Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-09-25 / 39. szám
Negyvenharmadik évfolyam. 39. szám. Pápa, 1932 szeptember 25. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE . — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. —-FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok megnyitó beszéde 1932. évi szeptember hó 20-án. Főtiszteletű és Nagyméltóságú Egyházkerületi Közgyűlés ! A református egyházi életben évszázadok óta nagy érdemeket szerzett történelmi nemzetségnek egyik fiatal tagja nemrég egyik egyházi folyóiratban beszámolt a Református Ingyenkenyér kiosztásáról * Ezt a jótékonysági munkát Oyömrö községben, az elmúlt télen végezték. A cikkíró elmondja, hogy a pestmegyei kis község szegény lakosai adták össze jótékony célra a szükséges segélynek felét (összesen 2081 P értékű terményéi pénzadomány folyt be) és, hogy e jótékonysági munka alapján naponként 55—85 egyénnek összesen 8000 ebédet és 2000 kiló kenyeret osztottak ki. Megkapó, hogy annak a Legnagyobb Magyarnak, aki közéleti pályáján, 35 nehéz munkaéven át „milliókra költötte nagy lelke kincsét“, — anyai ágon dédunokája a közpályán végzett első munkájában százaknak nyomora enyhítésével foglalkozik. A gyömrői példa bebizonyította: még a szegényebb gyülekezetekben az egyszerű falusi gazda is, akinek Isten megadta az új kenyeret, ha erre felkérték, elküldte a terményeiből a kijelölt gyűjtőhelyre a néhány liter búzát, babot, s a begyült terményekből a községnek legjobb gazdasszonyai — nemesen vetélkedve azon: ki tud különbet sütni — elkészítették a falusi viszonyokhoz mért házikenyeret, stb. Így nyithatták meg a népkonyhát. Meghat az említett cikkben annak a leírása, miképen zendült fel a zsoltár vagy a dicséret az egyfogásos étel és jó minőségű kenyér elfogyasztása előtt; az ebédre hivatalosak (ha csak egy gondolattal is), miképen adtak hálát az Urnák és akik adakozhattak, túláradó örömmel, boldog alázattal mondhatták magukban : magasztalunk Atyánk, hogy akármilyen szegények vagyunk, mégis adhattunk a nálunk még szegényebbeknek. Abban a pár percben, amelyben ma szólni kívánok, elsősorban erre a gyakorlatinak látszó kísérletre hívom fel szíves figyelmüket. Természetesen kinek-kinek bölcsesége és a szegénygondozás terén szerzett tapasztalata el fogja majd dönteni: melyik községben mi lesz a tennivaló? Bizonyos azonban, hogy az egyéni, az állami és társadalmi jótékonyság, illetőleg a más alapon szervezett szegénygondozási akciók mellett, illetőleg ezeken felül is a ránk következő télen ismét feltétlenül szükség * Ifj. gróf Teleki László a beim. bizottság titkára a Református Figyelő 1932. július 30.-iki számában 245—246. lap. lesz ref. egyházközségeinknek szegénygondozó munkájára is. Mert amint a szép nyár mellőlünk gyorsan elsuhan, — nyomában rögtön megjelennek ez évben is: — a gondok. Mit kell tennünk sok szűkölködő, munkanélküli, elhagyatott embertársunk érdekében, aki kérésével, sőt meg-inegújuló könyörgésével — bármennyire elrejtve iparkodunk is élni, — ott dörömböl ajtónkon ? A fő irányítást helyesen adja meg a Galatabeliekhez írt levél (VI. 9, 10.) „a jótéteményben pedig meg ne restüljetek, annak okáért, míg időnk van, cselekedjünk jót mindenkivel, kiváltképen pedig a mi hitünknek cselédeivel“. A nagyobb városokban azonban tapasztalatom szerint szükségünk volna olyan szervezetre, amely módot ad arra, hogy képzett és teljesen megbízható segédmunkás a presbitériumnak kellő utánjárás alapján tájékoztatást adjon ebben a jótékonysági munkában, mert különben lehetséges, hogy .a szégyenlős, igazi szegények nélkülözni fognak, a gyámoltalan gyermekek még nyomorognak is, míg a hivatásos kéregetők visszaéléseket fognak elkövethetni. Erre az előrelátásra és a viszonyoknak megfelelő berendezkedésre, sajnos, annál inkább szükség lesz, mert ez évben is sok helyütt gyenge a termés és nagy arányban fellépett még egy nehézség: a mezőgazdasági munkanélküliség. Az e téren végzendő tennivalók közt legnagyobb súlyt helyeznék arra, hogy a felnövekedő nemzedék, a gyermekek és fiatalkorúak a ránk következő télen is minden eszközzel megóvassanak a nyomornak, az éhségnek, a hidegnek azoktól a szenvedéseitől, amelyeket az elmúlt télen sokhelyütt, sajnos, átélniök kellett. Nem szabad újból megtörténnie annak, amiről magam is fájdalommal hallottam, hogy amikor a falusi kicsi gyerek esengve kéri szülőjét: „édesanyám, adjon kérem egy darab kenyeret, mert nagyon éhes vagyok“, — a bánatos anyának könnyezve azt kelle felelnie: „nem adhatok, drága kicsi lányom, mert elfogyott az „akcióliszt11 és nem kapunk többet“. Az utolsó felsőházi vitában egyik felszólaló, főtisztelendő Báthy László esztergomi kanonok úr Öméltósága, kereken kijelentette, neki nem kell olyan társadalom, nem kell olyan fényűzés, amely mellett az egyik oldalon sok száz terítékes banketteket rendeznek, másrészről ugyanakkor az ártatlan gyermekek ezrei legnagyobb fizikai és lelki nyomor kínjait élik át. Ezt kell megelőznünk. Annak sem szabad többé előfordulni, amiről egyik városi egyházközségünk lelkésze adott hírt. Valamikor jobb napokat látott, de elszegényedett családnak félárva gyermeke — egyébként az elemi iskolának kitűnő osztályzatú tanulója, — az utcán esett össze az éhségtől és kórházba kellett őt szállítani, hogy ott ápolják. Ha
