Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1931-04-05 / 14. szám

56. oldal '

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1931.

minden homokszeme, ha százszor ki tudom is fejezni, a hittől nyeri meghatározását. A hitből, a hittől függetlenül előre nézve, egyetlen utdarabot sem tudok leírni, mint a hit darabját. Csak az az útdarab ismerős számomra, amelyet a hit sugarával megvilágított s ez is csak annyiban, amennyiben a hit azt megvilágította.

Amikor Anselmus a »pogányokat és zsidókat« is meg akarja győzni s meghajlásra kényszeríteni, az Isten erejét igényli magának. Isten valóságáról, dolgainak igazságáról csak Isten győzhet meg. Az ember lehet eszköz ezen az úton, de több sohasem. Az ember s mindaz, amit az ember tesz, ír is — lehet szócső, de ez a szócső Valakire vár, akinek a szócsövön keresztül üzenete s mondanivalója van. Ha ma merészelne egy theológus olyan nagy vakmerőséget elkövetni, mint Anselímus, nyugodtan rá lehetne olvasni: az Isten tisztelietét te raboltad meg a legnagyobb mértékben, mert Isten helyére toltad fel magadat. De Anselmus kora más volt.

Ebből a felmutatott pontból folyik az anselmusi theoria minden hibája. Innen az, hogy ez a theoria bizonyosan nagy mértékben magában hordozza a könnyelműség, a bűn könnyenvevése kísértését. Innen, hogy benne csak az üdv lehetőségét találni meg, s nem az üdvösség kezességét is. Innen, hogy Krisztusról csak mint »érettünk« meghaltról van szó, jóllehet Krisztus élt is érettünk s Krisztus »bennünk« akar élni. Anselmusnál nincsen szó az emberinek a megitéléséről, arról, hogy az ember úgy, ahogy van, a maga magas képzettségével, a maga hatalmasnak s mesterinek látszó rendszereivel, a maga egyházával mint öncéllal megitéltetett a kereszten. Helyettes szenvedés sincs Anselmusnál, mert Krisztus halála nem büntetésünk elhordozása, de satisfactió, amivel a büntetést távol tartja tőlünk.

Tény az, hogy Isten tisztelete nem isteni tulajdonság, de maga a teremtői akarat, tény, hogy a szükségszerűség nem Istenen kívül van, de magában Istenben, tény, hogy Isten nem biró, aki előírt szabályokhoz ragaszkodik, de király, aki a teremtést minden áron céljához akarja vezetni. Ezt el kell ismerni Anselmus felfogásáról. Továbbá azt is javára kell írnunk, hogy szakít a régebbi egyházi atyák felfogásával s nem a sátán hatalmából való megszabadításról beszél, hanem Krisztus halálát a bűnnel köti össze.

De mégis látszik, hogy ez a tan kolostorba zárt lélekből született. A finoman iskolázott, fegyelmezett, szabályozott ész indul el benne útjára. A különben lendületes lélek nem tud utat törni az ész korlátain keresztül. Érezzük a hidegséget, sokszor majdnem üzleti ridegséget, a .pontos számítások lehetetlenségét, amelyek a könyvben talán akaratlanul is szóhoz jutnak.

Maga a kereszt minden okoskodást megcsúfol, minden számítást cserben hagy. Csak aki »semmit nem hozva« áll meg alatta, annak kezd beszélni. Becsukódik titokszelencéje a boncolgatás előtt, de »a hivő előtt megnyitja önmagát«.

Bécs. Márkus Jenő.

„Semminemű tökéletes élet nem juthat a boldogságnak nyugodalmára a végig megmaradás nélkül, mert Te, igaz Isten, mindeneket abban az állapotban Ítélsz meg, melyben halála órájában találod és amely felé dűl a fa, ott marad mindörökké.“

Siderius János (1597).

„A szegénység papjai.“

(A négyszázéves pápai főiskolának hálás szeretettel ajánlom.)

