Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-08-07 / 32. szám
1932. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 127. oldal kében kiváltottak. Mi még nem búcsúzunk tőle — amint esperesünk mondotta válaszában —, még nincs itt az idő, magunk között szeretnénk őt látni jövő gyűlésünkön is, hogy akkor keressük meg a formát tiszteletünk és szeretetünk kifejezésére. Szabó György megígérte, hogy, ha az Úr életének, erejének és egészségének kedvez, eljön közénk jövőre is, ha nem ünnepeljük. Ezek a szavak is — Barsi Sándor bátyánk szerint, ki látta őt, mint tetterős ifjút is egyházunk javára munkálkodni — az ő igazi kálvinista lelkűién tét igazolják. Ezek után következett a tárgysorozat pontjainak íetárgyalása. Besse Lajos egyházmegyei főjegyző referálása alapján megerősítést nyert Kiss Gyula kisigmándi lelkésszé történt megválasztása, Ugró Ottiliának ácsi, Narancsik Emilnek héregi tanítóvá választása. Mindketten letették az esküt. Ugyancsak letette az esküt Szakáll Rezső majdnem egyhangúan megválasztott új világi tanácsbiró is, ki eddig, mint világi számvevő érdemelte ki komoly munkájával az egyházmegye bizalmát. Az esperesi és egyházlátogatási jelentés., mint minden évben, most is nagy gonddal számolt be mindenről, ami egyházunk életével szoros kapcsolatban van. Megemlékezett első sorban a 400 éves pápai főiskoláról, elszámolt az alapítvány-gyűjtés eddigi eredményéről. Szép eszme, nagyszerű gondolat volt esperesünktől és Varjú József tanácsbirónktól, hogy az alapítvány megteremtését az egyházmegye területén eszközölt gyűjtéssel megvalósították. Adja Isten, hogy a már összegyűjtött, közel másfél ezer pengő a jövő évig, ameddig a gyűjtés tart, s amikor az alapító-levél kiállíttatik, elérje a 2000 pengőt. Mint egyik legnagyobb horderejű dologra, a legkomolyabban hívta fel az esperesi jelentés alapján a közgyűlés a gyülekezeteket, hogy egyházhatósági járulékaikat pontosan fizessék be, az adózók hátralékos adóik rendezésével mutassák meg, hogy a legnehezebb időkben fent tudják tartani egyházunkat és intézményeinket. Az államhoz való viszonyunk, illetve segélyezésünk javulását a jobb jövőtől várjuk. Örömmel és tisztelettel üdvözöltük egyházunk kitüntetett kiválóságait. A hitélet mélyítésére alkalmas eszköz az esti istentiszteletek bevezetése, a belmissziói munkák felkarolása. Megemlékezett az esperesi jelentés arról a gazdag ha^ gyományról, melyet Hamar Dezső a bőnyi egyháznak 175 hold földben tett. Az alapító-levél az ingatlan! bírói átadása után állítandó ki, a kezelési szabályrendelettel együtt. A nehéz viszonyok mellett is sok önkéntes adakozás dicséretre méltó cselekedet volt az egyes gyülekezetekben. A komáromi nőegylet két új harangot csináltatott. Több helyen a szegény gyermekeket felruházták, a téli időben meleg étellel ellátták. A lelkészi karban történt változások során üdvözöltük Vargha Károly új tatabányai lelkészt, Márkus Jenő tatai hitoktatórlelkészt. Esperes elnöki intézkedéseit és minden eljárását köszönettel vette tudomásul a közgyűlés és a megerősítés pecsétjét ütötte mindegyikre. Az esperesi jelentés után több kisebb ügy nyert elintézést. A konvent és kultuszminiszter úr leiratait tudomásul vettük, illetőleg azok értelmében határoztunk. Tapsonyi Sándor aljegyző előadásában letárgyaltuk az egyházkerületi közgyűlés, számvevőszék és lelkészértekezlet határozatait. Baráth József missziói előadó a belmissziói bizottság határozatait ismertette. ?Aaller Kálmán tanügyi elnök a tanügyekről referált. Örvendetes, hogy iskoláink mindenütt megfelelő színvonalon állnak. Több egyház közigazgatási ügye, a különféle bizottságok határozatai, egyházmegyei pénztár számadása és költségvetése, a győri és tatai egyháznak tett alapítványok alapító-levelei stb. nyertek elintézést. Minden tárgynál igyekeztünk arra, hogy jó megoldást találjunk s mind az egyetemes egyház, mind a gyülekezetek érdekét szem előtt tartsuk. A 70 pontból álló tárgysorozat Íetárgyalása után esperesünk buzgó imában adott hálát Istennek, ki megsegített bennünket tanácskozásunkban. Bírósági ügy nem volt. Mindkét napon az Esterházy-vendéglőben jöttünk össze barátságos közebédre. Minden jó munkánkért Istennek nagy nevére térjen dicséret, dicsőség és hálaadás, hogy kegyelméből általunk is terjedhessen istennek országa, melyben diadalmas legyen a mi fejünk, az Úr Jézus Krisztus. Tudósító. L KÖNYVISMERTETÉS A Értesítő-ismertetés. A pápai ref. főiskola értesítője. A főiskola ezidei értesítőjét Horthy Miklós kormányzó emlékbeszéde nyitja meg, melyet az intézet négyszázados jubileuma alkalmából az egyházkerületi díszgyűlésen 1931. évi szeptember hó 7-én tartott. Az intézet múltjának rövid ismertetése után Pongrácz József főiskolai igazgató jelentése következik, melyet az évzáró ünnepélyen mondott el. Az iskola jubileumával kapcsolatban legfelső helyről kitüntetést kaptak: Dr. Antal Géza püspök, dr. Balogh Jenő főgondnok, Medgyasszay Vince egyházker. főjegyző, Vargha Kálmán főisk. gondnok, Faragó János középiskolai felügyelő, dr. Pongrácz József theol. és Fejes Zsigmond gimn. igazgatók, továbbá Tóth Ferenc altiszt. A theologián tiszteletbeli tanárokká választott nyoc külföldi egyet, tanár közül Bohatec J. bécsi egyet, tanár április 12-én tartotta meg székfoglalóját, amely dr. Trócsányi Dezső fordításában magyarul is megjelent. Török István megszerezvén a theol. doktorátust, r. tanárrá választották. A gimnáziumban nyugalomba vonult két tanár: lie. Rácz Kálmán és Losonczi Jenő; az előbbi helyére Nagy Gábor került r. tanárnak, mig a rajztanári teendőket idén is Bodolay Jenő iparisk. igazgató látta el. Az ősi főiskola jóltevői örvendetesen szaporodnak. A theol. akadémián öt rendes tanár és hat óraadó tanár működött. A hallgatók száma 57 volt, kik közül egy Amerikában (Dayton) tanult. Alapvizsgát tett kilenc hallgató. A növendékek a „Tóth Ferenc Önképzőkörében fejtettek ki különböző munkásságot, melynek kebelében hat szeminárium működik. A gimnáziumban az igazgatón kivül 17 r. tanár, 4 hitoktató, 2 óraadó és egy egészségtantanár (isk orvos) működött. A beiratkozott tanulók száma 563 (ebből 28 magántanuló), kik közül osztályvizsgálatot tett 545 tanuló. Év végén felsőbb osztályba léphet 449, javíthat 65, ismételhet 31 tanuló. A rendes tárgyakon kívül tizenegy rendkívüli tárgyat tanulhattak a növendékek. Az ifj. könyvtár állománya 3445 drb. könyv. Iskolai ünnepély volt nyolc. Nagyobb tanulmányi kirándulás az idén nem volt. A tanárok iskolán kívüli munkája elég gazdag és elég változatos. Az ifjúság hat körben, illetőleg egyesületben fejtettek ki munkásságot. Jutalmak és különféte segélyek címén a gimn. tanulók 24.7221— P segélyben részesültek. (Ebből 10.650 P köztartási segély.) A tanulásban való jeles előmenetelükért 46 tanulót tüntetett ki a tanári kar. Az összes növendékek közül magyar honos volt 535, csehszlovák területről való 3, osztrák terület