Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1933-07-16 / 29. szám

118. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1933. — A megszállott területi Komáromban a refor­mátus egyház elhatározta, hogy temetőjében a régi halottasház helyére ravatalozó csarnokot építtet. Á nyilvános tervpályázaton beérkezett terveket és aján­latokat most vizsgálják át. A ravatalozó csarnokot még ez év folyamán fel akarják építeni. — Tíz nap az Adria partján. A KIÉ Szövetség ezen a nyáron is megrendezi tizenöt napos tanulmány­út ját a dalma ttengerparti Keresztyén Ifjúsági Tá­borba augusztusban. K tanulmányúton ifjak, leányok és ifjúsági vezetők vehetnek részt. Útiköltség Buda­pesttől oda és vissza Serajevon keresztül, teljes ellátás összköltsége 130 P. Részletes felvilágosítást ad a KIÉ Szövetség Budapest, VIII., Horánszky-utca 26. I. 9. — A győri Református Leányegyesület 1932— 33. évi működése komoly munkálkodásban telt el. Ebben a munkaévben az egyesület 36 összejövetelt tartott péntek esténként, melyen a Leányegylet tagjai mindig igen szép számmal vettek részt. A szükebb­­körü egyesületi munkát hármas csoportba osztották, szemelőtt tartva a valláserkölcsi, értelmi és kedély­nevelést és nemesítést. E szerint bibliaórákat, komoly órákat, játék- és kézimunka órákat tartottak az össze­jöveteleken váltakozva. A bibliaórákat Győry Elemér lelkész vezette nagy szeretettel és munkálta, egyen­gette a Krisztushoz vezető utat. A komoly órákon a következő vallásos, irodalmi és ismeretterjesztő elő­adások hangzottak el: »Az úrvacsora eredete és je­lentése« (Győry Elemér). »Kálvin János élete és jel­leme« (Nagy Sándor). »A belmisszió fogalma és lé­­lényege« (Győry Elemér). »Uram, én megadom ma­gam« (Vizváry Erzsébet). »A reverzális kérdés« (Győry Elemér). »A református leány« (Csizmadia Károly). »Hogyan imádkozzunk?« (Győry Elemér). »A gyer­mek imája« (Fabriczy Lenke). »A Szentlélek elleni bűn« (Győry Elemér). »Arany János élete és költé­szete« (Vizváry Erzsébet). »Baksay Sándor« (Takáts Jolán). »Március 15« (Csizmadia Károly)- »Az édes anyánk« (Győry Elemér). »Mikor van művészi értéke egy festménynek?« (Thegze Anna). »Női torba« (Szőts László reáliskolai tanár). »Női sport« (Bö­­röndy Jolán). — A kézimunka órán játékokat készí­tettek szegény gyermekek részére és kézimunkákat nemcsak a Leámyegylet céljaira, hanem a Keresztyén Leányegyesületek házának építési költségeire is. Az egyesület három nyilvános ünnepélyt tartott a Kálvin­­kultúrházban. Októberben vallásos estélyt, melyen Győry Elemér lelkész tartott előadást »Krisztussal, vagy Krisztus nélkül« címmel. Februárban szórakoz­tató tea-délutánt rendeztek, melyen Lám Frigyes leánygimnáziumi c. igazgató tartott előadást a hu­moros írókról. Mindegyik estélyen a leányegylet tagjai szavalatokkal és énekszámokkal működtek közre. A harmadik volt a bácsai vallásos ünnepély. Pápai egyhm. lelkészi és tanítói gyámolda elnökétől. A gyámolda választmányi ülésére a tagokat folyó hó 18-án reggel 8 órára a főiskola épületébe meghívom. Küp, 1933 július 12. Bállá Dezső elnök. Görgetegi ref. lelkészi hivataltól. 34/1933. sz. Pályázat a görgetegi református kántortanítói állásra. Javadßlom tételei: Lakás természetben, belsőség­gel. Fél telek szántóföld 6 erdő- és legelőjoggal. Készpénz 58 pengő. A díjlapban különböző termény- és szolgálmányszerü járandóság jelenleg 295 pengő­ben megváltva. Értékeltolódás esetén újabb megálla­pítás. Minden taníttató szülő fizet 2 pengő 32 fillért. Értékegység 80. Kötelessége a mindennapi és ismétlő tankötele­sek oktatása, kántori s orgona beállítás után orgonista s egyházi törvényben előirt egyéb teendő, belmissziói munkában segédkezés, szükség esetén lelkész helyet­tesítése. A megválasztott tagja az egyházmegyei ta­nítóegyesületnek. Kántori próba augusztus 20-án délelőtti isten­­tisztelet végén önköltségen. Más időben megjelenés választásból kizáró ok. Pályázati okmányok (tanítói s kántori oklevél, születési, szolgálati, házassági, kommunmentes s egyéb bizonyítványok lelkészileg hitelesítve) visszaküldési bélyeggel felszerelve Szabó Bálint lelkész, tanügyi elnök Hedrehely (Somogymegye) küldendők augusz­tus 21-ig. Miniszteri rendelet szerint B-listások előnyben. Kezdőtanítók segédtanítók gyanánt alkalmazha­tók. Miniszteri elismerésig a megválasztott ideiglenes alkalmazású. Az állás jogerő után azonnal elfoglalandó. Görgeteg, 1933 július 12. Kovács Károly lelkész, iskolaszéki elnök. Pályázati hirdetés. A csurgói ref. reálgimnáziumnál 1933. évi szep­tember hó I-én betöltendő földrajz-természetrajz-szakos rendes, esetleg helyettes tanári állásra a szabályszerű illetményekkel ezennel pályázat hirdettetik. Pályázhatnak olyan okleveles tanárjelöltek vagy már állásban lévő tanárok, akik földrajz-természetrajz­ból középiskolai tanári képesítést nyertek. Pályázók az alulirt fenntartótestülethez intézett folyamodványukat, amelyben életkoruk, vallásuk, családi állapotuk, magyar állampolgárságuk, hazafias érzésük és megbízhatóságuk, végzett tanulmányaik, tanári képe­sítésük, nyelvismereteik és esetleges eddigi szolgálatuk okmányokkal igazolandók, folyó évi július hó 31-ig a reálgimnázium igazgatóságának címezve küldjék be. A megválasztott tanár rendes tanári illetményekre csak attól az időponttól tarthat igényt, amikor őt az ál­lam rendes tanárnak elismeri. A fenntartótestület nevében Csurgó, 1933 július hó. Matolcsy Sándor dr. m. kir. kormányfőtanácsos, az igazgatótanács elnöke. Pápa, 1933. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk PAl. lM HIVATALOS RÉSZ íj=Í

Next

/
Oldalképek
Tartalom