Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-08-26 / 34. szám
1934 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 141. oldal. A kerka-zalamelléki belmissziói kör tevékenysége ■igen élénk. Javaslatára kimondotta közgyűlés, hogy minden anyaegyház lelkésze köteles havonként egyszer egy-egy filiában vallásos összejövetelt tartani. A szórványok új beosztására bizottságot küldtünk ki. Tiltakoztunk a lelkipásztorok magántisztviselői megadóztatása ellen. Az ORJÓ és a pápai templomépítés ügyét az egyházak és lelkészek meleg pártfogásába ajánlotta közgyűlés. Tudomásul vette az őrségi egyházmegyét érintő kerületi és konventi határozatokat. Zalaegerszeg adózási szabályrendeletét és azon kérelmét, hogy presbitériumában a katonai egyház gondnoka rendes tag lehessen, — nem hagyta jóvá. Káplántartó helyekül ajánlotta Nagyrákost, Kercát, Barabásszeget, Szombathelyt 1—-1, Zalaegerszeget 2 segédlelkésszel. Nagy örömmel vette tudomásul közgyűlés a kőszegi fiókegyház megalakulását és imaházszerzését. Meleg köszönetét mondott Püsky Gyula ref. egyháztagnak, kinek áldozatkészsége tette lehetővé az imaház megszerzését olyformán, hogy 3000 P-t teljesen kamatmentesen és azzal a kijelentéssel bocsátotta a fiókegyház rendelkezésére, hogy akkor fizesse vissza, ha arra fedezete lesz. Az ispánki leányegyház kérelmére közgyűlés felhívja Vasvármegye alispánjának figyelmét arra, hogy a községi elöljáróság az iskolai segélyeket a legtöbb helyen éveken keresztül nem fizeti és ez által az iskolafenntartó egyházak igen nehéz helyzetbe jutnak. Birósági ügy nem volt. Jelzi, hogy az egyházmegyében rend és békesség van. Közgyűlést esperes úr imája zárta be. — ő. (S* £ KÖNYVISMERTETÉS 4 A dunántúli református egyházkerület pápai nönevelö-intézetének (XXXIV.) értesítője az 1933—34. iskolai évről. Szerkesztette dr. Kőrös Endre tan. kép. kir. főigazgató, az intézet igazgatója. Pápa, 1934. Főiskolai nyomda. Egyházkerületünk tanintézetei közül időrendileg a nőnevelő-intézet tette közzé először a múlt évben végzett munkájáról a szokott értesítőt. A nagy gonddal összeállított beszámolóból megtudjuk, hogy az intézet a jelen iskolai évvel fennállásának 33.-ik évét töltötte be. Első igazgatója 1901-től 1909-ig dr. Horváth József volt, 1909-től pedig tehát épen 25 éven át dr. Kőrös Endre. A tanítónőképző-intézetben az igazgatón kívül 11 rendes tanár tanított, a felvett nyilvános tanulók létszáma 139. Magántanulót nem vettek fel. A tanítás eredménye, amint az úgy az osztálynévsorokból, mint az összefoglaló statisztikából megállapítható, általában nagyon jó volt. A növendékek jövendő pályájukhoz méltó komoly iparkodással tettek eleget kötelességeiknek. Az egészségi állapot az egész év folyamán kifogástalan jó volt. Egy vörhenyeset fordult elő, más járványos baj nem volt. A tanítás munkája a szokott, előirt keretek között mozgott. A szakszerűség a tantárgybeosztásban mindenütt kellőleg érvényesült, a testnevelési órák idén is egységesen megbízott szaktanár kezében voltak. Csupán a gazdasági ismeretek tanítását voltak kénytelenek a gazdasági szaktanár hiányában rokonszakot tanító saját tanerőikre bíznia. Közli