Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1933-09-03 / 36. szám
144. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1933. elhalálozásával sújtott. Gyásza és vesztesége az ő halála az egész magyjar nemzetnek, de különösen a református egyháznak és a magyar irodalomnak. Ismertük őt mindnyájan, mint mélyen érző, nemes szivü, hithű református testvérünket, mert hiszen közülünk Való volt, de ismertük az ő irodalmi értékét is, s így nem szükséges az ő kiváló egyéniségét bemutatni Önök előtt, röviden csak azt óhajtom megállapítani, hogy az utolsó négy évtized legkedveltebb és legnépszerűbb írója volt, epikus, lírikus és publicista egy személy ben. Gyönyörűen szólaltatta meg a magyar nemzet őstörténetét Honfoglalás című nagy munkájában. A református érzés teljes ereje sugárzik ki ily vonatkozású költeményeiből, a Bibliát a »Legszebb könyvinek nevezte, »Az Agg Prédikátor« című költeményében erős kálvinista hit, egyenesség és bátorság nyilatkozott meg, épp ezért voltak mindezek a müvei kedvenc olvasmányai a magyar protestánsoknak. Ismerjük mindnyájan megható szép költeményét, a »Karthágói harangok«-at, melyben a pápai diákéletet és a pápai kollégiumot eleveníti meg szemeink előtt. Igen nagy sikert aratott Gőthe remek alkotásának, a »Faust«-;nak kiválóan sikerült műfordításával is. Rámutattam ezekben, hogy benne egy pótolhatatlan nagy irodalmi értéket veszítettünk el s így az ő halála az egész magyar nemzet vesztesége. De különösen hozzánk állott ő közel, kikhez a szeretet eltéphetetlen szálai fűzték, hiszen somogymegyeinek vallotta magát s Marcaliban, majd Kaposvárott élte le gyermekéveit, s megható volt látni azt a megindult s őszinte szeretet által sugalt érdeklődést, amellyel legutóbb Kaposvárott tartott egyházkerületi közgyűlésünk alkalmával meghatottan kereste fel Kaposvárott mindazokat a helyeket, amelyekhez boldog gyermekemlékei fűződtek. Á veszteség tehát legnagyobb mértékben minket sújt s ezért kérem a Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlést, hajtsuk meg nagy emléke előtt igaz szeretetünk és őszinte elismerésünk lobogóját és jegyzőkönyvünkben- örökítsük meg az ő nagy emlékeit s egyben jegyzőkönyvünk kivonatában küldjük el mélységes részvétünket örökké gyászoló özvegyének. Néhány, egyházunk életében történt örvendetes eseményről is meg kell, hogy emlékezzünk, ugyanis legutóbbi közgyűlésünk óta két egyházkerületünk, a tiszáninneni és a tiszántúli töltötte be bizalmának egyhangú megnyilatkozásával üresen állott főgondnoki székét, az előbbi egyházkerület farkasfalvi Farkas Gézát, az utóbbi pedig báró Vay Lászlót ültette a világi elnöki székbe. Ismerem mind a kettőt s így bátran elmondhatom, hogy a legerősebb kálvinista hit az ő jellemük alapvonása, s mindennel szembeszállni tudó, erős akarat jellemzi mindkettőjüket. Kívánjunk nekik fényes tisztségükben szerencsét és kérjük rájuk Isten áldását. A mi egyházkerületünk közvetlen öröme volt, hogy a Kormányzó úr bizalma az igazságügyi tárca betöltése alkalmával dr. Lázár Andor felé fordult, aki hosszú éveken át volt egyházkerületünk ügyésze, s erről a tisztségéről csak miniszterré történt kineveztetése folytán mondott le, amikor az egyházkerület bizalma őt kerületi tanácsbÍróvá egyhangúlag megválasztotta. Üdvözöljük őt szeretettel úgy az igazságügyminiszteri tárca, mint