Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-05-24 / 21. szám
88. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1931. Nagytiszteletü Lelkészértekezlet! Hangsúlyozom, hogy ez az összehasonlítás, amiben most Barthot önök előtt bemutattam, korántsem a Barth értékelését, vagy éppen »kanonizálását«, hanem mindössze a Barth megértetését célozza, tehát tisztán didaktikai célt szolgál. Amit ma itt mondani fogok, az ennek a bemutatónak a kifejtése lesz. Tehát egy, a gyakorlatból kinőtt theologiát fejtegetek s örülnék neki, ha fejtegetéseim révén az önökben is szunnyadó problémákat, a mindnyájunk problémáit tudatosíthatnám és éppen ezáltal világosságot vethetnék arra a szituációra, amelyikbe Isten, szolgáját, az igehirdetőt állította. II. Ha Barthot meg akarjuk érteni, először egy futó pillantást kell vetnünk a modern protestantizmus theologiájára, amelyre visszahatásként jött a Barth-i theologia. A modern protestantizmus theologiája nem anynyira a reformációnak, hanem inkább egy másik nagy szellemi áramlatnak: a felvilágosodásnak a gyermeke. A felvilágosodott ember, akit megszédítettek a Kopernikus, Kepler, Newton nevéhez fűződő természettudományi felfedezések,2 a világot egy óriási mechanizmusnak tekintette, amit nem valami feletteálló Istenség, hanem magában a világban rejlő (immanens) erő mozgat és kormányoz. Következésképen a felvilágosodott ember minden jelenséget az okozati összefüggésből igyekezett megmagyarázni s csak azt tartotta tudománynak, aminek tapasztalati (empirikus) alapja van. A természetfeletti dolgok, a csodák előtte mindinkább hitelüket vesztették. Nem volt hajlandó a legnagyobb csodának a természetfeletti úton, a Fiúban nyert isteni kijelentés csodájának a lehetőségét sem elfogadni, Az uralmon levő orthodox theologiát, ami 'ennek a kijelentésnek az alapján állott és célját a kijelentett igazságok rendszerbe foglalásában látta, a felvilágosodás korában már üres és haszontalan spekulációnak tekintették, amelynek éppen az alapja, a kijelentés vált kérdésessé. Dehát, ha a kijelentésre nem lehet többet theologiát építeni, — mi legyen akkor a theologia alapja? A szorult helyzetbe jutott theologiát Se liléiérntacher Frigyes mentette meg. Szerinte a theologiának az alapja nem a kijelentés, hanem egy tagadhatatlan valóság, egy lélektani tény: a vallás. Ezzel a felfedezéssel új lehetőség nyílt meg a theologia előtt, mert új feladatot nyert a vallásban. Először is vizsgálat tárgyává tették a vallást, mint élet jelenséget s aztán a megismert vallásos élményből igyekeztek visszakövetkeztetni az élmény okozójára: magára az Istenre. Világosan fejezi ki Hofman a modern protestáns theologia módszertani alapelvét, amikor azt mondja: »Én, mint keresztyén, önmagámnak, mint theologusnak a tárgya vagyok«. Vagyis a theologus feladata az, hogy a saját vallásos élményeit megformulázza és rendszerbe foglalja. Hogy ez az eljárás önkénykedésre ne vezessen, arról gondoskodik a történész, aki tanulmány tárgyává teszi a keresztyén múlt nagy vallásos személyiségeinek vallásos élményeit, elsősorban természetesen a Jézuséit. A történész eredményein: a történelmen kontrollálhatja aztán minden theologus a saját meg-2 Gondoljunk csak a tudományos forradalmat jelentő heliocentrikus tanra, ami megdönthetetlennek hitt „igazságokat“ az egész világképet kiforgatta. Vagy gondoljunk csak a gravitációs törvényre, mely nyilvánvalóvá tette, hggy