Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-08-26 / 34. szám
140. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. idegenek voltak soraink közé ékelve, akik az első ütközetnél megadták magukat. A mi küzdelmünk is azért eredménytelen sokszor, mert több lelkész van, aki behódolt a világnak, s nem a Krisztushoz, hanem a világhoz szabja magát. Vannak olyanok a lelkipásztorok között is, akik csak gúnyosan mosolyogni tudnak, vagy kritizálni, ha egy gyülekezetben bajok vannak és nem akarják észrevenni, hogy a szomszédban lángoló sátáni tűz veszedelmezteti a saját házuk épségét is. Nem veszik észre, hogy a hitetlenség lelki ragályként vonul végig évszázados gyülekezetek fölött, hogy feleméssze mindazt, amit az atyák imádságos lélekkel alkották és ezzel a tűzzel szemben csak együtt, egy akarattal, a lélek által segítve tudunk megállani. Némelyek még mindig nem veszik észre, hogy e földieket istenítő nemzedék között csupán a lélek fensőbbségét hangoztató, a testvértelenség éjszakájában, poklában csupán a testvériséget megvalósító lelkészsereg tud eredményes, építő munkát folytatni. Mivel anyaszentegyházunk, dajkáló egyházunk kívánja a belmissziói munkát: parancs ez számunkra. Eszményi értelemben véve tehát testvérré Válik minden lelkipásztor, ha a maga gyülekezetében küzd, küzd erősen az édesanyáért, az anyaszentegyházért. Ellenben mostoha testvér, sőt mondhatnám azt, hűtlen testvér az, aki nem dolgozik és ölhetett kezekkel nézi egyháza pusztulását; megérdemelnék az ilyenek, hogy az egyházi felsőbbség büntető keze utolérje őket. Gyakorlati értelemben véve: lelkésztestvér segít örömmel az ő lelkésztestvérének. Hiszen ezt tanulhatja a földi testvértől is. Szívesen megy oda, ahol lelkésztestvér hívja segítésre, szívesen megy, hogy hitével, szolgálatával segítsen küzködő testvéreinek. — A jó testvér megosztja falatát testvérével. Azt jelenti ez, hogy az a lelkipásztor, akinek nagyobb lelkiadomány, tudomány vagy gyakorlati érzék adatott, ossza meg azt lelkésztestvérjével; mert nem jó testvér az, aki csak magának él. A testvérek között nincsen rangkérdés, a szülők előtt minden gyermek egyenlő, minálunk sem lehet lelkipásztorok között rangkérdés. Nem járt az még a Krisztus iskolájába, javítóvizsgára kellene azt utasítani a szeretetből, aki lelkésztestvére felett öntelt büszkeséggel néz el, holott tudnia kellene, hogy Isten az, aki a növekedést adja. A jó testvér, ha viszontlátja régen látott testvérét, egész szívvel érdeklődik testvérének bajai, gondjai, örömei, álmai, reménységei után és örül, ha jót hallhat, vagy ha vigasztalhat. így kellene lenni miközöttünk is. Szives szeretettel kellene érdeklődnünk egymás sorsa, élete után. Hiszen igaz: a megosztott bánat — fél bánat, a mással közölt öröm — több öröm. A jó testvér mindenkinél jobban szereti testvérét. Nekünk is a legjobb barátaink a lelkipásztorok legyenek, akikkel minden álmunk és célkitűzésűnk közös. A jó testvér sokszor felkeresi testvérét, hogy a szemébe nézzen, hogy lássa színről-színre. Nekünk is gyakorta találkoznunk kell, — ha helyzetünk engedi — hadd vigyünk egymáshoz szives szeretetet, olyan érzéseket, aminőket máshol hiába keresnénk. A jó testvéreket összetartja a szülők halála után is az anyai tanács, az apai intelem, szeressétek egymást. Ilyen végrendelet számunkra Jézus parancsa: »Fiacskáim