Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-03-15 / 11. szám
44. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1931. teljesít, hiszen kiadja a hivatalos 'egyház által megállapított fordítást — minden református testvérünk köszönetét megérdemli. De az nem volna méltó feladat, még ha a hivatalos egyházhatóság kebelében alakulna is egy külön szerv, amelyik szinte arra leselkednék, hogy kiadja a nemes társulat különben objektiv és értékes munkáját olyan valakinek, ki nem követi mindenütt nyomon a Károli-fordítás megszokott hangtónusát, s ha igen, akkor esetleg a felülbirálás jogán kicsinyeskednék, akadékoskodnék. Egészséges és hivatott kritika minden helyt nem álló és hibás eredményt semmivé tehet. Természetesen, mint minden kritikához, a bibliafordítás bírálatához is hozzáértés kell. Nem a Károli-fordítás, hanem az eredeti szöveggel való összehasonlítás adja mindig a megbízható eredményt. Hogy azután egy szerződést, mely a biblia kiadására vonatkozik, miért kellene ellenőrizni, azt nem tudom. A szerződésnek lehetnek üzleti, vagy nem tudom én milyen kikötései és megállapításai, de hogy valami rejtett veszedelmet hordozzon magában egyházunk számára, megint bajosan hiszem. Vagy talán igen: »mert e téren is csak így lesz óhajtott rend és legység?« — Annyi mindenféle bibliafordítási próbálgatás forog talán közképen, hogy az már egyenetlenséget, sőt rendetlenséget jelent?! Én úgy tudom, hogy teddig is úgy volt, ezután meg feltétlenül úgy kell lenni — hiszen a folyó évben életbelépett rendtartásunk egyenesen előírja a revideált Károli-fordítás használatát a gyülekezeti istentiszteleten, a konfirmáció, az iskolai vallásos oktatás és általában mindennémü egyházi munkával való vonatkozásban. De bizonyára így volt ez eddig is. Ez pedig rendet s nem rendetlenséget, egységet és nem különbözőséget jelent! Ha pedig valaki nem tartja meg a tételes törvényt s nem az átdolgozott Károli-fordítást használja és használtatja ahol ez van előírva, az ellen mindenkor lehet tenni. Különben is gyülekezeteink 90o/0-ában az a helyzet, hogy biblia akkor kapható a gyülekezetben, ha az egyház, vagy a lelkész raktáron tartja, hogy minden szükség esetén kéznél legyen. Ahol pedig tartják a bibliát, bizonyosan a hivatalos szöveget tartják. Az a 10o/o-ot kitevő hely gyülekezeteink számából, ahol bibliavásárló híveink — jaj Istenem, de kevesen vannak — legfeljebb iskolás gyermekeink, maguk szerzik be közvetlenül a könyvkereskedőtől, megint bem hoz semmi veszedelmet, mert mindenkor meg lehet mondani, fel is lehet írni, hogy milyen szövegű szentirást vegyenek, sőt még vétel után is utána lehet nézni a dolognak s így a képzelt veszedelem — mit az igentisztelt bíráló a Czeglédy-fordítás kritikája során feltételez, — hogy iskolákban egyik gyermeknek ilyen, másiknak olyan szövegű bibliája lesz, elő sem áll, vagy nagyon könnyen eltávolítható. Az meg egyenesen érthetetlen, ahogy méltatlankodik a biblia-bizottság megalkotását sürgető afölött, hogy miért jelenhetett meg a hivatalos szöveg mellett ugyanazon kiadótól Isten igéje! Ki a felelős érte? — kérdi; én úgy hiszem |az, aki kiadta s azt is hiszem, hogy nagyon jól tette, hogy kiadta a maga hűséges áldozatával (így legalább könnyen megszerezhető, mert az első kiadás a magyar könyvviszonyokhoz mért árral jelent meg). A bíráló által tervbevett munka elvégzésére nemkelt megalakítani a biblia-bizottságot! Hadd teremjenek csak újabb és újabb drága gyümölcsök református