Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1931-05-31 / 22. szám

98. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1931. — Az Orsz. Ref. Tanáregyesület május 26—27-én tartotta XXV. rendes közgyűlését Debrecenben. 26-án a szakosztályok gyüléseztek; a vallástanárok gyűlésén lie. Rácz Kálmán elnöklete alatt a vallás tanítási vezérkönyvek készítéséről, a nyári konferenciákról tanácskoztak és meg­beszélték a Középiskolai Missziói Bizottságnak a vallás­tanárokkal való együttműködését. A közgyűlés a kollégiumi oratóriumban tartott istentisztelettel kezdődött, amely alka­lommal Szele Miklós vallástanár imádkozott. A közgyűlést Dóczi Imre emlékezetének szentelték, az ő kimagasló egyéni­ségéről szólt, S. Szabó József társelnök megnyitója, Elekes Imre (Sárospatak), Köblös Samu (Hódmezővásárhely) elő­adása. Dr. Szabó Márton Dóczi Imréről, mint pedagógusról írt értekezését az idő előrehaladt volta miatt nem olvashat­ván fel, az egyesület évkönyvében fog megjelenni. Nagy érdeklődést váltott ki az elnökválasztás, melynek eredménye­ként vitéz Bessenyey Lajos debreceni ref. gimn. igazgatót szótöbbséggel választották meg új elnöknek. Délben Deb­recen szab. kir. város, a kollégium és a ref. egyház köze­bédet adtak a közgyűlés tiszteletére. A közgyűlésen a tiszán­túli ref. egyházkerület üdvözletét Csikesz Sándor egy. tanár, a m. kir. vallás- és közokt. minisztériumét dr. Ady Lajos tank. főigazgató, Debrecen városáét Csűrös István tanácsos tolmácsolta. A közgyűlés Fejes Zsigmond pápai gimn. igaz­gatót a matematikai és természettudományi szakosztály elnökévé választotta meg. Pápáról dr. Kőrös Endre, László Géza, Pongrácz József és lie. Rácz Kálmán voltak jelen a közgyűlésen.. — A „Gróf Bethlen Margit“ Ref. Nőnevelő-Intézet felvesz az 1931/32. tanévre olyan leányokat, akik valamelyik kaposvári elemi, polgári leányiskola vagy reálgimnázium tanulók óhajtanak lenni. A teljes ellátás díja lelkészi- és tanító leányok részére havonta 68 pengő, mások részére havonta 78 pengő, amely összegben a növendékeknek iskolai tantárgyaikra való instruálása is bennfoglaltatik. A felvétel iránti kérvények sürg ésen dr. Matolcsy Sándorhoz, az igaz­gatótanács elnökéhez, Kaposvárra küldendők. A Pro Christo Magyar Evangéliumi Kér. Diák­szövetség országos nyári főiskolás diákgyülését juníus 30-Julius 6-ig rendezi tahii táborában. Á konferencia összefoglaló tárgya: „Fiatal magyarság“. Előadókul felké­rettek : Benkő István, Bereczky Albert, dr. vitéz Csia Sándor, Deme László, Dancsházy Sándor, Hilscher Zoltán, dr. Hulvej István, lie. dr. Karner F. Károly, dr. Karácsony Sándor, dr. Molnár Gyula, Muraközy Gyula, Szabó Imre, Szántó Róbert, Schulek Tibor, Varga Tamás, dr. Victor János. A konferen­cián résztvehet minden egyetemi és főiskolai hallgató és hallgatónő, minden érettségizett középiskolai tanuló, a közép­iskolák és tanítóképzők felső két osztályának növendékei és a szeniorosztály tagjai. Jelentkezési dij 2.50 P részvételi díj naponként 2 P. Jelentkezések a Szövetség központi irodá­jában (Budapest, IX., Üllői-ut 19, II. 4.) küldendők be. Jelent­kezési határidő junius 15. l=jj HIVATALOS RÉSZ í|=i •• • MtMMM*»« •••••••••••• «?•*•»»»»•»« 1 •** Dunántúli református püspöki hivataltól. 1269/1931. sz. Felhívás. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1113—05/16—1931. szám alatt az iránt keresett meg, hogy a levente-oktatáshoz fűződő nagy nemzeti célokra való tekintettel az egyházkerület kebelébe tar­tozó iskolákban a szükséges helyiségek az iskolaszé­kek feltételei mellett leventeképzés céljaira a lehető­séghez képest átengedtessenek. Hivatkozással erre a miniszteri leiratra, felkérem egyházkerületünk iskola­székeit, hogy ahol a levente-egyesületek az iskola át­engedéséért fordulnak az iskolaszékhez, ott az iskola helyiségeit a levente-képzés céljaira méltányos felté­telek mellett engedjék át. Pápa, 1931. évi május hó 26.-án. Dr. Antal Géza püspök. A b.-somogyi ref. egyházmegye esperesétől. 865/1931. sz. Közgyűlési meghívó. Egyházmegyei gondnok úr Öméltóságával egyet­értve, a b.-somogyi református egyházmegye f. évi rendes közgyűlését összehívom Csurgóra, a reálgim­názium dísztermébe 1931. évi július hó 9.-re (csü­törtök). A közgyűlés a templomban tartandó isten­­tisztelettel veszi kezdetét, reggel 8 órakor. Közgyűlési tárgyak: a) Esperesi jelentés, b) tanácsbiró s tan. képviselőválasztásokról jelentés, c) kerületi képviselők választása, tanügyi képviselők vá­lasztásának elrendelése, d) egyházkerületről leérkezett ügyek, e) közigazgatási belügyek, f) esetleges inter­pellációk, g) indítványok, h) reálgimn. és nőnevelő­intézeti ügyek, i) népiskolai tanügyek, j) belmissziói bizottság jelentése, k) jelentés másjellegü intézetekbe járó ref. tanulók hitoktatásáról, 1) segélyosztó bi­zottság jelentése, javaslatai, m) tanítóegyesületi, gyámoldai ügyek, n) számvevői jelentés egyházmegyei pénztárról, o) jelentés egyházak számadásairól, p) ügyészi jelentés, r) egyházi s világi hatóságoktól érkezett átiratok, megkeresések, s) bizottságok jelenté­sei, t) gyülekezetek, egyesek ügyei. Részletes tárgyso­rozat a közgyűlés előtt fog bemutattatni. Közgyűlést előző napon, júl. 8-án a következő bizottsági s előkészítő ülések "tartatnak: ia) D. u. 1/22 órakor tanügyi bizottsági ülés. b) D. u. 1/24 órakor belmissziói biz. ülés. c) D. u. 5 órakor egyházul, lelkészértekezleti ülés. Közgyűlés elé terjesztendő ügyek, beadványok, segélykérvények kellőkép felszerelve, legkésőbb június 20-ig terjesztendők az esperesi hivatalhoz. A segélykérvényekre nézve a következőkre hivom fel a figyelmet: kérvényezni lehet: a)Baldácsy-segé­­lyért, kicsiny, szegény egyházaknak, egyházmegyei köz­gyűléshez cimezve, b) missziói segélyért, egyházker.­­hez cimezve (106/931. conv. h.), c) közalapi egyszer­­smindenkori segélyért, orsz. közalapvégrehajtó bizott­sághoz cimezve, épületeikben önhibájukon kívül tete­mes, önerejükből helyre nem hozható elemi kárt szen­vedett, továbbá igen rászorult, templomot, vagy isko­lát építtető egyházaknak. A segélykérvények mikénti felszerelésére nézve 1. az 1928. évi egyházm. közgy. jkönyve 108. sz. a. szab. rendeletet., Azon tanítók, akik esküt még nem tettek, annak letétele céljából a közgyűlésen jelenjenek meg. Ezen meghívó, amelyen kívül külön meghívó nem bocsáttatik ki, a tanító urakkal is közlendő. Amidőn közgyűlésünkre az összes alkotó tagokat elnöktársam nevében is meghívom s megjelenésüket kérem: Isten áldó kegyelmét kérve mindnyájunkra, kiváló tisztelettel vagyok Erdőcsokonya, 1931 május 27. Halka Sándor esperes. Pápa, 1931. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető.- Nánlk Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom