Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-06-24 / 25. szám
104. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. niek az Isten békességének, amelyek ugyan tulajdonunk lehetnek már gyermekségünk idejétől kezdve, de belső gazdagságukat, örök értéküket csak akkor ismerjük meg, mikor lehiggadt életbölcsességgel tudjuk helyesen értékelni az életet, a múló javakat és ezekkel szemben a megváltatás megmaradó örömét és békességét, mely életakaratunkat mindenkor megnyugtató lag1 kielégíti és mindenkor fokozza. Isten a Krisztus válts ágában plántálta életünkbe a legfelségesebb ígéreteket. Ez a legmagasabb reménység a földön, mely egyeseknek, az emberiségnek, a teremtett világnak megdicsőülését Ígéri. Belekapcsolódunk isten örökkéveló életrendjébe, amelyben bűn, szenvedés, halál felett teljes győzelmet nyerünk; az Isten gyermekeinek szabadságába a teljes üdv örökségébe jutunk és hordozzuk a Hozzá való hasonlatosság dicsőségét. Az emberiség Isten népévé alakul, egysége az egymásért való élet örömében és békességében, az egy pásztor és egy nyáj eszméjének megvalósulás sában nyilvánul meg. Maga a teremtett világ is megszabadul a bűnbe esett emberrel együtt nyert »rabságból«, új szépségben, új örömben szolgálja a megváltott emberiséggel karöltve az Isten dicsőségét. Lehetne gyönyörűbb jövendőt képzelni, remélni ennél? Áldott legyen a reménységnek istene, aki nekünk a reménykedés képességét adta, reményeinket Szentlelke által örömmel és békességgel táplálja, Ígéreteivel egyre magasabbra emeli, végre Krisztus válts ága által reményeinket átlendíti az örökkévalóságba és ott minden képzeletet meghaladó dicsőséges jövendővel biztat. Aki ilyen reményben bővölködik, annak viruló, gyümölcstermő fához hasonlít az élete, melynek gyökere a hit, törzse az öröm és békesség, égbe magasodó koronája pedig a reménység. 2. Ebben a reménységben bővölködni azonban nem csak boldogító adomány, hanem elkötelező feladat is. Legyetek ja reménység emberei! Akiinek nincs reménysége, azt hamar meglepi a vénség, megőszül a szive. Gyakran látunk embereket, akiknek életstílusán gondatlanság, hanyagság, tetteikben iránytalanság és erélytelenség, bűnös szenvedélyeikkel szemben akarathiány vehető észre. Sokszor az az oka ennek, hogy nincs erőiket fokozó reménységük, melyben magasabb célt látnának és a felé törekednének. Ellenben aki szent reménységben bővelkedik, az életének októberében is május hangulatát kelti, mert mindig tud jót várni, tud biztató holnapot látni, annak öregsége is a remény fényében ragyog. Az ilyen öregek még az utolsó alkonyaiban is ezt mondják: »azokat, melyek hátam mögött vannak elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekik dőlvén, célegyenest igyekszem...« (Fii. 3:14), ezek még a halállal szemben is reménykednek: »eltétetett■ nekem a korona« (2 Tim. 4: 6—8), az ilyenek lelkében nincs vénség, az ilyenek állandó lelki tavaszában, örök ifjúságában meghalt a halál. Legyetek a reménység emberei. Sötét felettetek a horizont, előttetek leszállt a reménytelenség köde. Ne maradjon a sötét sötétnek, biztató szivárványt tűzzetek reá. Bajok reménytelenségeit oldjátok fel és hirdessetek vigaszt, jobb holnapot, a régi rossz elváltozását, sebek gyógyulását, örömet és békességet, hiszen Istenetek, a reménységnek Istene. Járjatok reménység követei gyanánt e bús világban és hitetek beszélő tetteibel hirdessétek az egymásért élés örömeit és az egyetértés isteni békességét. Reménység embereiként öleljétek át ifjú és öreg diákok édes anyát illető tisztelettel az ősi iskolát. Kettős bástyafokára tűzzétek fel ma az Istenben való örömnek és békességnek fehér zászlaját és vigyázzatok, hogy faji, vallási, politikai ellentétek foltot ne ejtsenek e tiszta zászlón, hadd lobogjon az szabadon lezután is a református keresztyén kultúra és az általános emberi művelődés szolgálatában, hogy a nevelés e szent templomából olyan ifjúság kerüljön a közélet mumkamezejére, amely — mint valami nemes veretű ékszer —- kincse legyen az egyházi és nemzeti életnek. Reménység embereiként hordozzátok magyar népünk sorsát is. Szomorúsága és áldozatai felett lássátok felragyogni Krisztus keresztjének igazságát. Népünk lelkét pedig tápláljátok azzal a reménységgel, hogy isten áldásait rejtegeti számra a próbáltatás. És ha úgy mutatnának rátok, mint Józsefre a testvérei: »Imhoí jő az álomlátó« — ti akkor is reménykedjetek, mert Istenetek a reménységnek Istene. Hirdessetek reménységet az emberiség sorsa felől is. Bár ijesztő szakadékokat téptek a népek közié faji, gazdasági, politikai ellentétek, ti hirdessétek/ hogy Isten világterve az emberiség egysége, válaszfalak leomlása, ellenfelek megbékélése. Ne téveszszen meg benneteket hogy csodálatos nemzetközi kapcsolatokat teremtettek már eddig is emberi okos' számítással. Ezek Isten nélkül célhoz nem érnek. Ellenben bármily félelmetes a gyűlölet hatalma, Isten országa mégis jön, Isten akarata mégis megvalósul Krisztus királysága alatt. Reménység emberei gyanánt induljatok tovább az élet hátralevő utaira — hinni, szeretni, remélni, dolgozni a felismert isteni akarat megvalósítására, Mikor pedig a halál árnyékának völgyébe kell leszállanunk, István-tekintettel nézzünk felfelé: »Látok megnyilatkozott egeket...« Élj szent reménységben te is, pápai nemes és szent gyülekezet, ki dajkáló kebleden növelted nagyra az ősi iskolát. Régi templomod dicsősége ugyan el nem halványul, de az új templomodra ma felhúzott aranycsillag a reménység csillaga legyen számodra, hogy rajtad teljesül az Ígéret. »Nagyobb lészen e második házinak dicsősége az elsőnél« (Agg. 2:9). Oda is nemzedékek járnak majd találkozóra. Óh szeretteim, Istennek minden népe! Éljetek és munkálkodjatok egymásért szent reménységben. Csak így gyógyulhat meg a világ beteg szive. y>A reanénységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel \és békességgel \a hivésbén a Szentlélek ereje által...« Arany János biblikussága* Költői szépségénekk biblikussága. Megállapíthatjuk egyes költők művei olvasásánál, hogy képeiket a természet, vagy az emberi lélek alkotásainak abból a részéből veszik, amelyet különösképen ismernek és szeretnek; ez elv alapján nem csoda, ha Arany János költői szépségeinél forrásul, ihletőül ott látjuk a Bibliát, hiszen lelkének gyermekkori első tápláléka és férfikora irányítója a Szentírás volt. Amikor valamit igein szépen és hatásosan akar kifejezni, gyakran használja a Biblia magasztos és ismert képeit. A nagyszalontai »Őrtoröi«y«-ra írja: »Áll a torony, mint valami Bábel!« y>A dalnok bújm ban így okolja meg a soha ki nem apadó dalforrást: »De mint Mózes! * Irta és az egyházmegyei lelkészértekezleten felolvasta Kovács Vince papkeszi lelkész.