a tanácsbirói tiszt elnyerése alkalmából és kérjük munkásságára Isten megáldó kegyelmét. Végül dr. Darányi Kálmán Őnagyméltósága, aki egyházkerületünknek sok év óta egyik legagilisabb tagja, ez év folyamán a miniszteri rangnak megfelelő második fizetési osztályba neveztetett ki. Üdvözöljük őt ezen jól megérdemelt magas kitüntetése alkalmából és kérjük őreá is Isten gazdag áldását. (Folyt, köv.) Mit tehet a lelkipásztor a gazdasági leromlással párhuzamosan haladó vallási leromlás meggátlására? A tatai ref. egyházmegye lelkészértekezletén előadta Tóth Sándor császári lelkész. (Folyt, és vége.) Mindenekelőtt szeretnék leszögezni valamit. Nem tartozom azok közé, akik az u. n. belmisszió által ajánlott minden tiszteletre és figyelemreméltó segédeszközök bevezetésétől, máról holnapra beérkező csodákat várnak. Nem áltatom magamat azzal a hiú reménnyel, hogy mihelyt lesz vasárnapi iskolám és bibliaköröm, megtelik a templom, kipusztul az önzés a szivekből és száz százalékig befolyik az egyházi adó. De viszont teljes meggyőződéssel vallom, hogy a gyülekezet hitéletének megmentésére ma nem elégségesek azok az eszközök, amelyekkel 30 esztendővel ezelőtt a gyülekezet vallásos lelkiségét meg lehetett őrizni. Nem lehet ugyanis napirendre térni afelett a szörnyű tény felett, hogy a világháború borzalmas tűzvésze megperzselte, sokaknál csonkig leégette a lélek felfelé lendülő szárnyait. Nem lehet számításon kívül hagyni a forradalmakat, melyek mint a forró láz az emberi testen súlyos nyomokat hagytak a gyülekezet és az egyes hívő lelki alkatán. Lehetetlen észre nem venni azokat a tüzcsóvákat, amelyeket Oroszország vörös ege alól templomainkra dobálnak vértől gőzölgő istentelen kezek. S bár a gyülekezeti élet igazi központjának, lüktető szívverésének a vasárnapi templomi igehirdetést tartom, mégis teljes meggyőződéssel vallom, hogy nem merülhet ki csupán ebben a mi lelkipásztori tevékenységünk. Sőt, mivel a legtöbb helyen éppen a gyéren látogatott vasárnapi istenitisztelet mutatja a gyülekezet lelki sorvadását, bármennyire szokatlan és idegenszerű is előttünk, mégis a mi igehirdető tevékenységünknek a legtávolabbi mezőket is felkereső pásztori tevékenységgel kell kibővülnie éspedig szerény nézetem szerint mindig azzal a központi célzattal, hogy templomi gyülekezetem legyen, ahol hívők serege szomjas lélekkel hallgatja vasárnaponként, alkalmas és alkalmatlan időben az igét. Ki kell hát lépnem paróchiám ajtaján s keresnem kell a találkozás kedves alkalmait a nyájjal, hogy igazán pásztor lehessek. Tekintetemet a gyülekezet jövőjére irányítva, alapvető munkámat a kicsi bárányok, a gyermekek körében kell elkezdenem. Akár vasárnapi, akár bibliaiskolának neevzem is a körükben végzendő lelki munkát, feledhetetlenül szép emlékei lesznek az ott töltött órák az én életemnek. Nem lehet leírni azt a megragadó képet, amikor kicsi kezek sűrű erdeje emelkedik a magasba, hogy előbb egyenként, majd kórusban elmondhassák, lelkesülten, kigyúló orcával, az aranymondásként megtanult bibliai igét. Ez a munka csak addig látszik nehéznek, amig el nem kezdettük, azután örömünk telik benne. Pásztori munkám II. etappe-ja az ifjúság, a holnapi gyülekezet. Ez a munkakör egyike a legnehezebbeknek, mert legtöbb kitartást, legnagyobb türelmet és legnagyobb leleményességet igényel. S itt találko