szeressétek egymást«. Hű ehhez a parancshoz minden lelkész, akinek szívében sok van ebből a szeretetből lelkésztestvérei iránt. Mi tehát a lelkész-testvériség mutatója? — Az egyforma palást, az állig gombolt papi mellény, a kis körértekezleteken való részvétel, kegyes, kenetes mosoly egymással szemben? — Nem. Hanem az az érzés, ami a palástot Illés palástjává magasztosítja, az az indulat, ami a papi mellényt valóban ékes öltönnyé teszi, amely a mosolyt lélekkel telíti, az igazi szeretet és hűség egyházunk és egymás iránt. Nehéz időket él szegény református anyaszentegyházunk. De én hiszem Isten kegyelméből: a mi belmissziói lendületes munkánk után közelebb jön az az idő, midőn az egyház ereiben újra megindul a lelkes hit éltető árama, — ha az egyháztagok azt mondhatják reánk nézve, lelkésztestvérekre nézve, hivatásos belmissziói munkásokra nézve: »nézzétek mennyire szeretik egymást«, egyházunkat és minket is! Áz őrségi ref. egyházmegye közgyűlése. Az őrségi református egyházmegye augusztus 7-én Körmenden tartotta évi rendes közgyűlését. 6- án bizottsági ülések voltak. Összeült a számvevőszék, tanügyi- és belmissziói bizottság s végül a lelkészértekezlet. Ezeken alaposan előkészíttettek a közgyűlési tárgyak és biztosítva volt azok sima és gyors letárgyalása. 7- én reggel templomba mentünk. Itt Fülöp József esperes buzgó imádságban emelte Istenhez a lelkeket. Azután megkezdődött a közgyűlés. Esperesi jelentés teljesen felölelte az egyházi élet egy év alatt lefolyt örvendetes és szomorú eseményeit. Szólott az egyes gyülekezeteket és a közegyházat érintő összes kérdésekről. Elparentálta az egyetemes egyház apostoli lelkülte és a munkában fáradhatatlan nagy fiát: Dókus Ernőt. Köszöntötte egyházkerületünk nagyérdemű elnökségét: Antal Géza dr. püspök urat 10 éves püspöksége, Balogh Jenő dr. főgondnok urat konventi, zsinati elnökké történt megválasztása alkalmából. Üdvözölte Lőke Károly tatai esperes. Tornyos György dr. őrségi ügyész és tanácsbíró urakat. Előbbi a felsőház tagja, utóbbi Vasvármegye tb. tiszti főügyésze lett. Ünnepelte a szombathelyi új anyaegyházat azért, hogy lelkészlakát saját erejéből felépítette és első lelkészét — Bódás János ottani hitoktató személyében — megválasztotta. Választást közgyűlés jogerőre emelte. Megerősítette a tanítóképviselők választását. Elfogadta az E. T. egyes §-airól szóló szabályrendeleteket és határozati javaslatokat. Megválasztotta az egyházmegyei ügyészt, a kerületi képviselőket, az egyházmegyei tanács és lelkészminősítő bizottság tagjait. Letárgyalta a számvevőszék, tanügyi- és missziói bizottság jelentését és javaslatait. Nem fogadta el a mezőföldi egyházmegye normálköltségvetéséhez szabott 1934—35. évi egyházmegyei költségvetést, mert az ennek alapján beállítítt tötelek összege még csak megközelítőleg sem fedezi a két vármegye területén szétszórt, majdnem egészében missziói egyházakból álló egyházmegyéknek dologi, fuvar és napidíj kiadásait. A tényleges állapotnak megfelelő költségvetés összeállítására utasította pénztárnokot. Az anya-, társ- és leányegyházak zárszámadásai jóváhagyattak. Közgyűlés örömmel állapította meg, hogy tanítóink — kivétel nélkül —- lelkiismeretes buzgósággal munkálkodnak. Tanügyünk magas színvonalon áll. A missziói munka nagy lendülettel indult és különösen annak ifjúsági ága örvendetesen fejlődött.
