-10-07 / 40. szám
170. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. a szükségletei egyházának s gondoskodik azoknak okszerű fedezetéről s ha egyensúlyban tartja a költségvetést, akkor a kiadások nem fogják soha túlhaladni a jövedelmet. Ezenkívül a lelkipásztornak állandóan ügyelnie kell arra, hogy az egyház vagyonából semmi el ne vesszen, minden a maga rendeltetésére legyen fordítva, minden a maga helyén álljon, minden ékesen és rendben legyen. A legnagyobb szellemi tehetséggel megáldott lelkésznek se válik szégyenére, hogy egyháza anyagi ügyeit figyelemmel kíséri, mert egy gyülekezet jólétének elmaradhatatlan kelléke, hogy a lelkipásztora mindennek titánná lásson. A takarékos gazdálkodás éppen úgy ráfér a jómódú, mint a szegény egyházra. Takarékosság nélkül az egyház nem vehet részt a könyörületesség, a jótékonyság magasztos áldozataiban, pedig ezek nélkül: nem méltó a Krisztus isteni nevére. Az egyház anyagi életének helyes, Istennek Istennek tetsző vezetése a lelkiismeretesen keresztül vitt pásztor ál is karában gyökerezik. A lelkipásztor ismerje meg népét, annak szokásait, gondolkodását, bajait, erényeit, hibáit és teherbíró képességét. Ha a nép tapasztalja, hogy pásztora érdeklődik sorsa iránt: ő is érdeklődni fog a lelkész működése s így az egyház anyagi ügyei iránt is. A kölcsönös ismeretség növekedésével növekszik a kölcsönös bizalom és szeretet is. A megismert és megszeretett lelkipásztor szavára hallgat és követi a nyáj ... A pasztorális kúra az alapja a lelkipásztori működés sikerének, az egyház anyagi ügyeinek vezetésében is. A gyülekezet bizalma a lelkipásztorban: nélkülözhetetlen a vagyonkezelésnél. Az okszerű vagyonkezelésben rejlik a vagyongyarapodás titka is. A vagyonkezelésnél alapvető teendő, az egyházközség összes vagyonának, a valóságnak megfelelő megállapítása. Erre szolgál: a leltár. A leltár összeállításánál többféle hibával találkozunk. Vannak leltárak, amelyek túlbecsülik az egyház vagyonát. Hogy mi okból, nem lehet tudni, de hogy nem ész- és célszerű, az bizonyos. Mások pedig hiányosak és olyanok is akadnak, amelyeknek áttekintése arra enged következtetni, hogy fejből készültek. Ha nem ismerjük egyházunk vagyonát, annak a tényeknek megfelelő értékét, akkor nem is tudjuk helyesen kezelni azt. A jó leltárban benne vannak az ingatlanok, egyház, iskola, lelkész, tanító használatában; az ingóságok; a készletek: pénzben és gabonában; követelések, ugyancsak pénzben és gabonában. Legtöbb leltárból hiányzik a pénzkészlet, a pénztári maradvány, pedig ez is leltári tárgy, mint a gabonakészlet. A cselekvő vagyon után beállítjuk a szenvedő állapotot is s így megállapítjuk a tiszta vagyon értékét. Leltárunk legyen megbízható, mert azon épül fel az egyházi számadás egész rendszere. A költségvetés a leltárra támaszkodik; mert a megbízható leltár, nagyrészben biztosítja a költségvetés realitását. Az egyház évenkinti vagyoni helyzetét híven feltüntető leltár, mintegy szemünk elé tárja az épületeinkre szükséges kiadásokat és a felszereléseknél a nélkülözhetetlen pótlásokat s kézbenlevő fedezetül szolgálnak a pénz- és gabonakészletek és a megbízható követelések. Az egyház jól felfogott anyagi érdeke, hogy számvitelben tartsuk pénzforrását és kiadásait; hogy a szükségletek lépcsője az egyház jövedelménél egykét fokkal alantabb, mint fentebb álljon s így utat nyissunk: a vagyon növekedésének is. De ezt csak1 úgy érhetjük el, ha pontos költségvetést készítünk. Ez különösen ajánlatos. Hiszen