Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-06-21 / 25. szám
110. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1931. téri rendelet értelmében a pápai m. kir. állami tanítóképző intézet vizsgáló-bizottsága előtt. Egyházkerületünk képviseletében maga dr. Antal Géza püspök úr jelent meg a vizsgálaton, míg a theol. akadémiát dr. Trócsányi Dezső theol. tanár képviselte. Vizsgálatra állott 8 hittanhallgató, kik közül heten szép eredményei tették le a vizsgálatot s csak egyetlenegy utasíttatott egy tárgyból a vizsgálatnak két hónap múlva leendő letételére. A szép eredmény elérésében kiváló érdemük van dr. Trócsányi Dezső theol. akadémiai, Hatvani Lajos tanítóképző intézeti tanároknak és dr. Nagy Ernő theol. akad. előadónak, kik közül az első a pedagógiai tárgyakat, a második a zenei tárgyakat, dr. Nagy Ernő pedig a 'testtant tanította a vizsga tanúsága szerint teljesen kielégítő eredménnyel. Í=j| HIVATALOS RÉSZ g|i Dunántúli református püspöki hivataltól. 1657/1931. sz. Pályázat a mezőföldi református egyházmegye Páífa egyházközségének rendes lelkész! állására. Díjlevél. 1. Készpénz 73’08 P. 2. Sóért és husért 14'62 P. 3. Nád-árában 9 74 P. 4. Faggyú 11-20 kg. 5. 37'52 hektoliter rozs, mely házanként szedetik lélekbuza cimen. 6. 14*5 köbméter tűzifa, hasogatott, kemény fából. 7. Széna helyett 4 hold föld, melyet kaszákat, marokba vágat s a termést hazahordatja az egyház. 8. Legelő-járandóságból szántóföldben kiadatott négy hold, melynek minden munkáját a lelkész teteti; négy darab marhát járathat a közlegelőre; két hold van benn a közlegelőben. 9. Szántóföld 25 hold és 773 négyszögöl, melynek minden munkáját az egyház teteti; ebből egy hold 948 négyszögöl (parragi) tavaszi eredetű, 12 hold őszi, a többi ugar. 10. Kert a ház folyásában egy hold 658 négyszögöl, melyet az egyház minden évben kétszer megszálltat. II. A trágyát, mely a paróchia udvarán gyűl, kihordatni az egyház tartozik. 12. Stóla az egyházkerület rendelete szerint. 13. A malomba, amikor szükséges, tartozik az egyház alkalmatosságot adni. 14. A temetői széna a lelkészé, de amelyet maga tartozik beíakarítíatni. 15. Minden adót az egyházközség fizet. Megjegyzés. A 9 pont alatt leirt javadalnii földnek az egyházközség emberemlékezet óta csak egy harmadrészét munkálta minden munkájával évenként A csépeltetést a lelkész végezteti. A közmunkaváltság állami értékelése 490 P., ezt fizeti az egyházközség s ez összeg a folyó évi költségvetésben is szerepel. Állami fizetéskiegészítés 502.16 K. A pályázók törvényesen felszerelt kérvényüket e pályázati hirdetés megjelenésétől számított 3 hét alatt a mezőföldi református egyházmegye esperest hivatalához Lepsénybe (Veszprém m.) küldjék be. Az állás a választás jogerőre emelkedése után azonnal elfoglalandó. Pápa, 1931. évi junius hó 20. Dr. Antal Géza püspök. Meghívó. A mezöföldi református egyházmegye lelkészegyesülete július hó 8-án délután 3 órakor tartja évi rendes gyűlését Székesfehérvárott, az egyház nagy tanácstermében. — A lelkészikar összes tagjait — a hitoktató, helyettes és segédlelkész urakat is — szeretettel meghívom és megjelenésüket kérem. Balatonfőkajár, 1931 június hó 20. Bakó Lajos az egyhm. lelkészegyesület elnöke. A veszprémi ref. egyházmegye esperesétől. 