a „inásnak“ hitt égvilágban is ugyanazok a törvények uralkonnak, mint a földi világban : az égitesteket ugyanaz az erő tartja mozgásban, ami a feldobott kő visszaesését okozza. állapításait. Tehát a theologia egysége a szubjektív kiindulás ellenére is megmaradt. Barth a modern protestantizmus theologiáját rendkívül kemény kritika alá vonja s kimutatja, hogy az emberből, vagy az ember vallásos élményeiből teljes lehetetlenség Istenre visszakövetkeztetni. Amikor a modern protestantizmus erre a lehetetlenségre vállalkozott, tudtán és akaratán kívül: az ember képére és hasonlatosságára teremtette meg az Isten-fogalmat, úgyhogy a modern protestantizmus Istene csak quantitative és nem qualitative különbözött az embertől, tehát nem is volt Isten, hanem csak — bálvány. Az ember dicsőségére emelt bálvány. Mit kezdhetett az egyház egy ilyen theologiával, — amelyik elsősorban tudomány, még pedig a felvilágosodott ember fogalmainak megfelelő tudomány s csak másodsorban akart theologia lenni? Ha elfogadta és követte: akkor az egyházi élet az eltévelyedett theologia áldozata lett; ha pedig ösztönösen megsejtette, hogy valami nincs rendjén a theologiában és elszakadt tőle: akkor meg a theologia nélkül maradt egyház szükségképpen a dilettantizmusnak esett áldozatul. III. Lássuk most már, hogy a modern protestantizmus theologiájával szemben mi a Barth pozitív tanítás. A modern protestantizmus theologiája azon dőlt meg, hogy az embertől kiindulva nem vezet egyetlen út sem Istenhez. Isten és az ember között van ugyan egy út, csakhogy ez az út nem az embertől vezet Istenhez, hanem pont megfordítva: Istentől vezet az emberhez. Ezen a különös úton egyedül csak Isten jöhet el hozzánk. S ha tényleg eljön és megmutatja magát, akkor megismerjük őt, megismerjük akaratát. De mi a magunk erejéből nem közelíthetjük meg soha. Ez az út a kijelentés útja. Istent tehát csak akkor ismerhetjük meg, ha Isten nekünk kijelenti magát. Ha ezt az egyszerű megállapítást most már a filozófia nyelvén akarom kifejezni, akkor azt mondhatom, Isten az emberi megismerésnek sohasem objektuma, hanem mindig szubjektuma. Vagy ismét máskép mondva: Isten sohasem lehet demonstrandum, hanem csakis demonstrans. Ez a régi igazság a Barth-i theologia alaptétele. A biblia és a reformátorok egyértelmű tanításából tudjuk, hogy Isten az igében, a Xóyos-ban jelentette ki magát. Ennek megfelelően Barthnál is az Isten igéje áll a theologiai kutatás középpontjában, éppen úgy, mint ahogy a reformátoroknál is az állott. Ennyiben méltán el lehet mondani theologiájáról, hogy az őseredeti reformátori theologiának az újjászületése. Ezt a megállapítást természetesen nem úgy kell értelmezni, mintha Barth a reformátorok tanításait egyszerűen elismételné, hanem abban az értelemben véve, hogy Barth a reformátorok szellemében igyekszik feleletet adni a mai kérdésekre. Tehát olyan kérdésekre, amiket a reformátorok még nem ismertek, sőt még csak sejtelmük sem lehetett róla, hogy ezek a kérdések valaha is kérdések lesznek. (Gondoljunk pl. a hisztorizmus problémájára.) Barth már egy 1923-ban tartott előadásában hangoztatja, hogy az igetan új felfogásában látja a protestáns theologia egyetlen komoly programmpontját a legközelebbi jövőt illetőleg. Ezt a programmot az 1927-ben megjelent Dogmatikája első, ezideig egyetlen kötetében igyekezett megvalósítani. Amit most a következőkben az Isten igéjéről mondani fo
