Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-08-07 / 32. szám
128. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1932. ről 3, jugoszláv területről 1, Erdélyből 3. Vallás szerint református volt 311, ág. h. ev. 106, r. kath. 89, unitárius L gör. kel 1, baptista 1, izraelita 35. Az év folyamán meghalt két tanuló; mindkettő szívbajos volt. A Képzőtársaság 249 tagot számlált. Az érettségi vizsgálatra 77 maturandus jelentkezett, kik közül kitüntetéssel érett 6, jelesen 7, jól 23, egyszerűen 34, két hó múlva javíthat 7. A gimnázium internátusában 65 növendék lakott, mig a főiskolai Köztartáson 256 tanuló nyert ellátást. A jövő iskolai évre szóló Tudnivalókból értesülünk, hogy az V. osztályba lépő tanulók a görög nyelv helyett az angolt választhatják írásbeli szülői nyilatkozat ellenében. Az iskolai év megnyitása szeptember 8-án lesz. (S. P.) 1 VEGYESEK 1 @@®®@®@@®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®@®®® — A barsi ref. egyházmegye június 29-én tartotta évi rendes közgyűlését Léván Patay Károly esperes és dr. Demény Gyula egyházmegyei gondnok elnöklete alatt. Az esperesi jelentés kapcsán sajnálattal állapították meg, hogy a lelkészek egyrészének állampolgársági ügye még mindig nem nyert elintézést. A lelkészi nosztrifikációs vizsgák ügye is rendezetlen; a kongnia rendezése körül is súlyos sérelmek érték a lelkészi kart. Öreg lelkészek 25—30 évi szolgálat után kezdő sorba kerülnek. A közgyűlés köszönetét fejezte ki Szilassy Béla dr. egyházkerületi főgondnoknak a losonci egyház részére adott 28.000 K adományért, a kiskoszmályi ref. egyháznak az árvaház felkarolásáért és Nehézy Károly lelkésznek az árvaház felállítása körül végzett munkájáért, dr. Demény Gyula egyházmegyei gon dinoknak azon elhatározásáért, hogy egy árva ellátásáról egymaga kiván gondoskodni. A közgyűlés megköszönte esperesnek és Pap József kissárói lelkésznek az egyházak tőkekamat tartozásai ügyében végzett fáradságos, de eredményes munkáját. Nyomatékosan felhívták a gyülekezeteket, hogy iskolájukat minden körülmény között fenntartani és tovább fejleszteni törekedjenek. Kis Gyula vámosladányi lelkész a számvevőszék, Czeglédy Pál garamsallói lelkész a közalap- és nyugdíjbizottság, Pap József kissárói lelkész a belmissziói bizottság, Nagy Sándor tanügyi bizottsági előadó a tanügyi bizottság jelentését terjesztette elő. Elfogadta a gyűlés Antal Gyula lévai lelkész indítványát önsegélyző-alap létesítéséről és kimondotta a lelkészegyesület indítványára, hogy egyházmegyei könyvtárt állít fel és megszervezi az egyházmegyei lelkészi és tanítói énekkart, melynek karnagyául Székely Béla alsószecsei, helyettes karnagyául Rácz Lajos nagykálnai tanítót választotta meg. (Ref. Egyh. és Iskola.) — Nagy István esperes ünneplése szokolyi gyülekezetében. Vasárnap, július 31-én ünnepelte a szokolyai gyülekezet közszeretetben álló lelkipásztorát, Nagy Istvánt, a drégelypalánki egyházmegye esperesét abból az alkalomból, hogy esperességének 10. és a szokolyai gyülekezetben való működésének 40. évfordulóját üli. A templomot zsúfolásig megtöltötte a jubiláris lelkipásztor híveinek és tisztelőinek serege, akik között számos másvallású is megjelent. — Az istentisztelet végeztével előbb Raffa János jegyző a politikai község nevében, majd Cseh Péter tanító a presbitérium és a tanítóság képviseletében mondott üdvözlő beszédet. Ezután Révész István s. lelkész a gyülekezet háláját, szeretetét és jókivánatait tolmácsolta. Végül Koczó Eszter a tanuló ifjúság nevében köszöntötte kedves közvetlenséggel az érdemekben gazdag lelkipásztort s virágcsokrot nyújtott át neki. — Az ősz esperes meghatódottan mondott köszönetét a szívből jövő meleg szavakért s minden dicséretet és