„Miérthogy sok az aratás, kevés az arató, nem mindnyájan lehetnek jó deákok és félelmes helyek is vannak: ha erkölcsében, magaviselésében jó s tudja a magyar Írást, értse az keresztyénségnek fundamentomát, olvassa az magyar bibliát, bátorságosanfelszenielhetik.mert látjuk szükségét az keresztyénöknek.“ (Réczés-féle kánonok 36. art.)

A katholikus egyház bomlása következtében1 a papság nagyrészének távozásával is el kellett valakinek látni a visszamaradt lakosság lelki szükségleteinek gondozását, mert huzamosabb időn keresztül az egyházi szolgálatot, továbbá a megszokott keresztelési, esketési és temetési szertartásokat bizonyára nem nélkülözhették. Viszont hiába kutatunk akármerre a XVI. század második felében, körülbelül 50 éven át, valami akármilyen egyszerű formájú, a nép szinte naponként felmerülő vallásos szükségleteinek kielégítését szolgáló egyházi életnek területünkön nyomát sem találjuk. Holott, ha gyéren vannak is adataink, annyit látunk, hogy e vidéket ezidőtájt a körülményekhez képest még eléggé tekintélyes számú lakosság lakta. Hiszen, ha leolvadt népességgel is, még a század végén is állnak középkori városok és községek, melyek ma puszták már, sőt esetleg csak egy-egy dűlő nevében él az emlékük. Ilyen roppant időn keresztül pedig, amikor nemzedékek haltak el és újabb nemzedékek születtek, minden lelki gondozás hiányában a lakosság úgy eldurvult volna, ami szinte páratlanul állna a magyar történelemben. De meg akkor a felnövekvő újabb generációk sem teremthettek volna itt a semmiből olyan virágzó egyházi életet, amilyent a következő század első felében, semmivel sem könnyebb politikai viszonyok között aránylag, magunk előtt látunk. Kiknek köszönhető tehát mindez?

Azután ott van csak egynéhány mérfölddel lejebb Délsomogy, Tolna és Baranya virágzó egyházi élete, ahonnan kiváló egyháztudósokat, szuperintendenseket, széniorokat ismerünk, zsinatokról hallunk, szóval olyan prot. egyházi szervezet áll előttünk, mely a vallásos kultúra magas fokán áll. Hát vájjon, ha ott mind ennek anyagi és lelki feltételei megvoltak, éppen csak ennek az, elismerjük, sokkal nehezebb viszonyok között élő vidéknek nem lett volna módjában a maga vallásos szükségleteinek kielégítéséről akármilyen egyszerű formákban is gondoskodni? Korántsem, mert ha nem akadt volna is senki, aki ezzel a vidékkel szemben érzett volna valami reformátori felelősséget, akkor bizonyára a visszamaradt lakosság gondoskodott volna vallásos kultúrájáról úgy és akként, ahogyan azt körülményei lehetővé tették volnac Úgy látszik, hogy itt csakugyan az az eset is forog fenn. A nép egyrésze helyén maradt és segített magán úgy, ahogyan tu-1 Ez a tanulmány szerzőnek a külsősomogyi ref. egyházmegye történetéről Írott munkájából való részlet. Amig az egész mű megjelenhetnék, addig is e fejtegetéseknek közreadásával a szerző felhivni óhajtja a figyelmet az itt tárgyalt, helyi érdeken túlmenő, országos viszonylatban is fontos kérdésre Annak pedig, hogy közleményének itt kért helyet egyik oka az is, hogy Külsősomogy egyideig a dunántúli ref egyházkerülethez is tartozott szervezetileg és igy a tanulmány megállapításában ennek a kerületnek történetéhez is bizonyára rejlik néhány figyelembevehető útmutatás. Még megjegyezzük, hogy a kezdősorok az itt nem közölt előző fejezet tartalmára utalnak, arra t. i., hogy a szóbanforgó területről a törökvilág beálltával a kath. papság nagy tömege elköltözött, aminek következtében az isteni szolgálat terén természetszerűleg nagy hiányoknak kellett előállni.