Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1933-10-01 / 40. szám
Negyvennegyedik évfolyam. 40. szám. Pápa, 1933 október 1. DDNANTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE--— MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. —— FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok megnyitó beszéde. Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Néhány hét múlva elérkezik századik évfordulója annak, hogy „a lét és nemlét közti határon egekbe nyúló hármas piramid“ harmadika, a Stádium, amelyet a cenzúra Magyarországon nem engedett kinyomatni, végre kikerült a sajtó alól. Gróf Széchenyi István ezt a müvét egyik alkalmazottjával, Lunkányi-val, mint névtelen kiadóval Lipcsében adatta ki és 1833. októberében értesült arról, hogy a munkának egyes példányait sikerült gőzhajóval Győrbe szállítani. A Legnagyobb Magyarra közgyűlésünk termében is mindenkor hálásan gondolunk és minden alkalommal az őt megillető mély kegyelettel emlékezünk róla. Ez több okból kötelességünk. I. A hívő ember. Mindenekelőtt hódolattal gondolunk reá, mint hívd emberre. Naplójából megállapíthatjuk, hogy minden nagyobb munkáját imádsággal kezdi; naponként, — utazásai közben is, (még útitársa, a református báró Wesselényi Miklós jelenlétében is letérdelve) imádkozik, húsvétkor bűnbánatot tart és a Naplójában feljegyzett különböző imái valóban megragadok. 1831. szeptember 6-án ezeket .írja Naplójába: „Most kezdem meg „Reformáció“ című munkám vázlatát.“ (Ennek adta későbben a Stádium címet.) „Isten adjon nekem erőt, kitartást és sikert, ha ez a munkám jóra vezet; ellenben semmisítse meg minden igyekezetemet, ha rossz keletkeznék belőle.“ Mily mély hite volt ennek az államférfiúnak, aki nem földi dicsőséget, nem népszerűséget, nem pályáján előrehaladást keresett, hanem alázatosan, egészen a Mindenható bölcsességére és akaratára bízta azt, hogy csak akkor legyen fáradozásának eredménye, ha ez Magyarország javára válik. II. Az államférfi. Pedig ennek a fáradozásnak legnemesebb indítóoka volt: Széchenyi hazafisága; magasztos célja pedig: szeretett faját felemelni abból a dermedtségből, amelyben elmaradt a nyugat haladásától, helyrehozni az évtizedeket, amelyeket az akkori törvényhozás mintegy átaludt, „az emberiségnek egy nemzetet megtartani“. (Stádium Bevezetése II. bekezdés) és ezzel egyúttal az egész emberiségnek is szolgálni, mert ha a magyar nemzet erőit, műveltségét, erényeit fokozza, ez végeredményben „az emberiség tökélesbüléséhez, feldicsőítéséhez fog vezetni“. A XIX. század harmincas éveitől fogva sok nagy magyar dolgozott Magyarország előbbrevitelén, de senki sem dolgozott annyit és senkinek sem volt oly mély hatása, mint Széchenyinek, aki nem pillanatnyi felhevülés következtében, hanem „egy előre kiszámlált messzeható terv szüleménye gyanánt“ (Kelet Népe 25. lap) munkálkodott hazája előhaladásán. A Stádium megjelenésekor teljesen befejezett tény volt Széchenyinek csodálatos lelki átalakulása. Nemcsak felismerte gondviselésszerű küldetését és hivatottságát, hanem hosszú lelki gyötrődés után megesküdött magának, mindent el fog követni, amit „nemzetünk egykori nagy kifejlettségének elérésére cselekedni lelki ismerete sugall. Ez az államférfi „elhívottságának,“ küldetésének átérzése és egyúttal akaratának szilárd kinyilatkoztatása, hogy életét nemzetének szenteli. A Stádium már ennek az elhatározásnak a terméke. Minthogy Széchenyinek korábbi két müvével szemben elhangzott az a kifogás: nem mondja meg világosan mit akar, e harmadik munkájában „XII. törvénybe“ foglalt határozott javaslatokkal áll elő. Anélkül, hogy ezeket ma részletezni óhajtanám, csak az alapgondolatot hangsúlyozom. Széchenyi felismerte, hogy a rendi alkormányt át kell alakítani, a nemzetet ki kell emelni sűlyedéséből; minél több kiművelt emberfővel gazdagítani és „a tökéletesbülés útjára elvezetni“. Evégből kívánta Széchenyi „víjuk ki hontársainknak az emberiség jussait“ (Stádium Bevezetése IV. bekezdés), „Hunnia minden lakosának polgári létet kell adni“ (Stádium 38. lap), vagyis a polgári jogokat ki kell terjeszteni minden magyar honosra, különösen meg kell valósítani a törvény előtti egyenlőséget (Stádium XII. törvény, V. cikk). A hatályban volt alkotmányt olyan lábra kell helyezni, hogy minden lakos előnyösnek találja és ennek folytán óhajtsa is annak fennmaradását. (Naplói III. 68. lap, feljegyzése 1826. június 8-áról.) A nem nemesek is szerezhessenek ingatlant, nyerjenek hivatalképességet. Büntető eljárás esetén jogaikat csak azon feltételek mellett lehet korlátozni, mint a nemesekét. A nemesi kiváltságok nem maradhatnak fent, azért elérkezett az ideje annak, hogy honunknak minden lakosát a nemzet sorába iktassák, „ami bizonyos életet fog terjeszteni“. (Stádium 38. lap.) Viszont a nemesek is kötelesek lesznek (kezdetben csak bizonyos irányokban) a közterheket viselni; a törvényhozás törülje el az úriszékeket stb. Hála a Gondviselés kegyelmének, mindezek ma már természetes és magától értetődő igazságok, de száz év előtt korszakos és jelentős reform kívánalmak voltak, amelyek egymagukban is biztosítanák a nagy reformátor nevének fennmaradását. E kívánságok alapján Széchenyi úgy áll előttünk, mint fajának ébresztője, nemzetének nevelője és a magyar nép pártfogója és jótevője. A cenzor azt írta a javaslatokról, hogy „azok az ország szentesített alaptörvényeibe ütköznek és így meg
