Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-12-11 / 50. szám
202. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1932. segítségükkel a Krisztus tanítványai akarnánk lenni. Mindazonáltal ennél a kérdésnél ajánlatos lesz egy kicsit időznünk. a) A megnevezett theologusok egyike, névszerint Duhm exegeta lévén, hadd hivatkozzam egy tapasztalatra, amely talán az exegézis elengedhetetlenül szükséges voltát illusztrálja. Mint legátus hallottam egy pünküsdi prédikációt erről a kedvelt pünkösdi textusról : „Ahol az Úrnak Lelke, ott van a szabadság.“ A prédikátor minden átmenet nélkül hozzáfűzött a textushoz egy ismert recept szerint készült irredenta prédikációt. Később meg, régebbi prédikációs irodalmunkban tallózva találtam egy ugyan ezen textushoz írt u. n. 48-as prédikációt, — holott Pál a 2. Kor. 2, 17-ben nem politikai szabadságról beszél, hanem a keresztyén ember lelki szabadságáról. íme így és még ígyebbül élünk vissza lépten-nyomon az Ige szent szolgálatával, amikor kényelemszeretetből, vagy tudatlanságból az exegézist elhanyagoljuk és Isten Igéje helyett emberi bölcselkedés hitető-beszédét szóljuk — és még mi csodálkozunk és méltatlankodunk, hogy templomainkban egész padsorok üresen maradnak b) Benzinger említése alkalmat ad arra, hogy a história, közelebbről az egyházlörténelem gyakorlati szükségességére utaljak. Történetileg kialakult egyház szolgálatunk szintere s egyáltalán nem magától értetődő, hogy egyházunknak ma olyan a berendezkedése, amilyen és egészen bizonyos, hogy nem marad mindvégig olyan, mint ma. Az egyház adottságaiban tájékoztat, példák sorával buzdít és int bennünket az egyháztörténelem. Például, ha súlyos aggodalmakat támaszt bennünk az államsegély és kongrua folytonos fogyása, az egyháztörténelem taníthat meg arra, hogy nem a most járt út az egyedüli: alig nehány évtizeddel ezelőtt még állami támogatást nem ismert egyházunk s jó, ha készen vagyunk arra az eshetőségre, hogy az állam ürülőfélben lévő húsosfazekair mellől a pusztai vándorlás nyomorúságába szólít az Úr! c) Miután egy szisztematikusról, névszerint Barthról is történt megemlékezés, ennek a tudományának a szerepére is utalnom kell. Kétségtelen, hogy az isteni kijelentés nem áll a mi hatalmunkban. Minden kor, történeti helyzetének megfelelően, mintegy a maga szemüvegén át „nézi“ a kijelentést és sohasem az egészet látja, hanem csak egynéhány körvonalat lát tisztán belőle. A rendszeres theologia feladata a folytonos „ráeszmélés és ráeszméltetés“ a kijelentés még fel nem ismert, vagy már feledésbe ment vonásaira, azokra, amelyek éppen a mi helyzetünkben időszerűek, jelentősek. Konkrétebbek szólva : a mi mai elnyárspolgáriasodott keresztyénségünk pl. egy meglehetősen felületes, optimista korszak neveltje. Egy olyan korszaké, amely már végérvényesen lezárult, — csak a szelleme maradt reánk terhes örökségként. Ezt a szellemet jellemzi, hogy a Bibliában csupa magától értetődő, igazságokat látott. Olyanokat, amelyek annyira magától értetődők, annyira a józan ész követelményei, hogy — nem is érdemes értük felnyitni a Bibliát. És ez a korszellem ugyanakkor vakon elsiklott azok felett a „rétori túlzások“ felett, amelyeket Pál a kereszt bolondságainak nevez. A keresztyén ségnek ez az elnyárspolgáriasodása sokkal többet ártott az egyháznak, mert sokkal inkább lejáratta (még saját hívei előtt is!) mint bármely külső ellenség rágalomhadjárata. — Nos, a rendszeres theologiának ma az a feladata, hogy éppen a kereszt bolondságából kiindulva kutassa a kijelentés titkait s e titkok egészen újszerűnek tetsző belső összefüggéseit: mintegy kezdje élűiről az egész theologiát. És ennek az újrakezdésnek folytonosnak kell lennie: a theologia szükségképpen egyre revideálja önmagát. A theologia úgyis — emberi fáradozás lévén — sohasem igényelheti a csalatkozhatatlanságot, sohasem érheti el a befejezettséget. Mindazonáltal az Isten előtti felelősség kötelez minket szakadatlan kritikai munkára: a dogmatikai számadásié- * telre. Kötelezve vagyunk arra, hogy teljes igyekezettel igyekezzük leálcázni a legveszedelmesebb ellenséget: a belső ellenséget, a báránybőrbe bújt farkast, amely ott ólálkodik mindnyájunkban s mindnyájunk igehirdetésében. — Különös dolog, hogy mi elvárjuk azt, hogy a világ komolyan vegye a munkánkat, ami magunk pedig nem vesszük annyira komolyan, hogy a dogmatika folytonos ellenőrzése alá állítanók. (Folyt, köv.) Török István. Református nap Papkeszin. A veszprémi egyházmegye veszprémi missziói kisköre f. évi november hó 29-én tartotta őszi értekezletét Papkeszin. Az értekezletet megelőzően, d. e. 10 órakor, alkalmi istentisztelet és templomi ünnepély volt a gyülekezeti tagok és vidéki vendégek impozáns részvételével, az 1896-ban épült, Ízlésesen berendezett szép új templomban. Isten igéjét hirdette Kovács Lajos egyházmegyei főjegyző. János ev. 14:11 —12. versei alapján meggyőző erővel tárta fel hallgatói elttő a Krisztusba vetett élő hitnek és az ebből fakadó jócselekedetnek összefüggését és csodás eredményeit, lelkesen propagálva ezúttal is az orsz. ref. szeretetszövetség ügyét, melynek helyi fiókja előző napon a presbitérium és az ő buzgó közreműködésével már megalakult. Bakos Dezső szentkirályszabadjai lelkész tartott ezután széles történelmi távlatokat feltüntető, mindvégig lebilincselő, hatalmas és építőerejü szabad-előadást Gusztáv Adolf svéd királyról. Az ünnepély bensőséges áhítatának emeléséhez nagyban hozzájárultak: a Köntös Dezső ig.-tanító által vezetett helyi énekkarnak szabatosan előadott énekszámai, Kovács Vincéné nagytiszteletü asszony remek szóló iéneke, s az elhangzott szavalatok. Fejérdy írén tanítónő nagy közvetlenséggel, szívből-szívhez szóló szavalata alatt (Az új zsoltár. Báró Podmaniczky Páltól) szem szárazán nem maradt. M.eglepő ügyesen szavalt egy gazda ifjú is. Templomból kijövet Kovács Vince lelkész tolmácsolta a gyülekezet háláját a nyert lelki áldásokért. Az üdvözlésre a kiskör elnöke válaszolt, hithüségre és áldozatkészségre buzdítva a gyülekezet tagjait és a vidékről érkezetteket. A kisköri értekezleten megjelent lelkészek (10) és tanítók (5) ezután az iskolahelyiségbe vonultak át, ahol a kiskör elnöke Gál. 4:18. verse alapján tartott megnyitó beszédet, a jóban való szakadatlan fáradozást kötve lelkésztársai és a tanítók szívére. A kitűzött tételek egyikét — az egyházfegyelem bevezetése gyülekezeteinkbe — Patkó Károly litéri lelkész referálta. Kálvin Institutiója, a biblia és a konfessziók alapján feltüntette az egyházfegyelem lényegét és kialakulását és újra való bevezetésének szükségességét tekintve azt, hogy gyülekezeteink mostani nagy lelki elesettségének egyik főoka az egyházfegyelem teljes hiánya. Szűcs Jenő szentgáli ig.-tanító »Gyermekmisszió és az iskolai fegyelem« címen tartott gyakorlati tapasztalatokon alapuló, a tárgy minden lényeges pontját feltüntető, gondosan kidolgozott értekezést.
