Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-06-07 / 23. szám
FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐ- .A, FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL jSKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK 1NTÉZENDÖK A Barth-i theologia elméleti és gyakorló lelkészi szempontból. VI. Mikor Barth az igehirdetésnél a theologiai problémát megragadta, természetszerűleg következett, hogy éppen az igehirdetés érdekében a távolabbi összefüggéseket is tisztázni próbálja: az ige második és harmadik alakját is tanulmány tárgyává tegye, hogy a szituáció teljesebb ismerete révén a prédikáció rendeltetésének megfelelően minél inkább a keresztyén beszéd tiszta formája lehessen. Az ige második alakja, aminek az alapján prédikálunk: a biblia. Mi a biblia? Az orthodox theologia, amelyik az első reformátori nemzedék örökébe lépett, azt felelte a kérdésre, hogy a biblia csodálatos égi diktátum. Nemcsak a tartalma, hanem még a formája is: a fogalmazás, a szavak, a betűk, egészen az utolsó pontig, vonásig magának Istennek a műve. Ez a tan az orthodoxiára annyira jellemző verbális inspiráció tana. Az orthodoxia tehát azt gondolta, hogy Isten önkijelentését a biblia két fedele közé zártan közvetlenül birtokolja. — A modern protestantizmus az orthodoxiával szemben a másik végletet képviseli: tisztán emberi produktumnak nyilvánítja a bibliát. Egy olyan könyvnek, amelyhez hasonlót egész sort mutat fel a vallástörténet. Szerinte tehát a biblia nem más, mint egy Előázsiából kiindult vallásos mozgalom írott dokumentuma, történelmi emléke, amelyben Istent »megtapasztalt« emberek számolnak be a saját vallásos élményeikről. Az orthodox theologia tehát az Isten, a modern protestantizmus pedig az ember művének tekinti a bibliát. Barth erre azt mondja, hogy egyik felfogás sem igaz magában véve, de viszont mind a kettőben van valami igazság. A teljes igazságot akkor közelíthetjük meg a legjobban, ha ezt a két ellentétes felfogást egyszerre gondoljuk, vagyis, ha dialektikailag fogjuk fel a bibliát. Nézzük csak közelebbről ezt a felfogást. A biblia csakugyan Istennek és embernek a műve, amennyiben csakugyan maga Isten szól hozzánk a bibliában, csakhogy nem direkt, hanem indirekt módon, a próféták és az apostolok szavain keresztül. A bibliában tehát Isten kijelentésével van dolgunk, de ez a kijelentés eltakartan mutatkozik előttünk, egészen a felismerhetetlenségig el van takarva, úgy hogy a bibliai kijelentés emberileg egyszerűen megfoghatatlan. De ebben a reménytelennek látszó szituációban is van egyetlenegy lehetőség. Ez a lehetőség azonban nem az emberben, hanem Istenben rejlik: a biblia ugyanis kijelentés lehet számunkra akkor, ha kijelenti nekünk benne magát Isten. Isten pedig csak annak jelenti ki magát, aki éhezi és szomjűhozza az igazságot, aki keresve keresi az Istent. Amíg ez meg nem történik, — hét pecséttel zárt könyv marad előttünk lényege szerint a biblia. A mondottakból magyarázható, hogy lehet valaki neves exegéta, aki a bibliát hangyaszorgalommal összehordott grammatikai és históriai megjegyzésekkel magyarázza, anélkül azonban, hogy azt, mint isteni kijelentést interpretálná. Tehát csak félmunkát végez. A modern protestantizmus meg volt áldva és meg volt verve ilyen félmunkát végző exegetákkal, akik * az »exakt tudományosság« cégére alatt tudatosan tartózkodtak attól, hogy a bibliát, mint kijelentést magyarázzák. Tehát csak arra irányították tekintetüket, ami a bibliában emberi s nem látták meg, hogy itt minden emberi csak eszköz: Isten igéjének eszköze és éppen ez az ige az, ami a bibliát bibliává teszi, ami a biblia lényege. És ez a lényeg a tudós hideg objektivitása számára egyszerűen hozzáférhetetlen. — Gondoljunk csak a »modern« exegetákkal szemben Márton barátra, aki az ágostonosok erfurti klastromában halvány mécsvilágnál a láncravert bibliára hajlik s míg az öreg írást betűzgeti, úgy érzi, hogy a szavakon keresztül maga az élő Isten szól hozzá. És az egyszerű barátot a biblia reformátorrá teszi, akinek van bátorsága hozzá, hogy egy világgal szenibeszálljon! — Ennek a bibliának az alapján kell nekünk prédikálni. Ennek az alapján, amiről méltán elmondhatjuk a paradox mondását: Isten kijelentette magát az elrejtettségben és elrejtette magát a kijelentésben. — Még világosabb lesz előttünk ennek a paradoxnak az értelme, ha most már az ige harmadik alapjára fordítjuk figyelmünket. (Folyt köv.) Török István. Az első nemzetközi valláslélektani kongresszus. Mager salzburgi kath. professzor a konnesreuthi Neumann Teresiáról s a vele történt s történő folyiamatokról beszél. Ha a problémára tudományos feleletet ad valaki, egyes momentumokat meg tud az álom s mediális öntudat analógiájával magyarázni, de ez az eljárás tetemes megmagyarázhatatlan maradványt fog adni. Ezt a maradványt theologiai szempontból csodának mondhatja, mert hiszi, hogy Isten ma is bele tud nyúlni a világ folyásába s bele is nyúl, de a megoldás e része már nem tartozik a valláslélektan körébe. Allers bécsi magántanár Neurózis s hitetlenség címen beszél. A neurózis alapjában véve kétrétegüség. Az ilyen egyén azt állítja magáról, ami ő nem. A hitetlenség nem más, mint az emberinek kiemelése s előtérbeállítása. Ugyanez történik a neurózisban is. Van azonban hitetlenség, amely nem neurózis s neu ró* Pápa, 1931 junius 7. 23. szám. Negyvenkettedik évfolyam.
