Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1933-07-16 / 29. szám
Negyven negyedik évfolyam. 29. szám. Pápa, 1933 július 16. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET H IVAT \ LOS KÖZLÖNYE------------------------------------------ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. --------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ ............*111 iTMi-ih ■ i— Hogyan lesz iskolánk református jellegű? Sokkal fontosabb szerepe van a szoktatásnak abban, hogy a gyermekekből buzgón imádkozó keresztyéneket neveljünk. Az embert oly sokszor éri az életben megpróbáltatás s mily jól esik a szenvedőnek, ha buzgó imádságban Istenéhez tud fordulni szabadításért, vagy ha öröm éri s ilyenkor alázatos lélekkel meg tudja köszönni a rááradott isteni kegyelmet. Ezért fontos, hogy a gyermeket megtanítsuk és rászoktassuk az imádkozásra. Az iskolában megtanult imák nem elégségesek ahhoz, hogy a gyermek majd az élet küzdelmei között ki tudja fejezni háláját 'Isten iránt, ha öröm éri, vagy a nyomorúság idején segítséget tudjon kérni Istenétől. Ezeket az imákat el is felejti a gyermek s ha nem szoktatjuk idejében arra, hogy magától is próbáljon imádkozni, nem is fog imádkozni talán soha. Az imádkozásra való szoktatás megkezdődik már a szülői házban, amikor a gyermektől a szülő megköveteli, hogy este, reggel és étkezéskor imádkozzék. Ennek a szoktatásnak kell folytatódni az iskolában azáltal, hogy a tanító megköveteli a gyermektől, hogy a templomban a reggeli könyörgésen, vagy az ünnepi istentiszteleteken az imádságra figyeljen s azt magában, esetleg halkan utánmondja. S hogy ez így legyen, a gyermeket ellenőrzőm, amihez természetes követelmény, hogy a gyermekek úgy üljenek a templomban, hogy azokat láthassam. Ennek az utánmondásnak és figyelésnek lesz a következménye az, hogy a gyermek önkénytelenül megtanulja azokat a kifejezéseket, melyeket a magaszerkesztette imádságban fel tud majd használni s nem fog nehezére esni egy kis őszinte, természetes ima megszerkesztése. Néha-néha próbát is teszek egy-egy alkalmas 'hittani anyag tanulásánál. Ép ilyen fontos szerepe van a szoktatásnak a prédikációk megfigyelése és a bibliaolvasásra való nevelésben is. Nagyon fontos munka vár a tanítóra abban az irányban is, hogy a gyermeket úgy nevelje, hogy abból olyan keresztyén legyen, aki nemcsak‘szokásból, hanem lelki szükségletének kielégítése céljából járjon el a templomba. Ebből a célból már az iskolában rá kell szoktatni a gyermeket arra, hogy a prédikációra figyeljen. Ezt elérjük úgy, hogy a gyermektől számon kérem, hogy mit jegyzett meg magának. Mikor az istentiszteletről kijövünk, megyünk az iskolába és más elintézni valók után időt veszek arra is, hogy a gyermekektől, érdeklődöm az igehirdetés felől. Ekkor elmondják mi mindent jegyeztek meg. Ha valamit nem jól, vagy egyáltalán nem értettek meg, röviden megmagyarázom nekik. Egyidejűleg kikeressük a bibliából az alapigét is. Ebben a munkában részt vesznek az ismétlőiskolás gyermekek is, FŐMŰNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK 1NTÉZENDÖK annál is inkább, mert itt sokkal fontosabb, hogy ő tőlük is megkívánjuk a rendes templombajárást és a rendszeres figyelést és imádkozást a templomban. A bibliaolvasásra hétköznap is van alkalom. Reggelenként a templomi könyörgés után az iskolában mindig megkerestetem az V—VI. osztályos gyermekekkel a felolvasott igét s csendes foglalkozásként feladom az egész bibliai rész elolvasását. Ez által elérem azt. hogy a gyermekek a bibliában meglehetős tájékozottak lesznek s annak olvasását megkedvelik és megszokják. Hogy mennél tovább folyjék ez a munka: az ismétlőiskolásoktól is megkívánom, hogy hétköznap is keressék fel a könyörgés ideje alatt Istenházát. Én azt hiszem, hogy így és ehhez hasonló módon sikerül is elérni a kitűzött célt, t. i. azt, hogy a gyermekekből jó templombajáró, buzgón éneklő és imádkozó, a bibliát olvasni szerető református keresztyének legyenek. Természetesen a cél elérésében fontos szierep jut a példaadásnak is, mert hiába tanítom, nevelem én minden szépre, jóra a gyermeket, ha az azt látja, hogy én nem úgy csinálom, amint tanítom. Akkor az egész munkám kárbavész. Éppen ezért fontos dolog az, hogy a tanító minden gondolata, szólása és cselekedete olyan legyen, hogy abban valláserkölcsileg semmi kifogás ne essék. Hiába tanítom én a gyermeket arra, hogy a templomban figyelmesen imádkozzék, ha én magam is nem mélyedek el a buzgó imádságban. H,a látja a gyermek, hogy én is velük együtt imádkozom, akkor fog meggyőződni arról, hogy az imádkozásra neki is szüksége van. Éppen így vagyunk a prédikációval is. Nekem kell azt legjobban megfigyelnem, mert máskép nem fogom tudni elvégezni az iskolában a dolgomat. Hogyan állnék meg a gyermekek előtt, ha hiányosan emlékeznék vissza? Megtörténne, hogy kérdezősködésükkel zavarba hoznának. Megjegyzem, hogy példaadásomma! nemcsak a kis gyermekre vagyok befolyással, hanem a serdülő korban levőkre, sőt a felnőttekre is. Nem szabad elfelejteni, hogy a példa vonz és hogy a szokásnak nagy hatalma van! Mostmár, hogy mind annak, amire " a gyermeket szóval, tettel és példaadással megtanítottam, mégn agy óbb eredménye legyen, nem szűnöm meg a buzdításban sem. Minden alkalmat felhasználok arra, hogy bebizonyosodjék, hogy mindaz, amire a gyermeket én tanítottam, az a helyes, és jó. Állandóan buzdítom a gyermeket azoknak megtartására. Erre különösen szükség van ott, ahol másfelekezetüek is vannak. A gyermeknek, tapasztalatom szerint meg van az a tulajdonsága, hogy amit az iskolában tanul, azzal szeret dicsekedni. Nekünk, református tanítóknak, nem lehet nagyobb örömünk, ha látjuk azt, hogy tanítványainknak mindaz, amire megtanítottuk, de különösen a hitbeli dolgok, dicsekedésük tárgya. Nem szabad figyelmen
