Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1933-11-26 / 48. szám

196. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1933. P-t és 15 pár gyermekcipőt adott. Az igazgató-tanító és a tanítónők gyermekelőadást rendeztek 136 P be­vétellel. Volt szeretetvendégség, Monori Kovács Ferenc lelkész előadó-estjén büffé. Szűcs Zoltánné elnöknő szekrényt és több alkalommal pénzt adományozott. A karácsonyi kalácsra külön gyűjtöttek. A vallásos esték perselypénzéből 7534 P folyt be az egylet pénztárába. Karácsonyra 39 családot láttak el élelemmel. A szegény­házi gondozottak naponként tejet, húst és zsírt kaptak. Tóth Jenőné ügyvezető-elnök viselte gondjukat. A pénz­ből gyermekeket ruháztak fel. A ruhákat és fehérneműe­ket varróórákon ingyen varrták meg. Az újszülötteket Monori Kovács Ferencné lelkeszné látogatta. A konfir­máció alkalmával felöltöztették a reászoruló fiúkat és leányoknak, akiknek a részére szeretetvendégség is volt. Külön kiemeli a jelentés Megyeri Lajosné gondnok munkáját, aki az élelmet osztotta ki. Szegénygondozásra összesen 950 P-t fordítottak. !=j! HIVATALOS RÉSZ lj=i A dunántúli református püspöki hivatalától. 3044 1933. szám. Felhívás. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 77.521/1933. Vll. a, főoszt. számú leirata alapján fel­hívom azokat az iskolákat, amelyeknek a Magyar- Holland Kulturgazdasági Részvénytársasággal szemben az 1931—32. tanévi filmoktatásból kifolyólag követe­lésük van, hogy az elmaradt előadások számának és a visszatérítendő filmdíj összegének megjelölésével — az ügy sürgősségére való tekintettel — mielőbb közvetlenül a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterirm Vll. a. főosztályának (Budapest, V., Hold-utca 16. sz.) tegye­nek jelentést. A felterjesztendő összesítő kimutatás rovatai a következők: 1. Sorszám. 2. Az iskola neve és jellege. 3. Az 1931—32. tanévben elmaradt oktató film előadások száma. 4. Az 1931 — 32 tanévben film­díjat fizetett tanulók száma. 5. A Magyar-Holland Kulturgazdasági Részvénytársaság által az 1931—32. tanévben meg nem tartott előadások után felvett és visszatérítendő filmdíjak összege. 6. Jegyzet. Pápa, 1933. évi november hó 23-án. Dr. Antal Géza püspök. A ltaposvár-vidéki lelkészi kör elnökétől. 128/1933. szám. Meghívó A Laposvár-vidéki lelkészi kör november hó 29-én (szerda) d. e. 9—12 óra között Kaposvárott, a ref. egyház gyülekezeti házának tanácstermében érte­kezletet tart, melyre az alkotó lelkésztársakat meg­hívom. (Igazolatlan távolmaradás rendbírság kirová­sát vonja maga után az egyházul, missziói alap ja­vára. L. egyházm. közgy. jkv.-ét 79—1 1/1933. jkvi sz. alatt.) Tárgyak: könyörgés (ének, ima, bibliaolvasás) és elnöki megnyitó után megbeszélések az adventtel be­köszöntő téli munkaidőszak közös teendőiről: 1. A Ref. Orsz. Szeretetszövetség, 2. az OR JÓ Társulat szociális érdekű akcióiról; 3. legációk szervezésének megindítása a Kaposvár-vidéki gyülekezetekben. A ki­jelölt legációkörök lelkészeinek megállapodása; 4. köz­ben egy előadás hozzászólásokkal; tárgya: A szekták elleni védekezés módszeréről. Bevezeti Réthy László tagtárs. Kaposszentbenedek, 1933 november 20. Lelkésztársi szeretettel: Kovács József lelkész, értekezléti elnök. Pályázat a szennai ref. egyház kántortanítói állására. Hivatkozással a Dunántúli Protestáns Lap 1933 szeptember 3-i 36. számban közölt pályázati hirde­tésben közzétett feltételekre, a pályázatot újból meg­hirdetem. Az okmányok beadási ideje 1933 december 22. Kántorpróba december 31. Szenna, 1933 november 21. Szalay Benő ref. lelkész, isk.-széki elnök. Tájékoztatás a hedrehelyi keresztyén ifjúsági egyesületi körzeti konferenciáról. Október 30-án kelt meghívónk értelmében a kö­vetkezőkre óhajtom felhívni a konferenciára jelent­kezők szives figyelmét: A konferencia november 30-án d. e. 10 órakor tartandó istentisztelettel kezdődik. Majd Dobos Ká­roly előadása s a helybeli lelkész üdvözlése után mind­egyik helyről egyik ifjú feláll, egy bibliai igével üd­vözli a konferenciát s elmondja, hogy tőlük hányán, kik jöttek s néhány szóval megemlíti ifjúságunk hely­zetét s jövetelük célját. Kérem az ifjakat előre figyel­meztetni s előkészíteni erre. Minthogy meghívásunk várakozáson felüli vissz­hangra talált, néhány helyről igen szép számmal je­lentkeztek s vendégeink jó része kocsival jön, az el­szállásolás és ellátás nem kicsiny, de a gyülekezet megértésével leküzdhetőnek látszó feladat elé állí­tott bennünket. Ez a. helyzet megérteti, hogy csakis a folyó hó 16-ig a jelentkezési díj egyidejű beküldé­sével történt jelentkezéseket vehetjük figyelembe s néhány megkésett és bizonytalan jelentkezést, sajná­latunkra, meg nem történtnek kell vennünk. Étkezést mindenki a szállásadójánál kap díjmen­tesen. Kérjük vendégeinket, hogy amennyiben eddig nem tették volna, szíveskedjenek előre közölni érke­zésüknek lehetőleg pontos idejét, hogy szállásukra való elkalauzolásukról gondoskodhassunk. November 30-án a kora reggeli vonatnál a 2.5 km.-re eső közeli vasútállomásunkon lesznek kinn embereink az akkor érkezők fogadására. Tekintettel a közelségre és a jó köves útra, kocsit csak kedvezőtlen időben küldünk az állomásra. Egyebekre nézve a meghívóban jelzettek az irány­adók. Kérem lelkésztársaimat, hogy ezt a tájékoztatást szíveskedjenek közölni az érdekeltekkel, mert külön értesítésektől költségkímélés céljából el kell tekin­tenünk. Hedrehely, 1933 november 22. Szabó Bálint lelkipásztor. Pápa, 1933. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk PAi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom