Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1933-02-05 / 6. szám
22. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1933. Nem kevésbbé veszedelmes az a másik felfogás, amely, az eddig elmondottak alapján is, történetileg világosan érthető reakció eredménye, s amely az utóbbi idők theologiai irodalmában, egyházjogi, gyakorlati theologiai elgondolásaiban, nemkülönben evangéliumi ébredési mozgalmak, az egyesületi s individualisztikus keresztyénség képviselőinek nyilatkozataiban gyakran kifejezést nyer. Hogy egy legóvatosabban fogalmazottat vegyünk: »Az a legfontosabb, hogy Isten-országát építsük, tehát hogy az embereket igaz hithez juttassuk. Ehhez szükség van az evangélium prédikálására. S ezt biztos alapra kell helyezni, amennyire emberi erőnkből telik. Ez pedig úgy történik, hogy alkotmányos egyházat építünk ki. Ez tehát csupán segédeszköz Isten-országának építésében«.3 Van aki tovább megy és így fejezi ki az egyház lebecsülését: »Mi magasan gondolkodunk a Krisztusról és mindent tőle várunk, mert mi az egyházról* mint a Krisztus pótlékáról keveset gondolunk és tőle semmit se várunk«.4 Folytathatnánk tovább a példák felhozását el egészen a darbizmusig, amely már nem az egyház jelentőségét becsüli le, hanem elvileg tagadja az egyház létezését.5 A jelenkori protestántizmus egyházfogalmát (lásd: Dr. Tavasszy Sándor: Dogmatikája, 216. old.) szubjektív és liberális felfogások befolyása alatt inkább — természetesen nagyon tiszteletreméltó kivételekkel! — ez a második, az egyház lebecsülésének álláspontja jellemzi. Az egyház hitbeli, elvi kérdéséből közönséges gyakorlati kérdés vált: »hogyan érhető el a nép az evangéliummal legjobban? Hogyan nyerhető meg és tartható meg az evangéliumnak?«6 — Nagyon sokan vannak, akik »egyházmentes« keresztyénséget (Tavaszy kifejezése) propagálnak, mert úgy látják, hogy az egyházon kivüli keresztyénség életrevalóbb, s hitük szerint, hivatottabb munkása Istenországának, mint az intézményes egyház. Történnek minden országban, így nálunk is erélyes tiltakozások e felfogások ellen (a szervezeti, közjogi öncélúság, helyesebben egyoldalúság ellen lásd: Makkai Sándor, Öntudatos kálvinizmus 31—35. old., az individuális liberálizmus ellen Tavaszy: Dogmatika 219—220. 1. tesz hitvallást a ref. egyházfogalom mellett; a »hivatalos egyház« önérzetes apológiáját lásd a »Lelkészegyesület« f. évi 49. számában), mégse fog ártani, ha a következőkben rövid összefoglalását adjuk az Istenországa s az egyház viszonyára vonatkozó református álláspontnak. Kämpen. (Folyt, köv.) Fejes Sándor. 3 D. Joh. Steinbeck: System der praktischen Theologie. Leipzig, 1928 I. köt.. 24. 1. Idézet Schian: Grundriss der praktischen Theologie, 1. köt. 13. 1.-ról. 4 Dr. G. J. A. Jonker. V. ö.: J, v. d. Sluis: De ethische richting. Rotterdam, 1917. 259. 1. 5 J. J. Knap : De Kerk. Kämpen, 1914. 10. 1. 6 Dr. Slotemaker de Bruine. V. ö. v. d. Sluis: i. m. 260.1. Nemzetközi Missziói konferencia. A konferenciát a Nagybritanniai Keresztyén Diákmozgalom rendezte Edinburghban január 3—9-én. Együttes ülései a Skót Református Egyház közgyűlési termében = Church of Scotland Assembly Halijában voltak, amelyet zsúfolásig megtöltött a mintegy 40 nemzet képviseletében jelen levő 2000 főnyi fiatalság, ifjak és leányok egyaránt. Felemelő élmény volt szemlélni azt a tarka változatú képet, amit a világ minden tájáról idesereglők együttese nyújtott; a fehérek között elkeveredve Afrika, India, Kina kiküldötteit és érezni, hogy