Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-09-30 / 39. szám
Negyvenötödik évfolyam. 39. szám. Pápa, 1934 szeptember 30. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE —•------------------MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .......................................... FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐMŰNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok megnyitó beszéde 1934. szeptember 25-én. Főtiszteletü és Nagyméltóságú Egyházkerületi Közgyűlés! Isten kegyes segítségével megalkotott és a folyó év első napján hatályba lépett új egyházi törvényeink (1. t.-c. 1. §. második bekezdés) hangsúlyozottan kiemelik, hogy a magyarországi Református Egyház a más országokban élő magyar református egyházakkal — az országhatároknak és a jogi szabályoknak különbözősége mellett is — „egy lelki közösség.“ A lelki közösségnek ezzel a meleg érzésével küldöm erről a helyről is a magyar együttérzésnek szívélyes üdvözletét az elszakított területeken élő magyar református testvéreinkhez, de egyúttal az ugyanott lakó egész magyarsághoz. Fájdalommal halljuk lelki szenvedéseiket, anyagi bajaikat, a jövőt illető aggodalmaikat és üzenjük nekik : hűséges, magyar véreik gyanánt keresztyén együttérzéssel éltünk fogytáig mellettük állunk. . Tudjuk: az egyik utódállamban durva vagy fenyegető erőszak, a kisebbségeket a békeszerződések szerint megillető jogoknak elkobzása, egyházuk vagyonának kisajátítása és több más visszaélés gyötrik magyar véreink lelkét. Egyes eseteket nem említhetek, — ki is győzné azokat felsorolni, — de hangsúlyozom, számon tartjuk a híreket, amelyek sanyargatásukról és megfélemlítésükről hozzánk eljutottak. Amint Goethe halhatatlan költeményének végén az agg Fausthoz zárt ajtón keresztül is belopakodik a sötét gond, úgy gyötör bennünket sokszor az a kérdés: mi lesz ezekben az országokban magyar testvéreink sorsa ? minő újabb megpróbáltatást hoz rájuk a jövő ? Nem volt elég a világtörténelemnek egyik legnagyobb igazságtalansága: a trianoni békediktátum. A közelmúltban a békességes keresztyén embert is nagymértékben fellázító módon újabb sérelmet kellett átélnünk a jogos magyar törekvések érvényesítése, sőt puszta hangoztatása miatt. Ezek a szomorú tények kettős kötelességet rónak ránk. Az egyik, hogy a t. kormánynak az igazságtalan és tarthatatlan trianoni békediktátum megváltoztatására irányuló — régóta hálával és helyesléssel kísért — törekvéseit a magunk munkakörében is minden módon elősegítsük. A másik, hogy a református egyháznak világszerte meglevő nemzetközi összeköttetései révén is munkálkodjunk arra, hogy az elszakított területeken élő, — ma annyi zaklatásnak és elnyomásnak kitett magyarság valóban szabadon gyakorolhassa a neki nemzetközi szerződésekben biztosított kisebbségi jogokat. Mind a két kötelességünket teljesíteni fogjuk. Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! A múlt és a jövő határmesgyéjén hálával kell megemlékeznem két nagy magyar férfiúról, akikkel a Gondviselés nemzetünket megajándékozta. Közülök a nagyobb, egyúttal az egész magyarságnak — határokon innen és határokon túl — a jövő évben újból több Ízben méltán kegyelettel ünnepelt történelmi alakja: II. Rákóczi Ferenc. Mi nemcsak a fejedelmet, a szabadsághőst, a hadseregszervezőt, a magyar nemzeti függetlenség és alkotmány bajnokát csodáljuk benne, hanem a hazaszeretetnek és az önfeláldozásnak felül nem múlható mintaképét, azt a férfiút, aki évtizedeken át, semmi magánügyet nem tartott szeme előtt, hanem mindenét Magyarország szolgálatára és nemzetének javára ajánlotta fel. És mindenekfelett őszintén csodáljuk benne. a hivő embert, aki a hatalom birtokában éppen úgy, mint a száműzetésnek keserű éveiben alázatos hittel és teljes megnyugvással áll meg a Mindenható előtt és fejedelmi „Vallomásai“-ban oly megható őszinteséggel s közvetlenséggel nyilatkozik meg, mint akármelyik gyarló bűnös, szegény ember. Valószínű, hogy abban a hónapban, amelyben a nemzetnek széles rétegei országos összejövetelekben hódolnak majd az ő halhatatlan emlékének, egyházkerületünknek alkotó tagjai teljes számban nem jöhetnek itt össze. De Rákóczi elhunytának kétszázados évfordulója alkalmából csendes óráinkban, amikor befejeztük a Szentírásnak mindennapi olvasását, gondolatban mi is elzarándokolunk majd az elszakított területen levő sírbolthoz, hogy ihletet és példaadást vegyünk és megerősödjönk abban a régi elhatározásunkban: a nemzetünkért folytatandó munkánkban magánérdeket soha nem ismerünk, veszedelemtől és fenyegetéstől meg nem riadunk, minden küzdelemre, áldozatra és szenvedésre mindig készen állunk! Nemrég múlt három százada Szenczi Molnár Al-
