Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1933-09-24 / 39. szám
Negyvennegyedik évfolyam. 39. szám. Pápa, 1933 szeptember 24. »DNÄBTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE .........- - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. - FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ Nemes gesztus. Akik a napokban a főiskola udvarán jártak, meglepődve láthatták, hogy az udvar hátsó részén álló régi, avult épületet bontani kezdték. Ma már láthatók a földből kiemelkedő új épület falai és nemsokára tető alatt lesz az egyházkerületi levéltár épülete, melyet egyházkerületünk nagyérdemű és mindig áldozatkész püspöke, dr. Antal Géza úr egyházunk múltja iránt érzett mély szeretetből s a tudományos történetírás jelentőségét száz százalékig értékelő és méltányló történettudós bölcs előrelátásából ajándékoz egyházkerületünknek. Egyházkerületünk levéltárát a kiváló tudós püspök, Tóth Ferenc alapította, azóta sok viszontagságon ment keresztül azon egyetlen okból, hogy nem volt állandó helyiség, amelyben elhelyezhették volna. Egyik épületből a másikba hurcolták és e sorok írója rövid levéltárnoksága alatt kétszer volt kénytelen költöztetni a levéltárat. A levéltárak számára valóságos leégés, ha sürgősen kell hurcolkodniok. Hónapokig tart, míg a régi rend valahogy helyreáll és az iratokat meg lehet találni. Istennek hála, egyházkerületünk levéltára most dr. Antal Géza püspök úrnak bőkezűségéből alkalmas saját helyiséget kap, mely vagy ötven 'esztendőre elegendő lesz a gyarapodás elhelyezésére is. A helyiség egy dolgozó szobából, 'egy raktárteremből és egy folyosóból áll. Püspök urunk eddig is sokszor megmutatta áldozatkészségét. Főiskolai könyvtárunknak évtizedek óta ő a legbőkezűbb adakozója, az egyházkerületi tanintézeteknél tett alapítványai, évről-évre megismétlődő adományai egyik legszebb lapját képezik iskoláink újabb történetének. Mostani nemes gesztusával régi szükségletet elégít ki és kiérdemli mindazok háláját, akik törődnek egyházunk küzdelmes múltjával és megbecsülik annak emlékeit. Az épülő levéltárat látva, mély tisztelettel üdvözöljük és köszöntjük szeretett főpásztorunkat. Hálásak vagyunk, hogy így alkalmat ad nagy történeti értékek megmentésére és egyúttal, hogy bizonyságot tesz ajándékával a világ előtt az anyagi javaknak Isten országa céljaira miként való felhasználására. Ad multos annos! P. J. Női egyháztagoknak az egyházi munkába bevonása. A belsősomogyi egyházmegye missziói értekezletén felolvasta: Szabó Bálint. Niebergallnál olvassuk azt a szellemes és sokatmondó állítást, hogy a keresztyén nőt csak úgy tudjuk helyesen ^gondozni, ha alkalmat nyújtunk neki a má~ FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE : DR. TÓTH LAJOS THEOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK sokról való gondoskodásra. Mert a nő istenáldotta nemes lelke elsősorban nem a jogokat, hanem a kötelességeket várja s általában örül az alkalomnak, amikor anyaszentegyházáért, Isten országa építéséért szolgálatokat végezhet. A női léleknek ezt a szolgálatkészségét sajnos a legutóbbi időkig nem használtuk ki megfelelően s ma is jobbára csak városi gyülekezeteink adnak különösebb munkateret a nőknek az egyleti munkák különböző ágaiban, főként a szegénygondozás terén. Hogy állunk a nőknek az egyházi életbe bevonásával falun? Sehogy. Azaz talán mégis semminek nem mondhatjuk az egyházi élet iránt való azt a melegebb érdeklődést és a hitéletben való tevékenyebb közreműködést, mellyel a nők a férfiakat minden tekintetben megelőzik. Az istentiszteleteknek, vallásos estélyeknek, egyháztársadalmi munkáknak résztvevői s hordozói jobbára az asszonyok. Nem könnyelműség, veszélyes és bűnös könnyelműségbe nekünk a női léleknek ezt a fokozottabb igényét a hitélet iránt ki nem használunk? Lám a római egyház a falun is meglevő rózsafüzér-, oltáregyleteivel\ Mária-kongregációival, a szemfüles szekták a maguk közösségeivel mily élénk és céltudatos tevékenységben foglalkoztatják a nőket, mily erős meggyőződésű, lelkes, elszánt és harcias gárdát tudnak maguknak kinevelni és érdekeik szolgálatára mozgósítani. Hogy lehet és kell nekünk is e téren valamit cselekednünk, csak egy példával kivánom igazolni. A magyar kálvinisták naptárában olvastuk, hogy Délbaranyában, a vallástalnság és templomkerülés nemrég hírhedt fészkében, egy idősebb kopácsi nőt, Borkó Juliánnát megragad a Lélek. Fáradhatatlan, bátor, megalkuvást nem ismerő ébresztő munkát végez a nők közt, és az egész gyülekezet és vidék hitéletében újjászületést jelentő apostoli munkát. Lelkesít, agitál, még énekeket is ír, megragadó hiterőről és mélységről tanúskodó énekeket, bibliaköröket szervez, lelkes női táborával összejöveteleik számára még helyiséget is alakít át. Más egyházak, szekták iparkodnak magukhoz édesgetni, de egy pillanatra sem inog, diadalmas élő hittel szorítja magához Krisztusát, lángoló buzgósággal dolgozik Uráért s egyházáért. Vannak-e Borkó Juliannák kis somogyi falvainkban, nem tudom, de arról feltétlenül meg vagyok győződve, — nem papos, kenetteljes szólás, de lelkem mélyéből fakadó élő hit mondatja velem —, hogy Isten hagyott még térdeket, melyek nem hajlottak meg a Baál előtt, hogy meg kell éreznünk a nagy idők viharainak zúgását, —• Kuyper kifejezését használva — a lelkek eolhárfáit oda kell térnünk a szelek elé, hogy egy új, dicsőségesebb élet harmóniája zendüljön meg itt a sötétség kétségbeesett jajkiáltásai helyett. Mit tegyünk? Hol kezdjük?... Forgács Gyula