a világ szerint való ellenségek egymás mellé ülnek hallgatni és meghallani a békesség evangéliumát. »Egy testnek a tagjai vagyunk« hirdette ez a kép és a magasabb dolgok előtt le kell omlaniuk a faji, nemzeti és társadalmi korlátoknak. Az előadók is úgy voltak kiválasztvá, hogy a világ minden részéből eljusson a kérő, vagy tanácsadó szó a konferencia elé. A konferencia tagjai reggelenként könyörgésre gyűltek egybe a Szt. Egyed Székesegyházban = St. Giles’ Cathcdral-ban. Utána a délelőtti első előadások a következők voltak: »Az Ujtestamentom üzenete«! (F. R. Barry, Oxford); »Keresztyén közösség és kommunizmus« (Dr. H. Lilje, Németország); »Hit Istenben és emberbein« (Dr. Oldham); »A keresz,tyén közösség megvalósulása« (Clements, anglikán, Nyugat-Afrika). Utána ugyancsak délelőtt csoportos megbeszélések folytak a következő kérdésekről: índia, Afrika, Kina, Japán, Mohamedán világ, Zsidó és nem zsidó. Délutánokon csoportos tanácskozások, este ismét előadások voltak: »Hogyan ismerjük Istent« (Dr. Mackintosh); »Jézus és Isten realitása« (Dr. Cliao, China); »A Kereszt jelentése« (Gregory); »A Lélek egysége«« (Stewart). Még egy előadás volt vasárnap délután »A főiskolák a keresztyén misszió fényében« címen, utána pedig a konferenciát bezáró hálaadó istentisztelet a St. Giles’ Cathedral-ban. A délelőttönként tartott első előadások összefoglaló cirne ez volt: »A keresztyén hit a világban«. •—■ Az Újtestámentum üzenete a világhoz, mint közösséghez az egymás terhének hordozása, egy olyan közösség kialakításának elkötelezése, amelyben az egyéni életek öncélusága az Isten és embertársak iránt való szeretetben tartozássá válik: embertársamért is felelős vagyok Istennek, tartozom vele Neki! A keresztyén táisadalomnak e téren elkövetett mulasztásai mig egyrészt olyan világ-krizist idéztek fel, amely fundamentumaiban rendítette meg gazdasági, társadalmi és tradicionális vallási életünket egyaránt, másrészt elkerülhetetlenül kihívták önmaguk ellen Isten büntetését a kommunizmusban! A kommunizmus vallás a szó legteljesebb értelmében (Dr. Lilje, Németország)„ mert még azt a sajátosságot is megtalálhatni benne, hogy eschatologiája van. Remél egy izolálatlan, társadalmi szeparációtól és osztályoktól mentes úf szociális közösséget. A kommunizmus feje Nyugaton, a teste Keleten van. Az orosz bourgeoisie hátteréből új gazdasági és társadalmi rend követelésével jött elő. A történelem e pillanatában tehát keresztyénség és kommunizmus mint követelő és adós állanak egymással szemben. Ezt a kommunizmust, amely Isten büntetése a béna és degenerált mai keresztyénség számára, nem lehet ellensúlyozni megálmodott, de meg nem valósított ideákkal. A kommunizmus konkrét kérdésekkel jön: több-e a mi keresztyénségünk egyszerű életfilozófiánál, tud-e egy romlásnak indult világban konzerváló sóvá lenni éppen ma a mi életünkön keresztül? Erre nem lehet strucc-politikával válaszolni! A kommunizmusban vari csomó hazugság, de van benne igazság is. A keresztyénségnek mindkettőt meg kell látnia. Igazsága az, hogy az önmagában izolált^ másokkal mit sem törődő élet nem élet. Követelése, hogy változzék meg a társadalom ne programmjában, vagy teóriáiban, hanem embereiben és asszonyaiban, szóval egyéneiben, tagjaiban — lelkében. A keresztyénségnek nem lett volna szabad elfelejtenie, hogy az igazi hit, az igazi lelkűiét minden ember minden dolga iránt érdeklődik! Ezt meg kell értenie és visszatérnie eredeti lényegéhez: »egymás terhét hordozzá
