Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1934-06-17 / 24. szám

Negyvenötödik évfolyam. 24. szám. Pápa, 1934 június 17. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ... —- --------------------MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ---------------------------------­FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Spurgeon. Közkedvelt prédikációi révén még nőm is olyan régen, nálunk magyaroknál is, a legismertebb külföldi igehirdetők közé tartozott jennek a névnek viselője. Ma meg, születésének 100-ik évfordulóján, már csak az idősebb lelkipásztorok emlékeznek a Spurgeon­­prédikáció-fordítások virágkorára. Mivel ennek az an­gol »hitszónoknak« a maga idejében oly nagy hatása volt, hogy életírói »a prédikátorok fejedelmének« ne­vezték, s ő maga is joggal mondhatta volna magáról, hogy paroehiája az egész világ, méltó, hogy a feledés fátylát centennáriuma alkalmával félrevonjuk tünemé­nyes alakja elől. 1834 június 19-érn született az Essex-beli Kelver­­don-ban. Nagyatyja quäker volt, szülei congregationa­­listák, tehát a vallásos kérdések iránt való érdeklő­dését úgyszólván családi örökségként hozta magával. 1850-ben, 16 éves korában, hozzátartozói megkérde­zésével és beleegyezésével baptistává lett. Már ekkor fontos vonása volt jellemének az önálló ítéletalkotás és az akadályokat legyőző bátorság. Megjegyzendő ugyanis, hogy már akkor a felnőtt-keresztséget tar­totta helyesnek, mikor még a baptistákkal érintke­zésbe sem jutott. Igein nagy hatást gyakorolt rá Bu­­ínyan Zarándok útja. Megtérése és megkeresztelke­­dése után nemsokára egy laikusokból álló, evangé­liumot hirdető társulat tagja lett, melyben oly siker­rel működött, hogy 18 éves' korában a waterbeachi, 20 éves korában a londoni baptisták hívták meg pré­dikátoruknak. Londoni prédikátorsága alatt oly pró­fétai erővel, lelkes buzgósággal hirdette az Igét, hogy munkája nyomán nemcsak gyülekezetének, de az egész fővárosnak vallásos élete felfrissült. Rögtönzött be­szédei, népies egyszerűsége, bizonyságtevő hite és bátorsága ellenállhatatlan erővel ragadták magukkal az állami egyház hűvös merevségét és ceremóniáit unalmasnak tartó angol tömegeket. Gyülekezetének nagyszabású alkotásai, a belmissziói téren végzett pél­dás munkásság, a hívő keresztyén egyházi életnek nagyszerű megnyilvánulásai hívei körében, mind az ő kiváltságos egyéniségét dicsérik. A baptista unió egyházi életével azonban nem volt megelégedve Spurgeon. Sok szomorúságot oko­zott neki, hogy prédikátortársainak szabadabb felfo­gása és a XIX. század divatos theologiai irányzatai miatt az elsekéíyesedés és hanyatlás jelei mutatkoz­tak a baptisták köreiben. Majdnem egészen elmo­sódott a különbség az u. n. arminiánus és kálvinista baptisták között. Spurgeon a leghatározottabban val­lotta és védelmezte a kálvinista álláspontot. Rendü­letlenül állt a harcokban, melyek a keresztyén hit­vallás olyan sarkalatos cikkei körül folytjak, mint Krisz­tus váltsághalála és a Szentlélek személy volta. Mikor azonban belátta, hogy protestációja a gyűlölet kő­falain törik meg, levonta helyzete konzekvenciáját, s 1887-ben szakított a baptista unióval, melyben előbbi hívei, sőt tanítványai közül is sokan ellene fordultak. Kötelességének érezte, hogy elhagyja azt az egyházi közösséget, melyben az orthodox hitvallók mellett olyanok is egyenjogúságot élveztek, akik a Krisztus váltsághalálát és a személyes Szentlelket tagadták, a bűnesetet mondának, a hit által való megigazulágt pedig erkölcstelennek nevezték. De Isten a gonoszt is jóra tudta fordítani. An­nak az Isten kegyelme szerint való prédikátornak, akinek 25 éves korában annyi hallgatója volt, hogy számukra külön óriási templomot, a Metropolitan Ta­­bernacle-t kellett építeni, annak ez a lépése is csak használt az evangélium ügyének; reformátori buzgó­sággal folytatta igehirdetői munkásságát, amelynek most már nemcsak egy felekezet körébeq, hanem az egész szigetországban és másutt is erős visszhangja támadt az evangéliumi hit vallói között. Mikor Spurgeon 1892 január 31-én befejezte ál­dásos földi életét, akkor már ezrekre menő prédikációi közül nagyon sok német, holland, magyar nyelven járta világhódító útját. Koporsóját méltán kisérte fe­jedelmeknek kijáró tisztességtevéssel utolsó útjára egész London. Az angol nép Spurgeon születésének százados fordulóján is méltó módon ünnepel. Legutóbb, április 25-én MacDonald miniszterelnök elnökölt azon a lon­doni Albert Hallban tartott ünnepélyes megemléke­zésen, melyen több mint 10.000 ember vett részt. Emlékezzünk meg mi is Isten iránt való hálával a XIX. század e nagy igehirdetőjéről, s hitének, áldoza­tos életének fényéből és melegéből mi is fogjunk fel valamit. Lássuk meg, hogy ennek a tüneményesen gaz­dag életnek a titka a rendíthetetlen hit volt. Nem erre van-e szüksége a ma igehirdetőjének is? Fejes Sándor. Arany János biblikussága* Egy kis bogárhátú nagyszalontai földmíves haj­lékban köszöntött a világba 1817 március 2-án Arany János. »Öreg szüleinek A. Györgynek és Megyeri Sá­rának utolsó, tizedik gyermeke volt. De rajta kívül csak egy leány, az első maradt életben«. Ebben a házban szülei a legnagyobb gondossággal nevelték s a nevelésben irányítójuk a vallásosság és a szeretet volt. Amint ő maga írja Gyulai Pálhoz küldött életraj­zában : »Szüleim rendkívül vallásosak lévén, e hajlam rám is korán elragadt; az ének és a Szentírás vonzóbb helyei lettek első tápja gyenge lelkemnek, s a kis bogárhátú viskó szentegyház vala, hol szüleimtől soha * Irta és az egyházmegyei lelkészértekezleten felolvasta Kovács Vince papkeszi lelkész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom