Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-11-13 / 46. szám
182. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1932. Ne csüggedezz kicsiny csapat, Vigasztalódjál, mert ügyed Bár az ellen, mint áradat Az Istené, ö elvezet Megrontásodra vágyik, A győzelemre téged. Keresve végveszélyedet, Gideonját elküldi majd, Melytől szived borzad, remeg, Kit ő ismer s ki minden bajt Ne félj, nem tart sokáig! S vészt elhárít felőled. Atnily igaz, hogy Isten él, Ördög, világ, pokol — ne félj! Azoknak nincs hatalma. A földre hullnak botorul, Mi az Úrral, velünk az Ur, Fel-, fel a diadalra! A református gyülekezeti szegénygondozás elvei falun és városon. E) A gyülekezeti szegénygondozás kapcsolata a gyülekezeti élettel és szervezetének vázlata. A reformáció szelleméből fakadó diakoniának szerves kapcsolatban kell állania a gyülekezeti élettel. Egészséges formájában az egyháztagok kényszerítés nélkül vállalt, szabadon választott, belső lelki szükségből fakadó organizált munkája. Éppen ezért nem lehet sem a lelkész vagy a lelkészcsalád charitativ ténykedése, sem pedig az egyház kebelében alakított nő- és leányegyleteknek munkája. Az egész gyülekezet tudatosan kiépített munkájává kell ennek lennie, olyan munkává, melyben nem azért vesznek részt a hívek, mert valamely szociális programmot a magáénak valló egyesületnek a tagjai, hanem mert érzik, hogy az egyház lényegéhez hozzátartozik az eleven diakónia és tudják, hogy az ebben való buzgó részvétel nélkül keresztyén életük töredék maradna csupán. A diakoniának tehát az egyház hivatalos vezető testületé, a presbitérium által kell megindíttatni és vezettetni, annyival is inkább, mert ma már a presbitériumok mindenhol a gyülekezetek hivatalos belmissziói szerveinek is tekintetnek. A gyülekezet-' bői nő ki a diakónia Hollandiában, nem különben a skót presbiteriánus egyházakban. A gyülekezetből kell annak majd kisarjadni nálunk is. Ha a gyülekezeti szegénygondozás organizációját a gyülekezeti élet természetes folyományaképen akarjuk megalkotni, a presbitériumból keli kiindulnunk. Legelőször is a gyülekezet testét fel kell osztani annyi gondozó körzetre, ahány presbiter önként vállalkozik a diakónia irányítására. Majd az önkéntesen vállalkozó egyháztagok közül annyi munkást kell beosztani minden körzeti vezető presbiter mellé, ahány az egyes körzetekben a feladatok elvégzésére elégségesnek látszik. E körzeti munkáscsoportok minden irányítást a vezető presbitertől kapnak és teljesen az ő felügyelete alá tartoznak. Minden körzeti vezető presbiter alapos tereptanulmányozás után annyi körre osztja be a gondozására bízott egyházrészt, ahány munkás áll a rendelkezésére. E részekre osztásnak természetesen soha sem szabad mechanikus felszeleteléseknek lenniök, mindig a terep nehézségeinek szem előtt tartásával kell létrejönniük. Minden gondozó munkás (nevezhetnénk őket diakónusnak) önállóan végzi a rábízott körben a felkutatás, segítőeszköz keresés és közvetítés fáradságos és nehéz munkáját. Eredményeiről beszámol a körzetvezető presbiternek és a többi körök gondozóinak a meghatározott időközben tartott körzeti tanácskozásokon. E körzeti tanácskozások valóságos oázisok a pusztában nehéz erőfeszítéssel haladó szegénygondozók számára. E gyűlések imáiban erősödik meg munkában eltikkadt lelkűk,. evangélium tanulmányozásában tisztül szeretetük figyelő készsége és szemének tisztánlátása. Itt oldódnak meg a felmerülő nehéz kérdések a bizalmas megbeszélések során. Itt készülnek fel a munkások az új küzdelemre, hogy továbbra is lehessenek a megmentő szeretet hivatott katonái és Jézus Krisztus jó vitézei. A munka egységesebbé tételét céloznák 1. a körzeti vezető tanácskozások, melyekben a vezető presbiterek közölnék egymással szerzett tapasztalataikat, ismertetnék a hiányokat, tárnák fel a hibákat s egymás imádságos hite által megerősíttetnének a felelősségteljes nagy munka tovább építésére; 2. a diakonátus közös gyűlései. Ezeken a vezető presbiterek és a munkát végző diakónusok mind együtt lennének nem vitatkozni, hanem tanácskozni a lélek bölcseségével, a hit egységével és a szeretet szolgálni akarásával. itt tisztázódnának az egységes alapelvek és módszerek. A szegénygondozás anyagi alátámasztására az e célra gyűjtött adományokból létesített szegénygondozó pénztár szolgálna. Ezt kezelhetné egy vezető presbiter. Belőle az adományokat a diakonátus önállóan folyósíthatná s ennek kezelője csak az évvégi számadásainál ellenőriztetnék a presbitérium, illetve az évi rendes egyházi közgyűlés egyeteme által. A fentebbiekből következik, hogy ez organizáció megalkotásánál a következő elveket kellene főképp szem előtt tartani: 1. A szegénygondozó munkásokat nem választjuk, hanem toborozzuk az erre önként vállalkozó presbiterek és egyháztagok közül. 2. A szegénygondozásnak nem szabad az egyházpénztár terhére történni, vagyis egyházi adókból fedeztetni, hanem feltétlenül az egyenesen erre a célra gyűjtött szeretetadományokból kell folyni. A vasárnapi perselypénzek bizonyos százalékát is bele kellene állítani e célnak szolgálatába. 3. A diakonátus munkájának eredményeiből kellene megszületni ^ szükséges szeretetintézményeknek: szeretet- és szegényházaknak, melegedőknek, napközi otthonoknak, népkonyháknak stb. Makor az organizációnak ezt az egyszerű vázlatát nyújtom, főkép az a gondolat vezet, hogy az lehetőleg megvalósítható legyen úgy a legnagyobb városi, mint a legkisebb falusi gyülekezetben majd egykor. Igen, majd egykor, mert a legtöbb gyülekezetünkben végtelenül elhibázott dolog volna, ha a diakonátust már ma meg akarnánk szervezni alapos telőkészület nélkül. Ez vagy azonnali kudarcra vezetne, vagy olyan kényszeralakulatot eredményezne, melyből éppen a lényeg, a mtmkakedv, a keresztyén lélek és a krisztusi szív hiányozna. Egyelőre tehát nem az a feladatunk, hogy organizációt teremtsünk, hanem hogy szüntelenül imádkozzunk a diakónia megalkothatásáért. Továbbá, hogy öntudatos, türelmes építőmunkávlal önkéntes szegénygondozókat nevek jünk, akikből majd egykor megalkotható legyen a diakónia szervfezete minden gyülekezetünkben. Amíg pedig a szervezett diakónia meg nem születhetik, dolgozzunk az eddigi keretek közt és eszközökkel a szegényeinkért minden gyülekezetünkben nagyobb buzgósággal, mint eddig tettük.
