Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-05-24 / 21. szám
Negyvenkettedik évfolyam. 21. szám. Pápa, 1931 május 24. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS UP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE •.................................................-.......... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ......................>........................................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐ- .A, FŐMŰNK ATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THECL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Előkészület és eredmények. Pünkösd elsősorban az egyház ünnepe. A keresztyén hivő Isten iránt érzett mély hálával gondol arra e napon, hogy a Lélek kitöltésének eredményeképen alakult meg az Egyház. Csodálatos volt az előkészület: mindnyájan egy akarattal együtt valának. A keresztyén Egyház akkor tud igazán megvalósulni e földön, ha az azt alkotó hívők mindnyájan, gazdagok és szegények, tudósok és tudatlanok, férfiak és nők, ifjak és vének, színre, fajra, nyelvre való különbség nélkül mindnyájan egy akaraton tudnak lenni. Be kell vallanunk, hogy ez az egyakaraton levés csak ritka esetben valósul meg. Közgazdasági, politikai érdekek szétválasztják a világot és nem áll előittíe, mint megvalósítandó eszménykép Istenországa. Még a keresztyén Egyházban is hol van az egyakaraton levés? Pedig az első pünkösd példája megtaníthatná a keresztyénséget, hogy nagy dolgok csak ily módon jönnek létre. A csodálatos előkészületnek megfelelő csodálatosak voltak a következményei. Egyszerre három ezer ember megértette Péter bizonyságtevését. A világ minden részéből összegyűlt sokaságot megragadta az egyakaratonlevés és meghódolt Krisztusnak, a lelkek királyának. Hol van ma az ilyen eredményeket felmutató igehirdetés? Megszoktuk az egyhelyben maradást, a csendes zavartalanságot, nem merünk kiállani Péter bátorságával és ezért nincs lüktető élet, ezért kevés a látás, megfogyatkozott a szeretet. De érezzük, hála az örökké ugyanazon Urnák, hogy ma sem vagyunk árvák. Régi bűneinkből meg akarunk szabadulni és Isten jön segítségünkre, Szent Lelke zendül a mi korunkban is, a mi magyar református egyházunkban is. Évszázadok óta ritkán volt olyan határozott egyházunknak az evangéliom iránt való színvallása, mint a mostani országos zsinaton és hisszük, hogy a zsinat csak kifejezője annak, ami az egyszerű hívek és lelkipásztorok lelkében él. Új eget és új földet várunk, az imádság lelke feltámadóban és ezért a Lélek is zúgni kezd közöttünk. Jöjj Istennek Szent Lelke, pünkösdi tüzes Lélek, jöjj és égesd ki belőlünk mindazt, ami megakadályoz az Isten országának hűséges munkálásában. Teremtsd meg bennünk a komoly felelősséget és adj szent erőt feladataink elvégzéséhez. Adj egy akaratot, hogy nekünk is lehessen valódi pünkösdünk! Jövel Szent Lélek Úr Isten! P- J* A Barth-i theologia elméleti és gyakorló lelkész! szempontból.' i. Nagytiszteletü Lelkészértekezlet! Barthot a legegyszerűbben ilyenformán mutathatom be Önöknek: Képzeljük el, Uraim — bármenynyire bizarrnak tetszik is a gondolat —, hogy Keresztelő János megjelenik közöttünk s theológiai tanulmányok végeztével egyszerű falusi pappá lesz. Hogy éppen egy kis svájci falunak a református papja, nem pedig valamelyik tiszahátié, — az a dolog lényegén mitsem változtat, vagy legfeljebb csak annyit, hogy az ottani frisebb szellemi élet intenzivebb gondolkozásra készteti és hamarább érleli meg benne a gondolatokat. Képzeljük el, hogy a megelevenedett Keresztelőt a gyakorlati élet kérdések elé állítja. Kérdések elé, amelyek a lelkipásztori munkából nőnek ki, tehát kivétel nélkül mindnyájunk kérdései, — akár veszünk róluk tudomást, akár nem. És ő nem tér ki a kérdések elől, hanem tépelődések árán is megoldást keres. Tépelődései során mindinkább úrrá lesz rajta az a meggyőződés, hogy a felmerült kérdések nemcsak az ő egyéni kérdései, hanem azokban a modern protestántizmus rég lappangó krízise tudatosult nála. Kérdései tehát rá és a modern protestántizmusra nézve egyaránt létkérdések. Ez a megelevenedett Keresztelő János: Barth Károly s ezeknek a tépelődéseknek a vetülete előadásom tárgya: a Barth-i theológia. Amit Barth mond —- a dolog lényegét nézve —, semmi újat sem tartalmaz, mint ahogy a bibliai Keresztelő János sem mondott lényegileg semmi olyat, amit már előtte az ószövetség prófétái ne prófétáitak volna. És mégis megszólalt, mert meg kellett szólalnia, hogy a felismert veszedelem vészjelzője legyen. Szava kemény prófétaszó, — nem kedves a fülnek. Amikor feltárja előttünk, hogy theológiánk a reformátorok útjáról letért s a theológiával együtt egyházi életünk is megromlott — mert hiszen a kettő: theológia és egyház, kölcsönhatásban áll egymással —, szavából mintha a Keresztelő János félelmetes Ítélethirdetése hangzanék felénk: A fejsze immár a fák gyökerére vettetett! X Barth-i theologia értékét azonban nem az ostorozó beszéd adja, hanem a kijelentés megkapóan mélyreható értelmezése. Ez az a pozitívum, aminek a kritika csupán szükségszerű reflexe. 1 Ez az előadás, — mit eredeti szabadelöadáshoz szabott alakjában bocsátunk itt közre, — az Országos Református Lelkészegyesület balatonalmádi konferenciáján hangzott el, 1930. szept. 17-én. Tárgyát a cimszerinti fogalmazásban a konferencia vezetősége jelölte ki.