egyházunk gyökeréből táplálkozva a jövő bibliafordításai! Legyen rájuk minél (nagyobb szükség s hadd jelezzék azt, amire a történe* lem boldog bíztatásúl tanít! Még attól sem kell féíni, ha minden évben újabb bibliafordítás jelennék is meg nem várt meglepetésül — s mindannyinak a kiadására vállalkoznék is a Brit és Külföldi Bibliatársulat, mégis lesz rend, lesz egység is, ha híveink ezekből az újakból olvassák is Isten igéjét! Sőt a legmohóbb, legsóvárabb bibliakeresés teremtené meg azt az óhajtott rendet, amely nia hiányzik anyaszentegyházunk életéből s adná azt a felséges egységet, melyet csak egy Valaki, az örökkévaló Isten Szentlelke teremthet ! Dehát — én is úgy vélem — a Biblia-bizottságira feltétlenül szükség van. Alakítsa meg épen a hivatalos egyház. Ne ruházza ezt, ne is akarja átruházni senkire. Jöjjön és munkálkodjék minél hathatósabban, eredményesebben, Istentől gazdagon megáldottan és pedig mielőbb. A jeladata pedig: legyen \a ímagyar bibliának magyar áldozattal, magyar hittel 'való előállítás\a, kiadása. Ilyen »biblia-bizottság«-ra nagyon is szükség van! A Brit és Külföldi pedig — előre megmondhatjuk — ilyen mellőzésért, ilyen szakításért nem fog megharagudni, sőt a benne és érette munkálkodók igazi lelki örömére szolgálna! Ám ha idáig jutottunk, hadd fűzzek még valamit a fordítás bírálatának megjegyzéseihez. Kifogásnak veszi a bíráló — ki az eredeti szövegre csak itt hivatkozik — hogy a könyvek feliratában elhagyja a »szent« jelzőt. Megtudja állapítani, hogy talán azért, mert az eredeti görög szöveg sem írja, de mégis aggodalmaskodik az újabb fordítók gondatlansága miatt, hogy a szent jelzőt elhagyják. — Hadd próbáljak egy kis magyarázatot adni. Az evangélium, a teljes Írása szent és örök Isten vált ozhatat lati akaratát adja nékiink, szentségét nem. akkor nyeri el egy-egy bibliai könyvben, ha fölébe írjak jelzőnek, hanem az által, hogy az az Isten akarata, tehát szent. Ha elmarad is a jelző, — indokolt okolással — nem lesz általa az ige szentségtelen s ki ezt teszi, nem követ el szentségtörést. Kifogás alá esik még a bíráló előtt az is, hogy »az újabb fordításokban — köztük van Czeglédyé is — nnicsen sem részekre, sem versekre tagolva a szöveg, hanem egyfolytában halad, pedig így sokkal kevésbbé lehet eligazodni az Ige örök érvényű mondatai között. Igaz gyöngyök ezek — mondja a bíráló mindezt — melyeket összeolvasztani nem szabad de nem is lehet«. — Tehát szent és sérthetetlen munkát végzett az a nyomdász, aki nem a legszerencsésebben és önhatalmúlag osztotta először részekre és versekre a Szentirást? Én bizony, úgy gondolom, nem. Sőt a versekre való osztás elég helyen a legszerencsétlenebb. Értelmet, gondolatot, összefüggést kettészakít s ha pedig csak verseket tudok olvasni, egy részből sok homály maradhat előttem. A mostani felosztás és tagolás ellen szól egy nagyon közvetlen tapasztalat is: ha iskolában olvastatjuk az evangéliumot, a vers végén megáll a gyermek az olvasással, ha kellene, ha nem, mert hát a vers ott végződik s a következő külön is van számozva. Ez a feldarabolás az értelem rovására megy. Az igazgyöngy pedig annál értékesebb, minél többet szerves egésszé fűzhetünk belőle! Még a gyermekmesét sem tagolják a hozzáértők oly darabokra, hlint van ma épen a vers kedvéért az irás. Egy-egy példázat, vagy történet megszakítás nélkül szinte megelevenednék a gyermek előtt. Természetesen nem azért mondottam ezeket el, mintha a szóbanforgó fordításnak az én hívatlan és