tiszteletet Istenre hárítva hangsúlyozta, hogy mint eddig, ezután is legjobb tehetségét és erejét a gyülekezet szolgálatába fogja állítani. — Lelkészválasztások. A szeghalmi gyülekezet Tilcly Zoltánt, a Keresztyén Család felelős szerkesztőjét hívta meg lelkészének. — A mezőörsi gyülekezet július 31-én egyhangúlag, közfelkiáltással Madar Zoltán debreceni s. lelkészt választotta meg. Isten áldása legyen a választókon és a megválasztottakon. — Jubileumok. Bihary Kálmán pozbai lelkészt a barsi egyházmegye közgyűlése lelkesen üdvözölte abból az alkalomból, hogy most töltötte be lelkészkedése 50-ik évfordulóját; melegen köszöntötte Vamnnay Sándor alsófegyverneki lelkészt lelkészkedése 40-ik évfordulója alkalmából. A jubilánsokat mi is szeretettel köszöntjük. Ad multos anmos! — A Kis Tükör-ben, Galambos Zoltán komáromi lelkésztársunk jólszerkesztett lapjában olvassuk, hogy a szlovenszkói országos választmány közel fél millió korona építkezési segélyt szavazott meg az egyházi iskolák felépítésének támogatására. — A Protestáns Mensa, mely a fővárosban tanuló protestáns egyetemi ifjúságot látja el tápláló, meleg étellel, most tette közzé 8-ik évi munkájáról szóló jelentését. A Mensa intéző bizottságának elnöke gr. Ráday Gedeonné, alelnöke dr. Ravasz Lászlóné, igazgatója Hamar István nyug. theol. tanár, házvezetőnője Pécsi Berta, a Fiiadéiba Diakonissza Egylet diakonisszája. Az elmúlt iskolai évben a Mensára felvétetett 226 egyetemi hallgató. Évközben kimaradt 56, így június 15-ig 170-en vették igénybe az étkezést. És pedig 126 református, 34 evangélikus, 10 unitárius. Fiú volt: 133, leány: 37. A három íogásos, tápláló, bőséges ebéd önköltsége, a kezelési kiadással együtt 89 fillér volt. Az intéző bizottság a fiuk által fizetendő ebéd árát mégis csak 80 fillérben állapította meg, így az ott étkezők valamenynyien kedvezményes árban kapták az ebédet. Azonban a 170 étkező közül ezt a 80 fillért is csak 18-an fizették. 46-an teljesen ingyen étkeztek, 3-an 10 fillérért, 8-an 20 f-ért, 17-en 30 f-ért, 33-an 40 f-ért, 19-en 50 f-ért, 19-en 60 f-ért, 7-en 70 f-ért kapták az ebédet. A fiuktól ebédjegyek áráért bevettek 658639 P-t, ebédkedvezmény címén pedig a fiuknak kiadtak 12.182 P-t. Az ebédkedvezményekre kiadott 12.182 P-t a következők szives adományából fedezték: Dr. Benedek Zsoltné 168 P, Balázs Árpád 100 P, Csalotzky Károlyné 10 P, vitéz Csécsi Nagy Imre 30 P, Unitárius Egyház 765’ 60 P, „Egy biró“ 5530 P, Hamar Istrán 16 60 dr. J. J. 28 P, Jani János 88 P, Intézőbizottsági segély 670 60 P, Kálvin-téri Református Egyház 759-80 P, Konkoly Elemér 10 P, Luther Szövetség 330 P, Miskolci Kálvin Szövetség 396 60 P, Mező Béláné 36 P, Népjóléti Minisztérium 2000 P, Székesfőváros 1000 P, Takarékp. és Bankok Egyesülete 400 P, Nagy Győzőné 36 P, Nagybizottsági segély 83 P, Orth Ambrusné 12 P, Pestvármegye 191530 P, Protestáns Katonai Egyház 165430 P, Parragh Gyula dr. 16 P, gróf Ráday Gedeonné 8080 P, dr. Raffay Sándorné 230 90 P, Karácsonyi segélyezési alap kamata 1221-40 P, Református Lelkésznék Szövetsége 77‘20 P, Sándor Gyula 65 P, Tasnádi Nagy András 80 P, Tóth Kálmán 39 60 P, Vályi Miklós 24 P, dr. Vámossy Zohánné 9 P, dr. Wiesinger Frigyesné 100 P. Az elmúlt évben élelmiszerre, fűtésre, világításra és a személyzet bérére 19576'47 pengőt adtak ki. Legyen hála a bölcs, előrelátó gazdálkodóknak, az évvégi számadás némi megtakarítással zárult. — Megjelent dr. Enyedi Andor: „Miért jött a Jézus ?“ című beszédkötete. A 180 oldalas, 30 egyházi beszédet és két előadást tartalmazó könyv 4 pengőért kapható a könyvárusi forgalomban és a szerzőnél: Miskolc, Palóczyutca 35. _________________ -Pápa, 1932. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.