vallás-erkölcsi szempontból is helyes irányban haladunk, ha egyházunk anyagi ügyeinek pontos számítással vezetett állása mindig szemünk előtt van: pontos költségvetésünkben, ennek alapján felfektetett számadási főkönyvünkben. Mikor az egyházmegyénk számvevőszékének egyik tagja voltam, akadtak kezembe költségvetések, és ezeknek tételeivel még csak véletlenül sem egyeztek az évvégi zárszámadások azonos adatai. A költségvetésben mutatkozó maradvánnyal szemben deficit volt a zárszámadásban. Ezek olyan mottó költségvetések voltak. Nem jelentették az egyház megfontolva előirányzott szükségleteit és biztos jövödelmi forrásait. Ez -a fejnélküli gazdálkodás. A pontos költségvetés megköti a gazdálkodást és takarékosságra kényszerít; éppen azért a költségvetés összeállítása kiváló gondot igényel. A pontos költségvetés összeállításánál főszempont legyen, hogy abban minden várható szükségletet felvegyünk. Ellenben ne vegyünk fel minden várható fedezetet. Mert a fedezet nem mind folyik be; elmarad: adóból, tőkéből, kamatokból és egyéb jövedelmekből is. De a szükséglet nem maradhat el; tisztviselőket, adót stb. meg kell fizetni. Vannak demonstráló költségvetések, amelyek az egyensúly kedvéért több fedezetet vesznek fel, mint amellyel az egyház rendelkezni fog és kevesebb szükségletet, mint amenynyi az egyházat tényleg terhelni fogja. Ilyenektől óvakodjunk, mert pontos költségvetés s annak gazdálkodásunkban való lelkiismeretes keresztülvitele nélkül: az egyház anyagi élete előbb-utóbb összeroppan. Áz okos gazdálkodás nemcsak a gyülekezet békéjének, de a jótékonyságnak, a valláserkölcsi életnek is alapja. A fedezet és szükséglet között mutatkozó hiány; egyházi adóval egyenlítjük ki. Mivel alig van olyan egyházközség, amely egyházi adó igénybevétele nélkül fennállhatna, szükséges, hogy úgy az egyházi adó kivetésére, mint befizetésének biztosítására, egy-két elvi jelentőségű megjegyzést tegyek. Úgy kell kivetni az egyházi adót, hogy annak befizetését biztosítsak. A jó adókivetésben rejlik: befizetésének titka is. A rendszeresen keresztülvitt pasztorális kúra nélkül; nem lehet jó, a befizetést is biztosító, adókivetést csinálni. A lelkipásztornak alaposan ismerni kell az egyháza tagjainak adófizetési tehetségét. Aki ennek pontos ismerete nélkül, more patrio, veti ki az egyházi adót, az csak papiros adóösszegeket fog bevezetni az adófőkönyvbe, melyeket nem éppen apostoli módon, hanem a finánchivatal közbenjöttével lehet felváltani, nagy átkozódások mellett, folyó pengőkre. Amelyik egyházban házról-házra járnak a végrehajtók az egyházi adóért, ott belmissziós estélyeken a hivek nem a lelkipásztor igehirdetésében, hanem az iskolás gyermekek szavalataiban gyönyörködnek. A lelkipásztornak mindenekelőtt figyelembe kell vennie, hogy az egyházközségi háztartás fedezésére szolgáló teherviselést nem szabad gyűlöletessé tenni; már pedig mindenféle adó gyűlöletessé válik, ha nincs meg reá a képesség. így tehát a képesség megteremtése az első egyházkormányzati bölcsesség; mert »minden adó között legfőbb a legkisebb«, állapította meg egy francia nemzetgazdász. Ennek nem az az értelme, hogy pl. 10.000 pefigős jövedelem után jobb volna 5 pengő adó, mint 500 pengő, hanem az, hogy a nagyobb adó is kicsinnyé válik, ha megvan reá a képesség: ellenben a két pengős adó is elviselhetetlen nagygyá válik, -ha nincsen meg reá a képesség. Az adóval való megterheitetés tehát csak az egyháztagok fizetési képességének határáig terjedhet ki s az így