az értesítő a teljes heti órarendet, a magyar dolgozatok címeit. A szertárakra 350 P-t fordítottak. A tanári könyvtárra 638 P-t költöttek. Az iskolai ünnepeken önkéntes adományokból i 85 P folyt be. Közli az értesítő az intézetben tartott csendesnap egész tárgysorozatát. A tornavizsgát a kollégiumi ifjúsággal együttesen a Ligeti Sportpályán tartotta meg az intézet óriási érdeklődés mellett, nagy sikerrel. A kézimunka és rajzkiállítást tekintélyes számú közönség látogatta. Az ifjúság a Lorántffy Zsuzsánna Önképzőkörben és a Sportkörben végzett eredményes munkát. Az intézet alapítványai ez évben az iskolai ünnepek jövedelmével növekedtek, a Jubiláns ösztöndíjalap már 5714 P-re rúg. Pápa megyei város 1000 P- vel segélyezte az intézetet. A növendékek által élvezett összes jótétemények összege 10.528 P. A képesítőre jelentkezett 32 jelölt közül jeles lett 4, jó 16. Összesen beiratkozott 139 tanuló, ebből ref. 83, ev. 30, rk. 8, izr. 14. Lakóhely szerint Pápa városából való 43, Veszprém megyéből 32, Vas megyéből 11 ; papleány 19, tanár 5, tanító 20, köztisztviselő 26, vasutas 13, önálló gazda 13, kereskedő 9. A hat osztályú gyakorló elemi iskolába járt 35 növendék. A polgári iskolában 9 tanerő működött a másvallásu hitoktatókon kívül. A tanítás eredménye minden osztályban egyaránt jó volt. Felvétetett összesen 140 növendék, ami a múlt évhez képest 16°/0“Os emelkedést jelent. A növendékek 2888 P jótéteményben részesültek. A növendékek megoszlása vallás szerint: 74 ref., 20 ev., 10 rk., 21 izr.; előmenetelt illetőleg jeles 41, jó 57; lakóhely szerint pápai 64, Veszprém megyei 41, Győr megyei 9; a szülők foglalkozása szerint papleány 14, tanár 2, tanító 7, tisztviselő 21, önálló gazda 31, kereskedő 12, iparos 21. Az internátus Kutassy Mária felügyelőnő kipróbált vezetése alatt működött és Összesen 67 növendéknek nyújtott teljes ellátást, gondos felügyeletet és szerető nevelést. A jövő évre az internátusi teljes díj 800 P, kedvezményes helyen 700, illetve 600 P. ®®®@®®®@@©®®®®®@®®®®®®@®®®®®®®®®@gféi®®@!§ I VEGYESEK 1 ® @ 'S©®©®®©®®®©®®®©®©®©®®®®®©®®®®©®®®®©®®®® — Egyházkerületünk szeptember 25-én és következő napjain Pápán, a főiskola dísztermében tartja évi rendes közgyűlését. A közgyűlési meghívót Medgyasszay Vince egyházkerületi ielkészi főjegyző a múlt héten küldötte szét az illetékeseknek. A közgyűlés főbb tárgyai: püspöki jelentés, főiskolai ügyek, szabályrendeletek, zárszámadás, költségvetés, tan-, missziói- és közigazgatási ügyek. A gyűlés első napján, délután 4 órakor egyházkerületi birósági rendes ülés lesz. — Nyugdíjazások. Szeptember 1-én megy nyugdíjba nőnevelő-intézetünk kiváló érdemű igazgatója, dr. Kőrös Endre c. tanítóhőképző-intézeti főigazgató. Először gimnáziumunknak volt jeles tanára, majd a nőnevelő-intézethez választotta meg őt az egyházkerület bizalma tanárnak és igazgatónak, mely tisztségben 25 esztendőt töltött. Nagy lelkesedéssel és buzgótsággal végezte mindennemű teendőit. Az intézetet nehéz időkben kormányozta, a háború alatt a harctéren éveken át küzdött a hazáért és nyert számos kitüntetést vitézi bátorságával. Élénk részt vesz évtizedek óta