617/1931. sz. Meghívó. E lap f. évi 24. számában 544/1931. sz. a. Veszprémbe, az egyházmegye gyüléstermébe f. évi junius 29-ének délelőtti 9 órájára hirdetett vasárnapi iskolai tanfolyam, egyházmegyei belmissziói bizottsági ülés, egyházmegyei lelkészértekezlet részleges sorrendje a következő: I. Vasárnapi iskolai tanfolyam: 1. Kezdő áhitat. Győrffy Lajos. 2. Elnöki megnyitó. Esperes. 3. Vasárnapi iskola falun. Gáty Ferenc. 4. Vasárnapi iskolai mintatanítás, jóri János. 5. Előadás a vasárnapi iskoláról. Győry Elemér. ÍI. Folytatólagosan egyházmegyei belmissziói bizottsági ülés: 1. Jelentések a missziói kiskörök évi munkájáról. Barthalos Móric, Somogyi Zoltán, Szilassy Sándor, Kántor Gyula. 2. Egyházmegyei évi belmissziói jelentés. Kántor Gyula. 3. Intézkedések az új konventi missziói szabályrendelet életbeléptetéséhez. Kántor Gyula. 4. Felsőbb rendelkezések, átiratok, indítványok Kántor Gyula. III. Folytatólagosan egyházmegyei lelkészértekezlet: 1. Az Orsz. Ref. Szeretetszövetség. Kovács Lajos 2. Uj liturgiánk a gyakorlati alkalmazásban, Vámos Géza. 3. Bethlen Gáborról. Kovács Lajos. 4 Átiratok, megkeresések, indítványok. Vámos Géza. 5. Bezáró és köszönő beszéd. Kántor Gyula. 6. Befejező áhitat. Szőke Károly. Úgy a belmissziói bizottsági tagok, mint lelkészeink, segédlelkészeink, tanítóink, tanítónőink, s minden szives érdeklődők tisztelettel és szeretettel meghivatnak. Lelkészeink szíveskedjenek jelen meghívót idejében közölni tanítóinkkal és mindazokkal, akiket érdekel. 618/1931. sz. F elhívás. E lap t. évi 10. számában 282/1931. sz. felhívásomban jelzett, a lelkészek részére szolgáló közalapi kölcsönök ügye még nincs lezárva, miután az egyházkerületi intézőbizottság az ügyet az egyházmegyei és kerületi közgyűlés elintézése alá bocsátja. Az intézőbizottság előre figyelmébe ajánlja az egyházmegyéknek, hogy ezen segélykölcsönök jóváhagyása a szintén felelős egyházkerületnek csak úgy áll módjában, ha az egyházmegyék teijes felelősséget vállalnak a tőke és kamatai pontos befizetéséért és engedélyt adnak a hátralékos összegeknek az őket illető különféle segélyekből leendő levonására. Miután azonban az ilyen segélyek tulajdonkép nem az egyházmegyéket illetik, hanem azokat az igényeseket (egyházközségek, tisztviselők, stb.), akik vagy amelyek részére e segélyek törvény és szabály szerint az egyházmegyék által szétosztandók : az egyházmegyéknek előreláthatólag nem lesz módjában és jogában e segélyeket e jelzett célra lekötni, miért is a maguk érdekeinek megfelelő biztosításáról az egyházmegyék lesznek kénytelenek gondoskodni, s már most előre látható, hogy e kölcsönből esetleg kérelmezőknek olyan megfelelő jótállókkal kell az egyházmegyét biztosítani, hogy az egyházmegye is nyugodtan vállalhassa a felelősséget, különben nem engedélyezheti a kölcsönt. Felhívom tehát azon lelkész urakat, kik a kölcsönre igényt tartanak, hogy kölcsönkérvényüket a 282/1931. sz. felhívásomnak is figyelemben tartásával f. évi július 1-ig hozzám beadni méltóztassanak. Alsóörs, 1931 június 17-én. Szűcs József esperes. Pápa, 1931. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk Pál.